Mióta írnak kérdőjelet a koreaiak?
A kérdőjel
és felkiáltójel eredete amúgy is letisztázatlan, de annyi biztos, hogy a latin
betűs szövegekben lehet rábukkanni elsőként, ha a nyomait szeretnénk
visszakeresni. Mégis ma már teljesen természetes a számunkra, hogy egy koreai
kérdés végén – akárcsak hazánkban – kérdőjelet látunk. De mikor kezdték el
használni? Szükségük van ezekre az írásjelekre egyáltalán? Mi volt a
felkiáltójel és a kérdőjel „előde”, ha volt nekik egyáltalán?
Hogy fejezzük ki kérdést?
Míg a
legtöbb európai idegen nyelven megtanuljuk, hogy van a kérdő és felszólító
mondat szórendje, addig magyarul a hangsúlyunkon kívül – már ha nincsen
kérdőszó – az égegyadta világon semmivel nem fejezzük ki, hogy egy kérdés
hangzott el. Mondok egy példát, talán úgy egyszerűbb!
Az a mondat, hogy „megetted a tejbegrízt” a felháborodott felkiáltástól kezdve,
a tényszerű kijelentésen át az érdeklődő kérésig bármi lehet és ez csak a
hangsúlytól függ!
Mi a helyzet akkor egy koreai kérdő mondattal? Ott is csak a hangsúly számítana?
Mivel a koreai mondat szórendje fix, részben igen, de nem teljesen! Persze az
is fontos, de alapvetően a mondatok funkciójának saját szuffixuma van formális
szinten. Közvetlen beszédben viszont nincs feltétlen jelölve toldalékkal külön
az, hogy kérdés, felszólítás vagy esetleg javaslattevő mondatról van szó.
Mi volt a latin írásjelek előde?
Az a
helyzet, hogy konkrét elődként semmi.
A központosítás volt már a latin írásjelek megjelenése előtt is, de ezek közel
sem olyan funkciókat láttak el, mint a ma használatos írásjeleink. Volt,
amelyik egész szövegrészleteket választott el a többitől, volt, amelyik a fő
szövegrészleteket jelölte és más írásjelek kapott a kevésbé fontos rész. Megint
egy külön írásjelet használtak a kiegészítéseknek, javításoknak, sőt egy időben
a szavakat nem szóközzel, hanem egy írásjellel választották el, mivel a szóköz
úgymond már foglalat volt, amivel külön tiszteletet lehetett kifejezni.
Az interneten kutatva ebben a témában még olyan véleményeket is lehet
találni, hogy koreai nyelvben a latin írásjelek feleslegesek. Afféle
segítségnek, kiegészítésnek jók, de nem esszenciális részei a nyelvnek.
Mióta használják a latin írásjeleket?
Az első
latin írásjel, ami felbukkan írásos formában az a pont volt, méghozzá egy
1896-os diákmagazinban, ami japánul tanulóknak szólt. A szövegben az akkori,
koreai oktatási rendszerről lehet olvasni. Ámbár az is igaz, feltételezik, hogy
ezelőtt is már lehetett találkozni a ponttal, legnagyobb valószínűséggel
keresztény szövegeken keresztül.
Az első kérdőjel 1919-ben a Changjo
magazinban bukkant fel és szépen lassan lett egyre elterjedtebb. Ebbe az
időszakban nem voltak még konkrét szabályok az írásjelek használatára, úgyhogy
egy folyóiraton belül is komoly eltéréseket lehet találni attól függően, hogy a
különböző írók mit részesítettek előnyben.
A Hangul Egységes Helyesírási
Rendszerének 1933-as kiadásában szerepelnek az írásos rendszer elismert tagjaiként az általunk is
ismert írásjelek. További érdekesség, hogy ez a kiadás figyelmen kívül hagyja a
hagyományos koreai írásjeleket.
A koreai tudományos életben még mindig
nem veszik komolyan a latin írásjelek jelenlétét és még 2012-ben is jelent meg
olyan értekezés, ami „különleges írásjelekként” utalt ezekre. Ez különösen
azért érdekes, mert ott már mondat végi befejezésnek számít ez ^^ és ez ~ is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése