JBJ - My k-blog

2017. október 19., csütörtök

JBJ

(Balról jobbra: Taehyun, Kenta, Donghan, Longguo, Hyunbin és Sanggyun)
 A JBJ (제이비제이) a "Produce 101" második évadának versenyzőiből álló csapat, melyet egy mindössze 7 hónapra szóló szerződéssel alapítottak meg. A csapat koncepciója hasonló az első évad I.B.I csapatáéhoz: a tagok nem kerültek be a legjobb 11 közé, a rajongók azonban szívükbe zárták őket és szívesen látták volna őket együtt promótálni. A JBJ eredetileg 7 tagúnak készült, ám sajnos Kim Taedong ügynöksége, a The Vibe Label végül nem tudott egyezségre jutni a JBJ projektet illetően, sőt Kim Taedong végül már ott is szerette volna hagyni ügynökségét. A csapatot a FAVE Ent. menedzseli, míg a CJ E&M a gyártásért és marketingért felelős.
 A srácokat már debütálásuk előtt több fotózásra kérték fel, reklámcégek keresték őket fel, illetve meghirdették első reality műsorukat is, a "Watch Well, JBJ!"-t. A csapat első, debütáló minialbuma 2017 őszén jelent meg "Fantasy" címmel, mely egy álomszerű koncepciót ölel át, ezzel kifejezve, hogy a fiúk is egy álomként élik meg a projekt megvalósulását.
 A csapat április 17-én adta ki utolsó albumát, a "NEW MOON"-t, melyhez két klip is készült. A JBJ április 21-én és 22-én tartotta búcsúkoncertjét, mely a "Really Desirable Concert  Epilogue" nevet kapta, hiszen első koncertjük nagy sikerének folytatásaként tartották meg. A csapat tevékenységei 2018. április 30-án értek véget, s a JBJ is hivatalosan ekkor bomlott fel. A csapat felbomlása után Donghan és Taehyun szólóénekesként is debütált, míg Sanggyun & Kenta duót alakítottak. Továbbá Hyunbin is szólókarrierjét építette tovább.

➞ Nevük jelentése: A JBJ a "Just BJoyful" rövidítése, mely azt jelenti, "csak légy vidám!". A csapat számára szimbolikus a 787, így hivatalos színeiket is így választották ki, ugyanis a számkódok egy bizonyos átiratban #787FFF-nek és #FFF787-nek olvashatóak ki. A 787 feltehetőleg azért bír jelentőséggel a csapat számára, mivel fejjel lefelé a 787 hasonlít a JBJ-re.

Aktív időszak20172018
Debütálás dátuma2017. október 18.
ÜgynökségFAVE Ent CJ E&M Corporation
Hivatalos színekkékeslila és világossárga (KÉP)
KiáltásukJust Be Joyful! Hello, we are JBJ!
Hivatalos rajongói névJoyful (조이풀)

AlcsapatokJBJ95
SzólókDonghyunLongguoTaehyunVIINI (Hyunbin)


HIVATALOS:
Személyes Twitter
Hivatalos Twitter
V Live csatorna
Instagram
Facebook

Really Desirable Concert – Epilogue (180422); kép: ApieceofHB

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Tudnátok csinálni külön a JBJ95-nek ismertetőt? ^^ Hogy fandom, debüt meg ilyenek+a két tag

    VálaszTörlés