Az eltűnt "béka fiúk" - My k-blog

2021. augusztus 28., szombat

Az eltűnt "béka fiúk"


Blogunkon már sok mindenről szó van. A koreai szépségipartól kezdve, az idolokon keresztül egészen a kultúráig, azonban rákaptam a krimi történetekre és sorozatokra, főleg azokra amik megtörtént események alapján készültek. Ezért arra gondoltam, hogy a blogra is áthozhatnám ezt a rajongásomat és írhatnánk különböző bűncselekményekről, megoldatlan ügyekről. Így lyukadtunk ki itt, ahol most a “béka fiúk”-ról fogok nektek mesélni.
Ez az eset a mai napig megoldatlan, és valószínűleg az is marad. 1991. március 26.-án tűnt el 5 általános iskolás Daegu-ban. A fiúkat Woo Cheol Won-nak, Jo Ho Yeon-nak, Kim Young Gyu-nak, Park Chan In-nak és Kim Jong Sik-nak hívták. A fiúk 9 és 13 év közöttiek voltak. 1991. március 26.-a ünnepnap volt, ezért bezártak az iskolák. A fiúk a szabadnapjukat kihasználva mentek a közeli hegyekbe szalamandra tojást keresni délelőtt. Igazából a nevüket innen kapták, azonban amikor először megjelentek erről a cikkek a fordításban hiba történt, így lett az eredeti “szalamandra fiúk”-ból “béka fiúk”. Illetve ment volna velük egy hatodik fiú is, azonban későn kelt fel, ezért eldöntötte, hogy otthon marad és nem találkozik a barátaival. Arról mit sem tudva, hogy ez mentette meg az életét. Szóval elmentek tojásokat keresni a közeli hegyekbe. Nem ez volt az első eset, hogy a szülők elengedték oda a gyermekeiket, ugyanis nagyon közel volt a hely. Azonban ez a nap más volt. Órák teltek el és a fiúk nem tértek haza. A szülők elkezdték keresni a gyerekeket sikertelenül. Találkoztak egy ott lakóval, aki azt mondta, hogy látták a fiúkat felmenni a hegyekbe. A szülők féltek, hogy a gyermekeiknek valami bajuk esett, ugyanis volt egy farm a közelben, ahol veszélyes kutyák voltak. Megijedtek, hogy a kutyák kiszabadultak és megsértették a gyerekeket. Azonban hiába mentek fel ők is a hegyekbe, nem találtak ott senki, ezért pánikolva a rendőrséghez fordultak segítségért.
A rendőrség 2 eshetőséget hozott fel. Az egyik az volt, hogy a fiúk elszöktek otthonról, azonban ezt kizárták, mert egy nagyobb csoportról volt szó és kisgyermekekről beszélünk, akik szerető családba születtek. A másik lehetőség az volt, hogy elvesztek az erdőben, azonban ezt is kizárták, mivel egy lámpákkal kivilágított út vezetett le a hegyekről. Ezt az esetet a média nagyon felkapta 5-6 nappal az eltűnés után és sokáig csak erről lehetett hallani, azonban a rendőrség még így sem vette komolyan ezt az esetet. Ők folyamatosan azt mondták a médiának is és az általuk készített plakátokon is az állt, hogy a fiúk elszöktek otthonról. A szülők szerepeltek egy híres TV műsorban, ami miatt az egész ország tudott az eltűnésről. 1991 októberében a dél-koreai kormány segítséget nyújtott azáltal, hogy a katonákat és rendőröket is küldtek ki az eset helyszínére. Így több, mint 300.000 személy vett részt a keresésben. Mindezt élőben vetítették a TV-ben, így az emberek, akik nem vettek részt a keresésben, így kapcsolódtak be az eseményekbe. Azonban ilyen sok ember sem talált sajnos semmit. Semmi bizonyíték nem utalt arra, hogy a fiúk egyáltalán jártak volna a hegyekben.
Tehetetlenségükben a szülők plakátokat nyomtattak és a fiúk arca ott szerepelt szinte mindegyik tejes dobozon, csomagolásokon és még teherautókon is. Nem csak a 21. században, hanem abban az időszakban is voltak felelőtlen és buta emberek. Számos tipp érkezett be a rendőrséghez, azonban többségük nem bizonyult igaznak, sőt egy olyan esetről is beszámoltak, amikor a szülőket felhívta egy férfi, azzal az indokkal, hogy nála vannak a gyermekek és pénzért cserébe visszakaphatják őket. A szülőkben ez reményt keltett, összegyűjtötték a pénzt és elmentek a megbeszélt helyre, azonban nem volt ott senki. Több ilyen eset történt még a családokkal, ami újra és újra összetörhette a szívüket. Volt olyan szülő, aki még a munkájából is kilépett, hogy teljes figyelmét a gyermeke megtalálására fordíthassa. Hóban, esőben, sőt még tüzelő melegben is a gyermeküket keresték az utcákon. Ezt az esetet megoldatlanként könyvelték el, ugyanis sem bizonyíték, sem gyanúsított nem volt. 3 év elteltével volt olyan szülő, aki visszatért munkájához, azonban volt olyan is, aki a szomorúságban és a szegénységben elhunyt.
Teltek múltak tovább az évek, majd 2002-ben újra feljött az ügy, ugyanis két lakos a már említett erdőben járt, amikor emberszerű csontokat látott a földből kiállni gyermekruhákkal együtt. Igen, ez a fiúk maradványai voltak, ami hihetetlen ugyanis pár éve 300.000 ember kereste őket, plusz a szülők, valamint önkéntesek megszámlálhatatlan alkalommal és ők nem találták meg. A rendőrök először hipotermiát (kihülés) állapítottak meg a halál okának, ugyanis az elmondásuk alapján aznap este 3 fok volt és, hogy ha esik az eső a hegyekben, akkor még hűvösebb lesz. Ahhoz, hogy bebizonyítsák a szavukat kihívtak egy hegyi mentőcsapatot, akik miután körbenéztek az erdőben nevetségesnek találták a rendőrség feltevését. A "hegy", ami igazából csak egy kis dombocska volt, nem volt olyan magasan, hogy 3 fok legyen ott és alig volt 300-500 méterre a hely a házuktól, így hogy ha fáztak volna, akkor hazamehettek volna. Egy specialistát is kihívtak, aki szintén megcáfolta ezt a feltevést, ugyanis, hogy ha valaki az erdőben természetes módon hal meg (pl. kihülés), akkor a maradványok a föld tetején maradnak szétszóródva, mivel állatok is hozzányúlnak. Azonban ebben az esetben a csontokat a földbe elásva találták, egy helyen, ami csakis azt jelenthette, hogy idegen kezek vannak a dolgok mögött.
Valamint a gyerekek ruhái össze voltak csomózva, azaz nem közvetlenül a csonton voltak, hanem valaki levette róluk még a haláluk előtt vagy után. Ezek speciális csomók voltak, nem olyanok, amit egy átlag ember kötött volna. Amikor kikötötték őket használt és használatlan töltényeket találtak benne. Egy katonai lőtér volt a közelben, így az egész terület tele volt töltényekkel, ezért nem volt meglepő, hogy találtak belőle egy párat. Azonban egy gyermek bevallotta, hogy aznap egy puskalövést hallott, ami sikoltás követett. Ezért a katonaság lett a gyanúsított, azonban állításuk szerint senki nem volt a lőtéren, mivel ünnepnap volt és nem volt engedélyük lőni, kivéve a magasabb fokozatú tiszteket. A szülők kérték a rendőrséget, hogy nyomozzák tovább a katonaságot, azonban ez nem történt meg, ami miatt még gyanúsabb lett az eset. A koponyákon törésnyomokat és egy éles tárgynak a nyomát találták. A törésnyomok, azonban nem lövések helyei voltak, ami miatt elvetették az ötletet, hogy a katonaság volt, de a szülők még így is megkérték a rendőrséget, hogy vizsgálják tovább a katonaságot, azonban nem tették. Ha visszanézünk az akkori politikai rendszerre, akkor egy tisztán kivehető hierarchiát láthatunk, amelynek tetején a katonaság volt. Abban az időben senki nem mert ellent mondani a katonaságnak.
2004-ben örök nyugalomra helyezték a fiúkat. A mai napig senkit nem tartóztattak le vagy vontak felelőségre az üggyel kapcsolatban. Azonban mindenki úgy gondolja, hogy a katonaság véletlenül le- vagy meglőtte az egyik fiút majd elhallgatatták a többieket, hogy ne tudja meg senki.

Az esetről megnézhetitek a CNA Insider dokukmentációját Youtube-on az alábbi linkeken keresztül. Részletesebben megtalálhatjátok az eseményeket, dátumokkal együtt, úgyhogy az angol nyelven tudóknak érdemes megnézniük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése