augusztus 2015 - My k-blog

2015. augusztus 30., vasárnap

Team H

21:03 0
Team H

Team H egy hiphop duó, amit Jang Geun Suk, és DJ Big Brother alkot. A fiúk már debütáltak Japánban, és Tajvanban is; szinte azonos időben. A duó érdekessége, hogy míg mindkét tag koreai nemzetiségű, Dél-Koreában még nem adtak ki egyetlen egy albumot sem.

➞ Nevük jelentése: nevükben a 'H' betű a Hanyang Egyetemet jelenti, hiszen ott tanultak és ott találkoztak először.

Debütálás dátuma: 2011. október 21.
ÜgynökségTree J Company
Japán kiadóPony Canon

HIVATALOS:

2015. augusztus 29., szombat

The Legend

20:04 0
The Legend
(Balról jobbra: Listen, Jaehyuk, Lito, Chansung és Roi)
The LEGEND (전설) egy 5 tagú koreai fiúbanda volt az SS Ent. (korábban JK Space Ent.) alatt. A fiúk 2014-ben debütáltak a "Left Out" című dalukkal az MBC Music 'Show Champion' műsor színpadán. Debütáló daluk különlegessége, hogy a szövegét az egyik tag, Lito, írta. Debütálásukat követően több sikeres kislemezt is kiadtak, 2016. január 21-én pedig már megjelent második mini albumuk is, "Crush On You" címmel.
2017 áprilisában a csapat szerencsétlen körülmények között felbomlott, melynek előzményeiről, illetve következményeiről bővebben itt olvashattok.

Aktív évek20142017
Debütálás dátuma2014. július 9.
Koreai ügynökségSS Entertainment
Hivatalos rajongói névHero (히로)

HIVATALOS:




2015. augusztus 28., péntek

Jang Geun Suk

22:10 0
Jang Geun Suk

Jang Keun Suk (장근석) egy dél-koreai színész, modell és énekes. Karrierjét öt éves korában kezdte, mint gyermek modell, 1997-ben pedig már mint gyermek színész is bemutatkozott. Színészi karrierjének egyik mérföldköve 2009-es "You're Beautiful" valamint a 2010-ben leadott "Mary Stayed Out All Night". Színészi karrierje mellet pedig énekesi karrierjét is elkezdte egyengetni, ám egyelőre inkább Japánban, ahol 2011 óta aktív a zenei életben.

Debütálás dátuma2009. október 22.
ÜgynökségTreeJ Entertainment
Hivatalos rajongói névEels (angolnák)
Japán neveチャン・グンソク

CsapatTeam H

HIVATALOS:



⋘◉
⋘◉


2015. augusztus 25., kedd

SPICA

23:41 0
SPICA
(Balról jobbra: Boa, Jiwon, Narae, Sihyun és Bohyung)
 A SPICA (스피카) egy 5 tagból álló lánycsapat volt, mely a B2M Ent. neve alatt debütált 2012-ben "Russian Roulette" kisalbumával. A lányok Dél-Koreában 2 kisalbumot és több szólólemezt is kiadtak. 2014. augusztus 6-án jelent meg első angol nyelvű daluk, az "I Did It" amely egyben az amerikai debütálásukat is jelentette. A lányok egyébként többször is léptek fel KCON fesztiválokon.
 Két év hiátus után 2016-ban tértek vissza először, ekkor már a CJ E&M szárnyai alatt. A várva várt siker azonban elmaradt és egy újabb visszatérésre sem került sor. 2017 februárjában vált hivatalossá, hogy a lányok külön utakon folytatják, a csapat pedig felbomlik. A felbomlás után Bohyung szóló énekesként folytatta, míg Jiwon tehetéségét a 2017-es "The Unit" versenyben ismerték el, hiszen a győztes csapat, a Uni.T tagjává vált.

➞ Nevük jelentése: Spica a Szűz csillagkép és egyben az éjszakai égbolt 15. legfényesebb csillaga

Aktív évek20122017
Debütálás dátuma2012. február 9.
ÜgynökségCJ E&M
Hivatalos rajongói név: Mercury (머큐리)

Szóló: Bohyung
Albanda: SPICA S

HIVATALOS:



2015. augusztus 24., hétfő

Jessi

23:22 0
Jessi

Jessi (제시) női rapper és énekes, illetve a Lucky J trió volt tagja. 2005-ben jelent meg első stúdióalbuma "Get Up" néven. Második szólóalbumát, mely a "The Rebirth" címet kapta 2006-ban adta ki. 5 évnyi hiátus után, 2014-ben a tért vissza a Lucky J banda tagjaként, majd valódi hírnevet 2015-ben az Unpretty Rapstar műsorban való részvételével szerezett. Jessi tehetséges rapper és énekes, illetve szókimondó, őszinte személy, mint ahogyan azt láthattuk az előbb említett műsorban is. 2018 októberében járt le exkluzív szerződése a YMC Ent.-tel, ám az ügynökség ezt követően is segítette menetrendjében, míg tárgyaltak a szerződése megújítását illetően. Jessi nem újította meg a szerződését, 2019 januárjában PSY saját ügynökséget alapított, ahová ő szerződött először.

Debütálás dátuma: 2005. december 01.
Ügynökség: P NATION
Hivatalos rajongói névJEBBIE (제비)

HIVATALOS:


⋅⋆★⋆⋅
⋅⋆★⋆⋅

2015. augusztus 23., vasárnap

Super Junior

21:00 0
Super Junior

SUPER JUNIOR (슈퍼주니어) egy összesen 11 (9 aktív) tagból álló fiúbanda, mely az SM Ent. alatt alakult meg és debütált 2005-ben a "Twins" dallal, akkor még Super Junior'05 néven. 2007-ben Kyuhyun, Leeteuk, Shindong és Eunhyuk szörnyű autóbalesetet szenvedtek, ami egy kisebb szünetet hagyott karrierjükben, ám minden tag szerencsésen felépült (bővebben a tagok leírásánál olvashatsz), így visszatértek. 2009-ben jelent meg harmadik stúdióalbumuk, a "Sorry, Sorry", ami az év legkelendőbb albuma lett az országban, de számos más külföldi országban is rekordokat döntött. Ettől a perctől fogva megállás nélkül haladtak előre a fiúk a siker útján.
 Mielőtt elterjedtek volna a nagy létszámú fiúcsapatok, a Super Junior volt sokáig a valaha legtöbb taggal rendelkező fiúcsapat, hiszen korábban nem volt példa ilyen felállásra. Legendás előadókként is emlegetik őket, hiszen nem csupán nagyban hozzájárultak az SM Ent. sikeréhez, de a Super Junior egyben úttörő fiúbanda is volt Dél-Koreában, sőt, mára a legnagyobb nevek közé tartoznak. 10 stúdió-, 3 kis-, több, mint 10 válogatott albumot és számos kislemezt adtak ki. Első turnéjukat 2008 és 2009 között tartották "Super Show" néven, s ez azóta is minden évben a fiúk programja között szerepel, mint ahogyan az évi koncertalbumok kiadása is. A csapat már 7 teljes turnét zárt le és egymás után három évben léptett a Tokyo Dome színpadára. Akkorra karrierjük során több mint 170 díjat nyertek, köztük számos Daesang díjjal.
 2015-ben ünnepelte a banda 10. évfordulóját, ezt követően pedig egy saját leányvállalatot is kaptak az SM cégén belül, mely kifejezetten a Super Junior tagjainak és albandáinak promócióival foglalkozik. Ez a kisebb cég a Label SJ nevet kapta.
 2019-re az összes tag visszatért a katonaságból, Sungmin azonban házassága óta nem tudott visszatérni, Henry pedig időközben otthagyta az SM Ent.-et. Kangin 2019 nyarán hagyta ott a csapatot véglegesen, Zhou Mi pedig csak a kínai unit tagja, így a Super Junior jelenleg összesen 11 tagból áll, akik közül 9-en promótálnak a Super Junior tagjaként aktívan.

Korábbi nevükSuper Junior'05
Debütálás dátuma2005. november 06.
Koreai ügynökségSM Entertainment (Label SJ)
Hivatalos rajongói névE.L.F (엘프)
Rajongói klubnévBlue World
Hivatalos szín: Sapphire Blue (kék)
Japán ügynökségAvex Trax
Japán nevükスーパージュニア
KiáltásHello! We are Super Juni~ eoeyo!


SzólókKyuhyunRyeowookYesungZhou Mi

2012 májusa, a Tokyo Dome részlete

HIVATALOS:

Japán, 2019



2015. augusztus 22., szombat

Amber

23:16 0
Amber

 Amber (엠버) az SM Ent. lánycsapatának, f(x) az legközkedveltebb és szóló előadóként legaktívabb tagjaként vált ismertté. Kiválóan játszik gitáron és dobon is. Ismert arról a tulajdonságáról, hogy szinte mindenkinek a barátja szerethető egyénisége miatt, így rengeteg rajongót szerzett magának. Debütáló minialbuma 2015-ben jelent meg "Beautiful" névvel. 2018-ban szerződött az amerikai Steel Wool Entertainmenthez. Az Egyesült Államokban Amber Liu néven promótál.
 Egyik legmeghatározóbb és sokak számára legmegosztóbb ismertetőjegye az androgün stílusa, amit már nagyon régóta tudhat magáénak. A rengeteg szeretet mellett sajnos rengeteg támadás is éri őt külseje miatt, ám Amber igyekszik önmagunk elfogadását támogatni. Az Egyesült Államokban született, nemzetiségét illetően azonban tajvani. Folyékonyan beszéli a koreai, mandarin és angol nyelveket. Számtalan műsorban találkozhattunk már vele, mint műsorvezető vagy résztvevő. Szerződésének lejártával 2019-ben otthagyta az SM Ent.-et.

Egyéni debütálás dátuma: 2015. február 13.
Debütálás dátuma: 2009. szeptember 1.
Koreai ügynökség: SM Entertainment (2009–2019)
Amerikai ügynökség: Steel Wool Entertainment

HIVATALOS: