IZ*ONE - My k-blog

2018. október 31., szerda

IZ*ONE


    Az IZ*ONE (아이즈원) egy, az I.O.I, vagy Wanna One-hoz hasonló projekt csapat, amelyet a "Produce 48" versenyének 12 finalistája alkot. A "Produce 101" első és második évada után az Mnet egy újabb koncepcióval állt elő – a "Produce 48"-ban 96 (koreai, illetve japán) lány gyakornok mérte össze tudását, akik közül a közönség szavazatai által választhatta meg, hogy kik legyenek a végső felállásban, azaz kik nyerjék el a lehetőséget a debütálásra. A csapat szerződése szerint a tagok két és fél éven át fognak egy csapatként promótálni, majd annak lejártával felbomlanak. Hivatalosan 2018 októberében debütáltak ''COLOR*IZ" című minialbumukkal.
    2021. március 10.-én az Mnet hivatalosan bejelentette, hogy a csapat áprilisban felbomlik. Szerződésük 2021. április 29.-én járt le, így az IZ*ONE a tevékenységeit befejezve feloszlott. A következő közleményt adták ki a felbomlásuk bejelentésével: "Helló. Itt az Off The Record és a Swing Entertainment, akik közösen felelnek az IZ*ONE menedzsmentjéért. Amint azt március 10-én hivatalosan bejelentették, az IZ*ONE projekt áprilisban véget ér. Az IZ*ONE hivatalos rajongói kávézója, tartalmai és közösségi médiája a projekt végéig működni fog, és a jövőbeli terveket [ezekkel a platformokkal kapcsolatban] később külön nyilatkozatban jelentjük be. Hálánkat fejezzük ki a WIZ*ONE-nak, akik eddig szeretetet és támogatást nyújtottak az IZ*ONE-nak, és kérjük, hogy sok támogatást nyújtsanak a tagok jövőbeli tevékenységeihez. Az IZ*ONE a rajongókat a "ONE, THE STORY" című online koncertjükön keresztül köszönti majd, amely két napon keresztül, március 13-án és 14-én kerül megrendezésre. Az IZ*ONE tagjai jelenleg is mindent megtesznek azért, hogy a koncerten találkozhassanak a rajongókkal. Még egyszer köszönetet mondunk a WIZ*ONE-nak, akik mindig támogatást nyújtanak, az Off The Record és a Swing Entertainment pedig mindig támogatni fogja az IZ*ONE tagjait, akik művészként tovább fognak fejlődni. Kérünk benneteket, hogy mutassatok nagy várakozást és támogatást az új oldalak iránt, amelyeket az IZ*ONE tagjai mostantól kezdve mutatnak majd. Köszönjük!"

Nevük jelentése: nevüket "ize-one"-nek ejtik, az "I" az egyes jelképe, a "Z" a kettőt jelképezi, míg a "ONE" szintén az egyet. Az IZ*ONE átvitt jelentése: "A pillanat, mikor 12 tag eggyé válik." Kiáltásukban is megtalálható ez az elem, hiszen magyarul nagyjából így hangzik kiáltásuk középső mondata, a "하나가 되는 순간 모두가 주목해!": Amikor eggyé válunk, mindenki ránk figyel!

Aktív évek2018-2021
Debütálás dátuma: 2018. október 29.
Koreai ügynökség: OFF THE RECORD Entertainment
Japán ügynökség: AKS
Hivatalos rajongói név: WIZ*ONE (위즈원)
Japán nevük: アイズワン
Kiáltásuk: Eyes on me! When we become one, everybody pays attention! Hello, we are IZ*ONE!

HIVATALOS:


Videográfia
Ki kicsoda?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése