január 2020 - My k-blog

2020. január 31., péntek

PLT

18:38 0
PLT
(a képen balról jobbra: Villain, Gaho, June, Moti és Jung Jinwoo)

  A PLT egy R&B/hip-hop formáció, amely 2018. januárjában debütált "Blah" című dalukkal. Tagjai a Planetarium Records szóló előadói, vagyis Gaho, June, Moti, Jung Jinwoo, Villain és Kei.G. Bár Kei.G a zenei klipekben és a promóciókban nem igazán vesz részt, az eddig megjelent albumokon megtalálható Intro és Outro dalok mind az ő munkái, valamint a többi dal elkészítésében is igen nagy szerepe van, mint producer, zeneszerző, dalszövegíró és énekes, ezért ő is a PLT tagjai közé sorolható. 
  Lévén, hogy a tagok elsősorban szóló előadók ezért számos egyéni albumuk és klipjük is megjelent már. A közös albumokon megtalálható dalok közül is csak néhány az, amely csapat szinten készült el, a legtöbbjük viszont ezeken is szóló és duó művek.
  2019-ben indultak el első nagyobb turnéjukra Európába, melynek keretein belül Moszkvában, Madridban, Párizsban, Berlinben és Londonban is koncerteztek. 

Debütálás dátuma: 2018. január 2.
Ügynökség: Planetarium Records

SzólókGaho, June, Moti, Jung Jinwoo, Villain 

HIVATALOS:


Videográfia



HINAPIA

16:12 0
HINAPIA

HINAPIA (히나피아) nevű lánycsapat az OSR Entertainment szárnyai alá tartozik. Az ex-PRISTIN tagok közreműködésével jött létre a banda, amely 2019. november 3-án debütált a "DRIP" című dallal.
2020. augusztus 21.-én az OSR Entertainment bejelentette, hogy nehéz helyzetbe került az ügynökség a világjárvány miatt, ezért a tagok és az ügynökség közös megegyezés alapján felbontották a szerződést és 9 hónappal a banda debütálása után felbomlik a HINAPIA.

Aktív évek: 2019-2020
Debütálás dátuma: 2019. november 3.
Ügynökség: OSR Entertainment
Hivatalos fandom név: UBY (유비)
Hivatalos fandom színRed Dahlia (kép)


HIVATALOS:
Facebook
Instagram
YouTube
Fancafe
VLIVE
Twitter

Ki Kicsoda?



Diszko- és videográfia

New Start
(2019.11.03.)

Tracklist:
Drip


Minkyeung (민경)
Teljes név: Kim Min Kyung  (김민경)
Született: 1997. július 29.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: leader, vezető vokalista, vezető táncos, visual
Magasság: 172 cm
Súly: 49 kg
Csillagjegy: oroszlán
Vércsoport: B

Érdekességek:
→ Szülővárosa Chuncheon.
→ Nincsenek testvérei.
→ 2014-ben lett gyakornok.
→ Ex-Pristin tag, Roa név alatt. A PRISTIN V nevű alcsapat tagja is volt.
→ Részt vett a "Produce 101" műsorban, ahol 42.helyezést ért el. A műsorban a "Pick Me", a miss A "Bad Girl Good Girl" és a BIGBANG "Monster" című dalok előadásában szerepelt.
→ Jó dalszövegírásban.
→ Megjelent a NU'EST JR & Minhyun "Daybreak" című dalának videóklippjében. Háttértáncos volt az Orange Caramel "My Copycat" című dal videóklippjében. Megjelent Raina "RESET" című dalának fellépésein.
→ Együttműködött Han Dong Geun "Falling Slowly" című dalában.
→ Közel áll Jiho-hoz (Oh My Girl).
→ Egyszer elaludt és lemaradt egy vizsgájáról.
→ Tud gitározni.
→ Hobbija a főzés.


Gyeongwon (경원)
Teljes név: Kang Kyung Won  (강경원)
Született: 1997. november 05.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezető rapper, vezető vokalista
Magasság: 170 cm
Súly: 50 kg
Csillagjegy: skorpió
Vércsoport: A

Érdekességek:
→ Szülővárosa Gwangju.
→ 2014-ben vált gyakornokká.
→ Ex-Pristin tag, Yuha név alatt.
→ Jó dalszövegírásban és komponálásban.
→ Tud zongorázni.
→ Barátok Binnie-vel (Oh My Girl), mivel együtt végezték el a középiskolát.
→ Hobbijai: táskák gyűjtése és levelek írása.
→ Háttértáncos volt az Orange Caramel "My Copycat" című dalának videóklippjében. Megjelent a NU'EST "Overcome" című dalának videóklippjében.
→ A "Weekly Idol" című műsorban ő tartotta a rekordot a legkeskenyebb derék kategóriában.
→ Szerepelt a "Produce 101" című műsorban, ahol 48.helyezést ért el. A műsorban a "Pick Me", az SNSD "Into the New World" és a BIGBANG "Monster" című dalok előadásában szerepelt.
→ Szerepelt a "The Voice Kids" című műsorban.
→ Szereti a sötét színű ruhákat.
→ Ért a főzéshez.
→ Általában csendes.
→ Allergiás a paradicsomra. 


Eunwoo (은우)
Teljes név: Jung Eun Woo  (정은우)
Született: 1998. július 01.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő vokalista, a csapat arca
Magasság: 167 cm
Súly: 48 kg
Csillagjegy: rák
Vércsoport: B

Érdekességek:
→ Bucheon a szülővárosa.
→ 2013-ban lett gyakornok.
→ Ex-Pristin tag, Eunwoo név alatt. A Pristin V nevű alcsapat tagja is volt.
→ Szeret sminkes oktató videókat Youtube-on.
→ Beceneve: "Beagle".
→ "The Voice Kids", "Superstar K4" és "National Singing Contest" című műsorok résztvevője volt.
→ Részt vett a "Produce 101" című műsorban, ahol 21.helyezést ért el. Az "Pick Me", az SNSD "Into the New World", az EXO "Call Me Baby" és a "Fingertips" című dalok előadásában szerepelt.
→ Az Orange Caramel "My Copycat" című dalának videóklippjében háttértáncosként szerepelt. Megjelent a Seventeen "Mansae" című dalának videóklippjében.
→ Közel áll Sejeong-hoz (Gugudan).
→ Taeyeon (Girls' Generation) a példaképe.
→ Volt fogszabályzója.
→ Hajlamos a körömrágásra.
→ Szereti a naengmyeon-t, az édes-savanyú sertéshúst és a kólát.
→ Apró kezei vannak.
→ Van egy öccse.
→ Az apukája nem igazán mutatja ki az érzelmeit, de amikor Pristin tagként debütált írt neki egy üzenetet, amiben gratulált a sikeréhez és ez megsiratta.
→ Van egy közös dala Vernon-nal (Seventeen), aminek "Sickness" a címe.


Yaebin (예빈)
Teljes név: Kang Yae Bin  (강예빈)
Született: 1998. október 19.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő rapper, vezető táncos, vokalista
Magasság: 163,5 cm
Súly: 49 kg
Csillagjegy: mérleg
Vércsoport: A

Érdekességek:
→ Ilsan a szülővárosa.
→ A Dream Vocal Academy-re járt.
→ 2011-ben lett gyakornok.
→ 2012-ben a TS Entertainment meghallgatásán is volt.
→ Ex-Pristin tag, Rena név alatt. A Pristin V alcsapat nevű tagja is volt.
→ Gyorsan megjegyzi a dalszövegeket.
→ Tud zongorán, dobon és gitáron játszani.
→ Tud angolul beszélni.
→ Hobbija: videókat nézni pop művészekről.
→ Ramen a kedvenc étele.
→ Részt vett a "Show Me The Money" című műsor negyedik évadában, de a második körben kiesett.
→ A "Produce 101" résztvevője is volt, ahol 29.helyezést ért el. A "Pick Me", az SMTM4 "Turtle Ship" és a miss A "Bad Girl Good Girl" dalok előadásában vett részt.
→ Háttértáncos volt az Orange Caramel "My Copycat" című dalának videóklippjében. Megjelent a Seventeen "Mansae" című dalának videóklippjében.
→ Lee Hyori a példaképe. Már csak attól energikusnak érzi magát, ha Youtube videókat nézhet róla.
→ Középiskolás korában kapta a "Hóember" becenevet, mivel nagyon könnyen megfázik télen, ennek megelőzésének érdekében pedig mindig több rétegnyi ruhát vett fel.
→ Tony Stark rajongója.
→ Szereti G-Dragon-t (BigBang).


Bada (바다)
Teljes név: Kim Ba Da  (김바다)
Született: 2002. május 28.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő táncos, vokalista, rapper, maknae
Magasság: 163 cm
Súly
Csillagjegy: ikrek
Vércsoport: A

Érdekességek:
→ 2019. október 28.-án mutatták be, mint csapattagot.
→ Idollá válása előtt modell volt.
→ Becenevei: "Titkos Tag" és "Kim Sea".
→ Az utolsó tagként fedték fel.
→ Ő a legfiatalabb tag.
→ Pár rajongó szerint úgy néz ki, mint Tzuyu a Twice-ból.
→ Ő az egyetlen tag, akinek nincs szórakoztatóipari háttere.
→ Incheon Daejeon Általános Iskolába és Bupyeongseo Lány Középiskolába járt.



források: 1 2 3

2020. január 28., kedd

ANS

16:32 0
ANS

Az ANS (에이엔에스) nevű lány banda az ANS Entertainment szárnyai alá tartozik. 2019. szeptember 16.-án debütáltak a "BOOM BOOM" című dalukkal. Még debütálásuk előtt megjelentek a "Wonderland" című dalukkal. A banda 6 taggal indult, viszont  a "Say My Name" era alatt még 2 taggal bővült a létszám.
2019. december 23.-án Youtube csatornájukra feltöltöttek egy videót, amiben IU "Merry Christmas In Advance" című dalát énekelték Orly-val, aki az ügynökség szólistája.
2020. augusztus 20.-án bejelentették, hogy Haena kivételével mindegyik tag felbontotta a szerződést az ügynökséggel és a csapat augusztus 11.-ei dátummal feloszlott. Azt is elárulták, hogy márciusban és áprilisban az ügynökség minden dolgozóját elbocsátották és másik épületbe költöztek, ahol a csapat menedzsment és gyakorló termek nélkül maradt.

Nevük jelentése: az ANS az Angel N Soul rövidítése.

Aktív évek2019-2020
Debütálás dátuma: 2019. szeptember 16.
Ügynökség: ANS Entertainment
Hivatalos rajongói névANSER
Hivatalos rajongói színekorchidea, barack, halvány lila, bermuda


HIVATALOS:
Fan Cafe

Ki Kicsoda?


Diszko- és videográfia

WONDERLAND
(2019.08.15.)

Tracklist:
Wonderland

BOOM BOOM
(2019.09.16.)

Tracklist:
BOOM BOOM

Say My Name
(2020.01.10.)

Tracklist:
Say My Name




Say My Name (PERFORMANCE VIDEO)


Tagok

Royeon (로연)
Teljes név: Jeon Hyun Joo  (전현주)
Született: 1998. február 20.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: leader, vezető vokalista
Magasság: 162 cm
Csillagjegy: halak

Érdekességek:
→ Ő volt a második tag, aki felfedtek.
→ Beceneve: "Hyonddyup" (횬뜝), "Nyuszi".
→ A menő kinézete ellenére cuki az ízlése.
→ Szép az orra.
→ Van egy anyajegye, amit csak közelről lehet látni.
→ Hobbijai: vásárlás, edzés, zenehallgatás, egészséges termékek vásárlása, játékok, szobák dekorálása, arcmaszkok használata.
→ A nyelvét összetudja húzni virág formába.
→ Tudja Csőrike csőrét utánozni.
→ Tud daegeum-on (hagyományos koreai fúvós hangszer) játszani.
→ Szeret edzeni.
→ Szereti a vizet, a virágokat, a szobaillatosító sprayt, a nyuszis figurákat, a plüssöket, a párolt csirkét, a táplálékkiegészítőket és a yangkkoichi-t (bárányhús nyársalva).
→ Nem szereti a szomjúságot, a sós ételeket, az osztrigát, a lazacot és a nyers ételeket.

Lina (리나)
Teljes név: Oh Se Jin (리나)
Született: 1997. július 27.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezető vokalista
Magasság: 164 cm
Csillagjegy: oroszlán

Érdekességek:
→ Az utolsó tagként fedték fel.
→ Ő a legidősebb tag.
→ Becenevei: "Sa-ddo", "Ó, csintalan".
→ Van egy macskája, akit "Sa-ddo"-nak hívnak és innen jön a beceneve. A tagok szerint úgy néz ki, mint a cicája.
→ A bájai közé tartoznak a nagy szemei és a gödröcskéi, amik akkor látszódnak ha megpuszil valakit.
→ Hobbijai: UFC meccsek nézése, egyedül noreobang-ba (karaoke szoba/doboz) menni, filmnézés, rajzolás, focimeccs nézés.
→ Tudja utánozni a harkály hangját.
→ Szeret fetrengeni az ágyban, babákkal játszani, TV-t nézni.
→ Szereti a grapefrutitot, a félhomályos világosítást, a csillagokat és a holdat.
→ Nem szereti a diétát és a bogarakat.
→ Ő a legrendetlenebb tag.
→ Készített egy covert Dua Lipa "IDGAF" című dalához.


J (제이)
Teljes név: Lee Ye Ji (이예지)
Született: 1998. február 12.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezető rapper
Magasság: 166 cm
Csillagjegy: vízöntő

Érdekességek:
→ 2019. december 25.-én lett a banda tagja.
→ Ő egy karizmatikus rapper.
→ A LIMESODA bandában debütált volna, de elutasította, illetve elhagyta a céget is.
Dalyn (달린)
Teljes név: Lee So Hyun (이소현)
Született: 1999. augusztus 27.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő rapper, vezető táncos, vokalista
Magasság: 168 cm
Csillagjegy: szűz

Érdekességek:
→ Ő volt a negyedik tag, akit felfedtek.
→ Beceneve: "Izmos macska" - azért kapta ezt a nevet, mert a gyakornok évei alatt sokat edzet és könnyen lett izmos. A 'macska' rész pedig onnan jött, hogy sok macska hangot ad ki mindennap.
→ Jó a kick-box-ban. 38-szor tud rúgni fél perc alatt.
→ Felnéz Soyeon-ra ((G)I-DLE) a rappelése, a dalszövegírói és előadó képességei miatt.
→ A csapaton belül a "rövid haj" posztért felelős.
→ Erőssége a takarítás.
→ Szeret otthon lenni.
→ Ő egy egészséges szépség.
→ Iskolai évei alatt megnyert több balett- és táncversenyt.
→ Hobbijai: filmnézés, vásárlás, zongorázás, könyvek vásárlása, americano ivás.
→ Egy nap 2 liter kávét is képes meginni.
→ Szereti az americanot, a gumicukrot, a yakgwa-t (tradicionális koreai mézes süti), az édes-savanyú csirkét, a lila színt, az édesburgonyát, a cicákat, a csokoládét és a kabocha-t (tökféle).
→ Nem szereti a vidámparki játékokat, amikre fel lehet ülni. Ahogy a tengert, a bogarakat, a diétát, a babot, a sajtgolyó nasit, az osztrigát, a telet és a nyarat sem.

Raon (라온)
Teljes név: Lee Seo Young (이서영)
Született: 2000. január 21.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezető táncos, vokalista, visual
Magasság: 170 cm
Csillagjegy: vízöntő

Érdekességek:
→ 2019. augusztus 25.-én lett a banda tagja.
→ Az ALL-S Company gyakornoka volt és az ALL-S GIRLS nevű banda tagja lett volna.
→ Becenevei: "Aranyhaj" és "Tündér".
→ Szeret otthon maradni.
→ Vonzó pontjai az arca, ami olyan, mint a joraengi (fehér, gyöngyformájú rizssüti), illetve az anyajegy a szája alatt.
→ Hobbijai: filmnézés. manhwa-olvasás, egész nap otthon maradni, fotózás.
→ Hajlékonyak az ujjai.
→ Dalokat tud fütyülni.
→ Szereti a divatot, a húst, a péksütiket és a tejet.
→ Nem szereti a zöldségeket, a kagylót, az edzést és a bogarakat.
→ Ő egy sült krumpli szakértő (imádja a McDonald's-os sült krumplit).
→ Készített egy covert a "When My Life Will Begin" című dalhoz, amit az Aranyhaj című mesében hallhattatok.


BiAn (비안)
Teljes név: Yu Ji Won (유지원)
Született: 2001. február 13.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő vokalista, fő táncos, visual
Magasság: 168 cm
Csillagjegy: vízöntő

Érdekességek:
→ Az első tag volt, akit felfedtek.
→ A MIDNIGHT nevű banda volt tagja.
→ Beceneve: "Bébifarkas".
→ Nagyon hajlékony.
→ 4 évesen kezdett el táncolni.
→ Jól definiáltak a hasizmai.
→ Fekete öves harcművész.
→ Jó sportoló.
→ Tud cigánykerekezni.
→ Az egyik foga eláll egy kicsit.
→ Kicsit ügyetlen.
→ Tudja mozgatni a füleit.
→ Az ajkai nemzeti kincsek lehetnének.
→ Finoman főz.
→ Az Incheon kosárlabda csapatnak volt az egyik pompomlánya.
→ Tapasztalt a hip-hop, jazz és még sok más táncstílusban.
→ Hobbijai: koreografálás, mindennap új sminket kipróbálni, sminktermékek gyűjtése, egyedül noreobang-ba (karaoke szoba/doboz) menni, TikTok videók készítése.
→ Szereti a sushit, a pácolt retket, a ragyogó és fénylő dolgokat, az evést, a csokoládét, a banda tagjait és a dekorálást.
→ Szeret egyedül táncolni egy tükör előtt.
→ Nem szereti a curryt, a jjajangmyeon-t (fekete bab pasztás tészta), a bogarakat és a diétát.

Dam I (담이)
Teljes név: Hong Da Young (홍다영)
Született: 2001. június 07.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezető táncos, vokalista
Magasság: 166 cm
Csillagjegy: ikrek

Érdekességek:
→ A harmadik tagként fedték fel.
→ Haena csatlakozása előtt ő volt a legfiatalabb.
→ A csapaton belül ő a cuki zabagép és a hangulatteremtő.
→  Vonzó pontjai a pufi orcái és a mosoly alakú gödröcskéi a szája mellett.
→ Őszintén beszél és cselekszik.
→ Kitudja találni a csirkének a márkáját az illata alapján.
→ Összetudja hajtani az ujját.
→ Egy tánccsapat tagja volt mielőtt csatlakozott volna a bandához.
→ Hobbijai: főzés, mukbang videók nézése, az ügynökségnél dolgozók félhizlalása.
→ Viccesen tud táncolni, anélkül, hogy zavarba jönne.
→ Szereti a családját, a barátait, a rajongókat, és az evést.
→ Kedvenc ételei a malatang (csípős kínai eredetű étel), a csirkés bokkeumbap (sült rizs), a sushi, a gukmuldakbal (csípős csirkelábas leves), illetve a péksütik és a nasik.
→ Nem szereti a diétát és a bogarakat.

Haena (해나)
Teljes név: Jeon Eun Bi (전은비)
Született: 2002. február 19.
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezető táncos, vokalista, maknae
Magasság: 161 cm
Csillagjegy: halak


Érdekességek:
→ 2019. december 26.-án vált a csapat tagjává.
→ Cuki, friss és élettel teli személyisége van.
→ Ő a legfiatalabb tag.











forrás: 1 2 3 4