Három hét telt már el a legelső budapesti Block B koncert óta,
de még csak most tudtam rávenni magam arra, hogy megírjam milyen is volt,
valamint hogy mit éltem meg.
Mikor kiderült, hogy egyáltalán esély van a koncertre, még
nem gondoltam volna hogy megvalósul, ráadásul ilyen fantasztikus lesz. Barátnőmmel
januárban, a hivatalos jegyárusítás kezdetén vettük meg jegyünket, mely
A-típusú volt, így a koncert végén láthattuk közelről a fiúkat is.
Januártól kezdve nagyon izgatottak voltunk miatta, hisz ők
az első koreai csapat, akiknek sikerült eljutni a koncertjére kicsiny
hazánkban. Nekem a Block B az egyik olyan csapat, akiknek sok mindent
köszönhetek, hisz rengeteg dologban voltak mellettem.
Mikor eljött a március, izgatottságunk a tetőpontjára ért,
hisz közeledett a 3.-a, mely a budapesti
koncert napja is volt. A koncertet
megelőző nap én már csak őket hallgattam, hangolódva a másnapra.
Március 3-án reggel nagyon izgatottan indultunk meg a
Hungexpo-ra, hogy megkapjuk sorszámunkat, ezáltal meg is kezdődhetett az egész
napos készülés az estére. A nap folyamán megjártuk egy párszor a közeli
Árkád-ot is kajáért, innivalóért, de megérte. Mikor épp a Hungexpo területén
voltunk, egyszer láttuk is a fiúkat még a koncert előtt, jöttek kifele az
épületből, mi meg pont arra sétáltunk. Megjegyzem, tényleg véletlenül volt,
ugyanis a másik épületbe indultam.
Rengeteg BBC gyűlt össze, így a megfelelő hangulat már
megvolt napközben is, hisz voltak, akik táncoltak, énekeltek és persze zászlót
is írattak alá velünk. A koncert előtt azonban kaptunk egy rossz hírt is: P.O
nem tud részt venni az utolsó koncerten egészségügyi okok miatt.
Maga a koncert fél nyolckor kezdődött, de mivel az A és B jeggyel
rendelkezők korábbi beengedést is kaptak, mi hamarabb, hétkor már bemehettünk.
Bent lehetett venni mindenféle koncertcuccot, itt épp a bannert, pólókat meg a
hivatalos lightstick mini verzióját. Persze mit tesz a nép? Vásárol. Velünk se
volt másként, így miután beszereztünk mindent, amit kinéztünk, mentünk is hogy
elfoglalhassuk a helyünket. Szép lassan az egész hely megtelt, mindenhol BBC-k
álltak, várva a kezdést, mely a meghirdetett időpontban meg is történt.
A koncertet az intro után a Nice Day-el kezdték, vetítettek mindenféle
kisfilmet a számok között. Volt olyan, ami a debüt előtti képeiket is
tartalmazta, gyerekkoruktól kezdve. Az előadott dalok közt voltak régebbiek,
mint a nyitódal, vagy a Did you or did you not, de újabbak is, mint a Yesterday
vagy a Walkin’ in the rain és persze nem maradhatott el az első alcsapatnak, a
Bastarz-nak a debut dala sem, a Zero for Conduct se. Mivel P.O nem lehetett
ott, valakinek be kellett tanulnia az ő részeit, ez meg a leader, Zico volt. Konci
előtt pont mondtuk is hogy ő lesz az, U-Kwon pedig a konci végén úgy emlegette,
hogy a Bastarz és Zico.
Nem maradhattak el a beszélgeték sem, melyek legtöbbször
angolul hangzottak el, így szerencsére sokan érthették, de ha mégsem angol
volt, a koreai szöveget lefordították. Szóba került itt is minden, hogy mit láttak,
mit ettek, ittak meg minden ilyesmi, a kérdésekre meg magyarul próbáltak
válaszolni. Meg kell hagyni, igen aranyosan ejtették, de gondolom, mindenki
nevében beszélek, ha azt mondom, jól esett, hogy megpróbálták és nagyon ügyesen
helyt is álltak.
A fiúk mindent beleadtak, hatalmas szeretettel nyomták végig
a majd két órás bulit, mi meg megcsodálhattuk, hogy minden tagnak nagyon is
szép hangja van, ha énekelni kell, egyedi mindenkié és nem lehet eltéveszteni. Nekem
kifejezetten tetszett, hogy Zico énekhangját is hallhattuk, hisz ritka tőle az
ilyesmi.
Mikor vége lett, a staff kiterelt mindenkit, aki nem vett
részt a Meet&greet-en, közben takarítottak is a korábbról maradt
papírfecnik és szalagok miatt. Mikor minden megvolt, csoportokra osztottak
minket, és kezdetét is vette maga az esemény.
Ők is sorba álltak, meg mi is a magunk kis csapatában. Míg
várakoztunk a többi csapatra, beszélgettünk a körülöttünk levő többi
rajongóval, míg nem eljött a mi sorunk ideje. Először mindenki pacsizott a
fiúkkal, U-Kwon pedig megállás nélkül mondogatta, hogy „köszi”. Aranyos volt,
ahogy kiejtette ezt a számunkra egyszerű szót. Utána ismét várakozni kellett,
hogy ez lemenjen minden sorral, majd kezdődhessen a csapatos fotózkodás. Ide 10
ember ment egyszerre, nagyjából egy sor fele, hisz ha jól emlékszem, 20 ember
volt egy csapat. Gyorsan lezavarták a képet, majd el is engedtek minket, mi meg
szép lassan hazafele indultunk, a srácok meg mentek is egyből Londonba.
Maga a koncert fantasztikus volt, hatalmas élmény volt, a
fiúk pedig nagyon tehetségesek. Tényleg. Mindegyik.
A hazavezető úton barátnőmmel próbáltuk feldolgozni mindazt,
amit tőlük kaptunk eme koncerten valamint azóta is azon gondolkodunk, mit
csinálhatnak a kezükkel, hogy mindegyiknek puha?
Remélem, jönnek még vissza kicsiny hazánkba és többször is
láthatjuk őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése