Be.A - My k-blog

2017. február 12., vasárnap

Be.A

(Balról jobbra: Hongkyu, ATO, Milly, Yeongkyun és BomB)
A Be.A (비에이) 2014-ben debütált a Chrome Entertainment alatt. Debütáló minialbumuk, a "Beyond The Ocean" címadó dalának, a "Good To Go"-nak alapját az ikonikus lánycsapat, a Crayon Pop "Bar Bar Bar" slágere szolgáltatta. A Crayon Pop aranyos oldalával ellentétben, a fiúk megmutatták hogyan lehet karizmatikusan is előadni ezt a dalt, ami különlegessé tette az átdolgozásuk. Ez év decemberében részt vettek a Chrome Family különleges karácsonyi projektjében, ám a klipben nem szerepelt Loki. Az ügynökség csak később erősítette meg, hogy Loki elhagyja a bandát, hogy a színészi karrierjére koncentrálhasson. A 2015-ös évben 3 single albumot is kiadott a 4 tag: "December 24", "Fish in a Fishbowl" és "Tie My Hands". 2016-ban Japánban koncerteztek.
2017 februárjában érkezett a bejelentés, mely szerint a fiúk nevet változtatnak és öt tagúra bővítik a csapatot. Ekkor csatlakozott BomB, aki a "BOYS24" egyik versenyzője volt. Japán oldalaik azóta nem kerültek frissítésre.

➞ Nevük jelentése: Korábban Snakehead (가물치) (kígyófej) volt a koreai nevük, ami egy népszerű, egészséges halféle Dél-Koreában és egyben a hosszú élet jelképe is. Nevük arra utalt, hogy túl akarják élni a K-pop iparának durva világát az erős mentális képességeikkel, pont úgy, mint ahogyan a kígyófejeknek sincsenek ellenségeik. Ezt később változtatták meg K-MUCH-ra (케이머치) (japánul: ケイマッチ), mert a magyarázat ellenére sem volt pozitív kicsengése nevüknek. 2017 elején egy szavazás keretében a rajongók választhatták ki a fiúk új nevét. A Be.A a "Be Artist" (művésznek lenni) rövidítéséből ered.

Aktív évek20142018
Debütálás dátuma2014. január 7.
Koreai ügynökségChrome Entertainment
Japán ügynökségHY Entertainment

HIVATALOS:


◈⋅
◈⋅

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése