Életem első könyvkritikáját próbáltam most megírni nektek - reményeim szerint spoiler mentesen - és igazából másból nem is táplálkozhattam, mint abból a pár Youtube-os filmkritikából, amit eddig láttam. Szeretném meghozni a kedveteket ehhez a könyvhöz és reményeim szerint írok majd még nektek koreai könyvekről. Ha valaki olvasta még rajtam kívül és érez magában bátorságot, ossza meg velem bátran a saját tapasztalatait.
Tehát jöjjön HyeonSeo Lee A lány hét névvel - Szökésem Észak-Koreából David John segítségével.
 |
| A könyv első kiadásának borítója |
Észak-Korea
Egy kis személyes tapasztalattal kezdeném. Mostanában gyakran volt alkalmam Koreát - nem véletlenül égtáji jelölés nélkül - szóbal hozni új ismerőseimnek és érdekes tapasztalatokat szereztem. Elsőként mindenkinek Észak-Korea ugrott be vagy a diktatúra, de anélkül a tudat nélkül, hogy melyik oldalon mi a helyzet miközben - igen ironikusan - egy Samsung telefont szorongatott az illető a kezében. Olyan emberrel is sikerült beszélgetnem, aki abban a hitben élt, hogy egyik oldalon kőkemény diktatúra uralkodik, a másikon pedig csak némileg enyhébb a helyzet, de az sem demokrácia.
Félre értés ne essék, nem vetem meg ezeket az embereket. Rengeteg minden történik a világban, amiről én sem tudok pusztán csak azért, mert a világ azon része nem érdekel. Például semmi közöm a tőzsdéhez, de lehet valakit érdekel. Azért megragadtam a lehetőséget és nyújtottam némi felvilágosítást új ismerőseimnek.
Ebben a könyvben leltem rá egy igen jó hasonlatra, ami Észak-Korea és a világ viszonyára is kivetíthető. "Az északi ország olyan volt, mint a padlásra bezárt, őrült nagybácsi. Jobb, ha nem beszélünk róla." Kicsit belegondolva ez alig pár éve valóban így volt és én személy szerint nagyon örülök neki, hogy egyre több ilyen könyv, interjú, cikk, film és hír jelenik meg ebben a témában.
39 év története
A történet 1977-ben kezdődik, amikor is az írónő szülei megismerkedtek egymással és utolsó évszámként 2013 jelenik meg. Most (2016-ban) a hölgy 36 éves. Egy érett nő emlékszik vissza a családi történetekre, ábrándokra, mesékre és hiedelmekre. A mi szemszögünkből durva, észak-koreai rezsim az ő szemének tükrén át már nem is annyira rémisztő. A család és a szeretet ölelésében felnőtt gyereket könnyű megérteni, miért is hiányolja szülőföldjét még a mai napig is. Gyerekként sem lázadt a rendszer ellen, sőt, lázadozásai inkább írhatók a kamaszkor javára.
 |
| HyeonSeo Lee napjainkban |
17 éves volt - mai nevén - HyeonSeo, mikor a befagyott Jalu folyón keresztül elhagyta az országot, de ekkor még a disszidálás vágyak nélkül. Nem volt célja, hogy megszökjön, ez mindössze szerencsés véletlenek összhatása volt. Kína rengeteg megpróbáltatással vár rá, amiket változó sikerrel vesz végül sikeresen landol az incheoni reptéren.
 |
| Hyesan az írónő szülővárosa a Jalu folyó túlpartján elterülő Changbaiból |
29 éves akkor, amikor visszatér a kínai kisvárosba, amin keresztül maga is megszökött, hogy anyját és ismételten a tervek máshogy alakulása miatt az öccsét is átmenekítse a kapitalista világba. Újabb megpróbáltatások és nehézségek árán sikerrel jár és ez alatt az út alatt valami nagyon fontosat is tanul: van még emberség a világon!
 |
| HyeonSeo újra találkozik Dickkel, aki segített átmenekíteni a családját és még 3 észak-koreait Dél-Koreába |
A diktatúrán át nézz a demokráciára!
Nekem hatalmas sokk volt! Ebben a világban élek, ide születtem és sosem tapasztaltam mást, de azt hittem kiejtem a könyvet a kezemből, amikor egy diktatúrában felnőtt nő szemén át néztem a saját világunkra.
Először is rengeteg mindent felsorolt a könyv, ami abban a világban természetesnek számított nálunk viszont börtön jár érte (drogtól egészen a csempészetig). Olyan természetességgel volt képes beszélni a halálról, mint ahogy nekünk minden hónapban jön az áramfogyasztásért a csekk. Lehidaló élmény volt a diktatúrában - ahol az egyenlőség lenne a legfontosabb - a társadalmi ragokról olvasni. Arról, hogyan jelenik meg a piac - mint kapitalista elem - ebben a szigorú világban. Az éhezésről... sőt, még a szexről, vagyis annak hiányáról. A történelem és a matematika órának nem nevezhető mesedélutánokról.
Másodszor az okról, hogy HyeonSeon kívül, miért indulnak el emberek Kína felé. Hogy a legszegényebbek mellett a "legrangosabb" képviselők is próbálkoztak a szőkéssel, azok az emberek, akik irányítják az országot!
Harmadszor nem gondoltam arra a tényre, hogy a demokrácia milyen félelmetes! Mert félelmetes, bár nem feltétlenül számunkra, akiket úgy vesz körbe, mint a levegő. Egy diktatórikus rendszerben mindenkinek megvan a maga szerepe a társadalomban, születésétől kezdve szinte egyenes és biztos út vár rá, feltéve, ha nem tesz sértést a rendszer ellen. Ellenben a mi világunk a versenyre épül. Versengünk mindenért. Rangsorolás alapján jutunk be gimnáziumba vagy szakiskolába, megyünk tovább az egyetemre vagy főiskolára, versengünk a betöltendő pozíciókért minden munkahelyen és ha leépítésre kerülne a sor magunkba sakkozzuk az esélyeinket a bent maradásra. Nekünk már fel sem tűnik, de egy olyan biztos világból jött embernek, mint az írónő, ez több, mint rémisztő.
Példamutató jellem
Most szívemre teszem a kezem és derekasan bevallom, hogy én valószínűleg nem bírtam volna ki azt a létbizonytalanságot, amin gyerekkorától fogva 12 éven át HyeonSeo átment. Példamutató a remény, amit az életébe vetett, a kitartása és makacssága, ami túlélésre sarkalta és segített számára a beilleszkedésben, de még ennél is fontosabb a bátorsága, ami ahhoz kellett, hogy visszaemlékezzen, papírra vesse, újra és újra elmondja az életének történetét majd megossza az egész világgal.
 |
| HyeonSeo és amerikai származású férje, Brian |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése