My k-blog

2018. március 3., szombat

Szex és prostitúció Koreában

12:45 1
Szex és prostitúció Koreában
Mint azt a legtöbben már jól tudják, a koreai társadalom rettentően prűd. A tévékben a legritkább esetben mutatnak meztelen vagy éppen csak kevesebb ruhában szereplő színészeket és előadókat, és a hollywoodi filmek intim jeleneteit is a legtöbbször cenzúrázzák, kivágják, csak úgy mint a pornóban. Tudtátok, hogy a "lényeget" ott is kikockázzák vagy nem is mutatják?


A szexhez is teljesen más a hozzáállásuk: Ez a férfiak egy szükséglete, melyben végre el tudják engedni magukat és kiengedni a felgyülemlett stresszt és feszültséget. Hisz Konfuciusz óta él az emberekben az a fajta elgondolás, hogy a férfi az agresszívabb, uralkodó fél, így ezt a fajta birtoklási kényszerét és alapvető szükségletét ki kell élnie, minél intenzívebben és ezt mivel mással lehetne megoldani, mint a szexszel? Éppen ezért nem is meglepő, hogy míg a férfiaknak ez csak egyfajta felgyülemlett gőz kiszellőztetése (és ezt szinte bárkivel meg is tehetik), addig a nőktől elvárás a házasságig tisztának és ártatlannak maradni, majd hűséges feleségként végigélni életüket ugyanazon férfi mellett, akire ezek a normák és szabályok nem vonatkoznak.

Fontos tudni, hogy a koreaiak semmiféle bűnösséget nem éreznek akkor, amikor egy prostituáltat keresnek fel, a már föntebb említett szükségletek kielégítésére. A legtöbb esetben ez az érintett feleségeket nem is foglalkoztatja, nem is érdekli, hogy éppen megcsalják őket. Éppen ezért számít igazán ritkának és egyedüli esetnek, ha egy házasság, egy párkapcsolat hosszú ideig fenntartja a fényét, na meg nem csak a látszatot, hogy tökéletes családot alkotnak, hanem a valóságban is így történik a dolog. Mégis a legtöbb családban csak a látszat áll fenn és a legtöbb feleségnek pontosan csak erre van szüksége: amíg úgy tűnik, hogy egy tökéletes háztartásban, szerető családban élnek, egészen addig nem is foglalkoznak férjük félrelépéseivel és kisebb, nagyobb afférjaival.



A koreai szexiparról:

2004 óta viszont a törvények szerint betiltották a prostitúciót Koreában: egy teljes év szabadságvesztést és  nagyjából 2000 € (kb. 620.000 Ft) pénzbírság vár arra, aki mégis ezzel próbálkozna. Ilyen súlyos büntetések mellett azt gondolhatnánk, hogy az ember kétszer is meggondolja, hogy ez az ipar így mégis kifizetődő-e, de az a helyzet, hogy bőven megéri és az embereket továbbra sem riasztja el, sőt: a legkülönfélébb megoldásokat találták ki, hogy kijátszhassák a rendőrséget akik viszont egészen lazán kezelik az ügyet a mai napig.
Nem találni egy olyan városrészt sem Szöulban, ahol nem lenne egy-egy úgy nevezett "Kiss Bang" ("Kiss-Szoba" ~ "Csókszoba"), vagy éppen "Business Room" és "Massage Room".
Persze ezek nem mindig egyértelműen olyan helyek, mégis, ami mindent elárul, az nem más, mint a szívecske formájú erős rózsaszín és vörös neonvilágítás, ami rögtön egyértelműsíti, hogy az eltévedt férfiak megtalálták, amit keresnek.
Emellett persze ott vannak az igazán vad és figyelemfelkeltő szórólapok, amiket mindenfelé láthatunk az utcákon és a megnevezett helyek közelében ácsorgó alul öltözött lányok, akik ezeket osztogatják és magyarázzák az érdeklődőknek, hogy az idő egyáltalán nem számít: 0-24-ben nyitva vannak.
Persze ez nem meglepő, hisz felesleges olyan illúziókkal álltatnunk magunkat, hogy ez akár itt Európában nem így lenne. Ugyanakkor az embernek egyszerűen az az érzése Koreában, hogy ebben nincs semmi rossz és szégyellni való: elég csak elkapni a levegőben repkedő egyik szórólapot, felkeresni az üzletet és már mehet is, amiért oda érkezett a kedves delikvens.

A prostitúció az évek során Koreában egy elismert szórakozási lehetőséggé nőtte ki magát, ami egy férfiak által uralt kultúrát fejlesztett. Valószínűleg magától értetődő, hogy emiatt a lányok egy jelentős száma testi- és szexuális erőszaknak lett így kitéve, éppen ezért adott a kérdés, hogy akkor mégis hogyan lehet, hogy ez az ág ennyire fölfejlődött? Miért vetemednek erre a lányok és miért teszik ezt a férfiak? Hisz jogilag 2004 óta be van tiltva ez az iparág.

Éppen ezért valószínűleg a válasz a koreaiak tájékozatlanságában rejlik. Egy felmérés szerint a részvevők 41% tudta csak, hogy az országában a prostitúció illegális. Emellett pedig jelentős százalékuk ignorálta a kérdést, ezzel pedig az iparág létezését is. Talán ide sorolhatnánk a rendőrséget és rendőröket is, és éppen ezek miatt, na meg egyéb más tényezők miatt, ilyen hihetetlenül jól fejlődő a szexipar Koreában.



Egy másik ok, a nők szemében élő reménykép összekötése a prostitúcióval. Viszonylag rövid idő alatt nagyobb összegeket keresni ezzel a "szakmával", így igazán kecsegtető lehetőség a magasabb életszínvonal elérésének érdekében a nők között.
Természetesen a koreai szexipar, nem csak a bordélyházakról szól, de mégis a három fő ág közül ez az egyik legkimagaslóbb. Közel 10 év alatt több mint 69 "Bordélykerület"  alakult ki Korában, így majdhogynem elképzelhetetlen, mennyire fognak ezek a területek megszaporodni a közeljövőben. 

A bordélyházak után rögtön következnek az egyszerűbb és visszafogottabb szolgáltatások, mint a karaoke bárok vagy éppen a masszázsszobák, bordély szalonok.
Ezeken a helyeken a nők gyakran "titokban" kerülnek felajánlásra, ami igazából szomorúan komikus, hisz az emberek pontosan tudják, hogy miért is keresik fel egyesek ezeket az üzleteket.

Az utolsó ágazat nem igényel bordélyházat, sőt semmiféle helyiséget, szobát vagy teret. Ezek a szolgáltatások telefonon keresztül, vagy online történnek, de nem ritka, hogy végül fizikális találkozással végződnek. 

Host bars - kizárólag nőknek!

Gangnam szívében, azaz a "gazdagok negyedében", amit PSY-nak köszönhetően mindenki az egész világon ismer, létezik egy bár a föld alatt, ez pedig nem más, mint a "Bar 123". Persze ez is csak egyetlen egy a rengeteg host bar közül, ami Koreában létezik és naponta nők százait fogadja és szórakoztatja.
De kik is szórakoztatnak? Fiatal, húszas éveikben járó férfiak, kpop idolokra emlékeztető kinézettel és természetesen testtel. Egyesével szólítják őket a megjelent hölgyek elé, majd vonulnak vissza és várják az ítéletet, hogy aznap este melyikőjükkel melyik hölgy szeretne szórakozni.




Ez alatt természetesen a báron belüli ital fogyasztást, táncolást és karaokézést kell érteni. Hivatalosan így a szex nem szerepel a lehetőségek tárában, de ha stimmel a kémia a párok között, lehet róla szó. Ugyanakkor ezek a hostok, azaz férfiak nem igazán törik magukat a hölgyükkel való flörtölésre, hisz bőven megkapják az este végén, amiért jöttek: a pénzt

Room Salons - többé nem olyan kellemes

Mint már a host bároknál is említettem, a legtöbb ilyen hely a föld alatt található, így van ez a room salon-okkal is, amik szabad fordításban annyit tesznek, mint "szobaszalon", de jobb talán, ha az angol elnevezésénél maradunk.
Leérkezve az alagsorba, csak úgy mint a host bár-nál, egy fogadódáma köszönt minket és az előre lefoglalt asztalunkhoz kísér. Egy szobában egy nagyobb asztal található, körülvéve kényelmes és puha kanapéval és fotelekkel, de persze nem maradhat el a TV és a karaoke gép sem. Minden itt van, amire egy társaságnak szüksége lehet, ráadásul el is vannak az egyes vendégek szeparálva egymástól. 

Általában ide céges munkatársak, kisebb férfitársaságok térnek be, ráadásul egészen jól ismert, talán a legjobban a koreai kultúrában.


Ebben a szolgáltatásban rengeteget számít, hogy mennyit szeretne az ember a különböző hölgyekre áldozni. Ha a legszebb és legtehetségesebb nőket szeretné az asztalánál látni, kénytelen nagyon mélyen a zsebébe nyúlni. Ugyanígy az italok ára is igen borsos: egyetlen üveg whisky nagyjából 1500 és 2000 € (kb. 470.000 - 620.000 Ft) között mozog, szóval muszáj előre végiggondolni, hogy mégis mennyit akar az ember fia erre a szórakozásra áldozni. 

Ugyanis itt igazán csak a férfiaknak szól minden: a hölgyek, mikor belépnek a szobába, kötelező jelleggel fellibbentik a szoknyájukat, és mondani sem kell: a fehérnemű viselése meg van tiltva számukra. Így végezetül a nők alteste alapján hozzák meg végül a betévedt férfiak a döntésüket, kiket is kérnek aznap estére. 
Ezeknek a hölgyeknek pedig nem más a dolguk, mint a szórakoztatás, meztelenül táncolás az asztalon és még sorolhatnánk az egyéb perverz apróságokat, de igazán, mindenki el tudja képzelni.



Bacchus Ladies

Talán nincs is olyan másik ország, ahol annyi nyugdíjazott és idős ember élne, mint Koreában. Ugyanakkor ezen embereknek nagyjából a fele különböző pénzügyi gondokkal küzd. Nem csoda hát, hogy a kétségbeesett idős hölgyek drasztikus döntésként szintén a prostitúcióhoz kényszerülnek folyamodni, hisz nem csak nekik, de ugyanígy akár gyermekeiknek is komoly anyagi problémáik lehetnek, így igazán nem számíthatnak senki másra, csak magukra.
A nyugdíjasprostitúció centrumja nem más, mint a Jongmyo Park Szöulban. Itt lehet az úgynevezett "bacchus ladies"-zel találkozni, azaz a dionüszosz hölgyekkel. (Bacchus a rómaiak által tartott borok istene, azaz Dionüszosz görög isten római megfelelője. - a szerk.)
Onnan lehet felismerni őket, hogy egy Bacchus nevezetű energiaitalt árulnak, ezzel mutatva vevők számára, hogy éppen "kuncsaftok fogadására várakoznak". Nagyjából 14 - 22 
€-t (kb. 4.000 - 7.000 Ft) kérnek el szolgáltatásaikért.
Csak a Jongmyo Parkban több, mint 400 nyugdíjas hölgy foglalkozik ezzel a szolgáltatással és a szám egyre csak nő.



The Bacchus Lady című filmből
Összességében tehát fontos látnunk, hogy bár Korea folyamatosan fejlődik és külső szemlélőként azt hihetnénk maga a tökéletesség, sajnos ugyanúgy súlyos problémákkal küzd, mint bármelyik másik általunk alábecsült ország. Az, hogy a nyugdíjasok ekkora százaléka él szűkösen élete végére, hogy a nők továbbra is alacsonyabb értékűek, mint a férfiak és még sorolhatnánk...Ezek olyan etikai és társadalmi problémák, amiknek a megoldását nem lehet halasztgatni a végtelenségig. Kérdés, hogy mégis mi lenne a megoldás.


A cikk (a szerkesztő, azaz Nina általi magyarázatokkal és kitoldásokkal) a német K*Bang magazin 10. számából való fordítás, eredeti címén: Das Geschäft mit der Liebe. 

2018. március 2., péntek

BIGSTAR

14:29 0
BIGSTAR
(Balról jobbra: Jude, Sunghak, Baram, Raehwan és FeelDog)
BIGSTAR (빅스타) a Brave Ent. fiúcsapata, mely 2012-ben debütált a "BIGSTART" kislemezzel. A fiúkat debütálásuk előtt a "BIGSTAR Show" műsorban láthattuk. A csapat több lemezt is kiadott 2012 és 2013 között, 2014-ben mindössze egy digitális kislemezük jelent meg. Várva várt visszatérésükre 2015-ben került sor "Shine A Moonlight" lemezükkel. A csapat zenei irányzatára jellemző az R&B. Mindeközben a csapat Japánban is igen szép sikereket ért el, miután a srácok debütálásuktól fogva 2014-ig számtalan előadást tartottak, ezáltal pedig ők az első idol csapat, ami 100 japán koncertet zárt sikeresen. Miután 2017 elején Baram bevonult a katonaságba, a többi négy tag indult az év második felében induló "The Unit" versenyben, ami lehetőséges nyújtott, hogy a be nem futott idolok is bizonyíthassanak. FeelDog végül a negyedik helyen végezve bekerült a győztes fiúcsapatba és a UNB tagjává vált. Miután 2017 elején Baram, 2018 elején pedig Raehwan is bevonult a katonaságba, FeelDog pedig a "The Unit" győztes csapatának, a UNB tagjaként promótált, a csapat hiátusra vonult.
2019 júliusában Feeldog, Sunghak, és Jude szerződése is lejárt a Brave Ent.-el, amiket nem hosszabbítottak meg. Az ügynökség ezt követően adta ki a közleményt, miszerint a csapat felbomlik.

➞ Nevük jelentése: Nevük azt jelenti nagy csillag, ami jelentheti a fiúk ambícióit, hogy nagy sztárokká váljanak. A rajongó név jelentése mögött az áll, hogy a fiúk számára a rajongóik az igazak, legyenek akármennyien is. A fanclub nevét egyébként rajongói javaslatok alapján választották ki, a rajongót, aki az Only One-t javasolta, meg is ajándékozták.

Aktív évek: 2012 - 2019
Debütálás dátuma2012. július 12.
ÜgynökségBrave Entertainment
Hivatalos rajongói névONLY ONE (온리원)
Japán nevükビッグスター

SzólókFrom20 (Raehwan)

HIVATALOS:
Tagok
Diszkográfia
Videográfia


2018. március 1., csütörtök

Ki kicsoda? - Be.A

18:49 0
Ki kicsoda? - Be.A


A csapatról bővebben ITT olvashattok. 

[Megjegyzés: a csapat 2017-ben másodjára is nevet változtatott, s emellett pár tag művészneve is változott. Az adott MV-k képein mindig az a művésznév van feltüntetve, amit abban a promóciós időszakban használt az előadó!]

Good To Go
https://www.youtube.com/watch?v=TrxDI3o-ba0






Prison Playbook

14:53 0
Prison Playbook

Eredeti név: 슬기로운 감빵생활
Műfaj: börtöni, fekete humor
Rendező: Shin Won-Ho
Író: Jung Bo-Hoon
TV csatorna, ami vetítette: tvN
Részek száma: 16
Vetítés dátuma: 2017.11.22.–2018.01.18.
Vetítés ideje: szerdán és csütörtökön 21:10-kor
Dorama nyelve: koreai
Ország: Dél-Korea

TÖRTÉNET:
 Kim Je-Hyeok egy szerencsétlen autóbaleset után, melybe edzője belehalt, ő maga és legjobb barátja pedig súlyosan megsérültek, a végtelennek tűnő felépülés elrettenti főhősünket, aki így feladja álmát, hogy hivatásos baseball játékos legyen. Több évnyi kemény munka árán azonban Je-Hyeok ismét felküzdi magát és egy népszerű baseball játékossá növi ki magát. Je-Hyeok nemzetközileg is elismertté válik, sok-sok rajongóval, akire fényes jövő vár.
 Je-Hyeok élete mindössze egy éjjel dől romokba, amikor húgát, Je-Hee-t megmenti egy férfitől, aki meg akarja őt erőszakolni. Je-Hyeok önvédelemből fogja el a bűnöst, aki a védekezés közben megsérül. A bíróság figyelmen kívül hagyva az önvédelmet, végül egy év börtönbüntetésre ítéli Je-Hyeok-ot.
 A börtönben szerencsére azonban nincs egyedül, hiszen legjobb barátja, Lee Joon-Ho, miután a baleset után feladta sportolói karrierjét, börtönőrré vált. Je-Hyeok egy új életstílus és új szabályok elfogadására kényszerül. A sorozat a hétköznapi emberek életét követi a rideg börtönfalak között.

2018. február 25., vasárnap

Part-Time Idol

18:41 0
Part-Time Idol

Eredeti név: 비정규직 아이돌
Műfaj: dráma, komédia, zenei
Rendező: Nam Tae Jin
Író: Ahn Yong Jin, Kwak Kyeong Yoon
TV csatorna, ami vetítette: Netflix, SBS
Részek száma: 5
Vetítés dátuma: 2017.11.27.
Dorama nyelve: koreai
Ország: Dél-Korea

A sorozat a YGK+ és Netflix közös munkája.

TÖRTÉNET:
 Jung Tae Kyung hosszú időre elvonul a sztárok fényűző világából, visszavonulni készül. 8 év után azonban ismét visszatér a YZ Ent.-hez, hogy újra idolcsapatokkal foglalkozzon. A teljes elszigeteltségben élő Jung Tae Kyung nem győzi meg az ügynökség jelenlegi igazgatóját, ám Tae Kyung teljesen biztos abban, hogy az általa kiválasztott új arcok lehetnek a jövő csillagai. Az öt leendő énekes, azonban korántsem áll készen a debütálásra. Nem csupán hiányosságaikkal, hanem félelmeikkel is meg kell küzdeniük, ha nem akarják, hogy a projekt elbukjon és debütálásuk a feledés homályába vesszen. Az óra azonban ketyeg, mindezt pedig megnehezíti a csapattagok közti összhang hiánya.
 Vajon sikerülhet a koedukált csapatnak minden akadályt leküzdve végre sikeresen debütálni és népszerűvé válni?

2018. február 21., szerda

My Girlfriend is a Gumiho

21:21 0
My Girlfriend is a Gumiho

Cím: My Girlfriend is a Nine Tailed Fox
Eredeti cím: 여자친구는 구미호
Rendező: Boo Sungchul
Író: Hong Miran, Hong Jungeun
Csatorna: SBS
Epizódok száma: 16
Vetítés dátuma: 2010. augusztus 11. – 2010. szeptember 30.
Vetítés ideje: szerda & csütörtök 21:55
Dorama nyelve: koreai
Ország: Dél-Korea

TÖRTÉNET:
  Cha Daewoong színésznek tanul, gazdag nagyapja tartja el - akinek nem mellesleg elege van már abból, hogy unokája milyen haszontalanul él. Eldönti, hogy beíratja őt egy bentlakásos iskolába, hátha ott "valódi ember" lesz belőle, kezdésnek pedig befagyasztja az unoka kártyáját. Válaszul Daewoong vidékre szökik.
  Egy szerzetesnél lel otthonra, nem messze pedig egy régi szentélyt talál egy különös festménnyel egy faroktalan rókáról és egy nagymamáról. Egy misztikus hang arra biztatja, rajzoljon kilenc farkat az állatnak, a fiú pedig engedelmeskedik, nem is sejtve, hogy ezzel egy gumihót szabadít ki több évszázados rabságából.
   A róka kiszabadul, odakint vihar tombol, a kutyák ugatnak, Daewoong pedig úgy megijed, hogy az erdőbe menekül, és egy vigyázatlan lépés következtében legurul egy domboldalon, több súlyos sérülést elszenvedve. Az immár szabad varázslény talál rá az eszméletlenül fekvő fiúra, és nekiadván a róka gyöngyét, megmenti az életét.
  Másnap Daewoong visszatér Szöulba, ahová a gumiho is követi. A nagyvárosban rengeteg új tapasztalat és új ember vár kettejükre, miközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. De szövődhet szerelem egy ember és egy kilenc farkú róka között?


2018. február 18., vasárnap

Stray Kids

21:25 0
Stray Kids

A Stray Kids (스트레이 키즈) a JYP Ent. alatt álló 8 tagú fiúcsapat. Park Jinyoung (avagy JYP) a "Stray Kids" nevezetű reality show keretében akarta megmutatni az új fiúcsapatának debütálásához vezető útját, ám ez a műsor hamar felvette túlélőshow-k formáját. A  csapat a show kezdete előtt a "Hellevator" című dallal mutatta meg tehetségét 2017 októberében. A verseny októbertől decemberig nyúlt el, ahol sok megmérettetés után J.Y. Park úgy döntött, hogy mind a 9 tag debütálhat, így megtartva a csapat eredeti felállását. Hivatalos debütálásuk előtt még megjelentették "MIXTAPE" című minialbumuk. Debütáló minialbumuk, az "I am NOT", 2018. március 26-án jelent meg, melyhez a debütáló showcase előadást az azt megelőző napon tartották. 2019. decemberében WooJin otthagyta a csapatot személyes okokra hivatkozva, pontos okát nem részletezték.

➞ Nevük jelentése: nevüket elveszett gyermekeknek lehet fordítani. A különlegessége az egésznek, hogy ők maguk találták ki csapatnevük, aminek jelentése mögött az áll, hogy még mindig keresik az álmaikat és a céljaikat, amikért küzdhetnek. A rajongói név alapja a stay ige, ami azt jelenti, maradni. A srácok tehát ott maradnak, ahol a rajongók vannak és értük maradnak.

Debütálás dátuma2018. március 25.
ÜgynökségJYP Entertainment
Hivatalos rajongói név: STAY (스테이)
KiáltásukStep Out! Hello, we are Stray Kids!

Alcsapat3RACHA, Dance Racha
SzólóKim Woojin

Videográfia
Ki kicsoda?


2018. február 10., szombat

TaeTiSeo

20:24 0
TaeTiSeo
(Balról jobbra: Tiffany, Seohyun és Taeyeon)
GIRLS' GENERATION-TTS (소녀시대 - 태티서) a Girls' Generation albandája. 2012-ben jelent meg debütáló kisalbumuk a "Twinkle". Számos díjat nyertek vele, majd két évvel a siker után, 2014 őszén visszatértek "Holler" kisalbumukkal. Saját reality showjukat a "Holler" promóciók alatt vetítették "The TaeTiSeo" néven.
 A csapat a tagok vokális teljesítményére fekteti a hangsúlyt. Először egy olyan trióként harangozták be őket, melynek tagjai körforgásszerűen változhatnak, de a kezdeti három tag olyan sikereket ért el, hogy nem valószínű, hogy ezt megváltoztatják.
 2017-ben, miután Tiffany és Seohyun sem újította meg szerződését az SM Ent.-tel, az óriási népszerűségnek örvendő trió ha nem is bomlott fel, mégis hiátusra került.

➞ Nevük jelentése: Nevükben a TTS a tagok neveinek kezdőbetűjét jelöli: Taeyeon, Tiffany és Seohyun.

Aktív évek20122017
Debütálás dátuma2012. április 29.
ÜgynökségSM Entertainment
Rajongók neve: S♡NE (소원) (ld. SNSD)

HIVATALOS:



2018. február 5., hétfő

Woo Wonjae

18:41 0
Woo Wonjae

Woo Wonjae (우원재) 2017-ben robbant be a köztudatba a "Show Me The Money" 6. évadának köszönhetően, ahol harmadik helyezést ért el. Mély, őszinte dalszövegeivel és egyedi stílusával vonzotta magára a figyelmet. A műsor után hamarosan érkezett a hír, miszerint az AOMG-vel írt alá szerződést, majd nem sokra rá ki is adta első kislemezét is, "Anxiety" címmel.

Debütálás dátuma2017. szeptember 18.
ÜgynökségAOMG

HIVATALOS:
⋅⋄✦⋄⋅
⋅⋄✦⋄⋅