PRISTIN - My k-blog

2017. február 5., vasárnap

PRISTIN

(Balról jobbra: Rena, Yehana, Kyulkyung, Kyla, Roa, Nayoung, Xiyeon, Yuha, Sungyeon és Eunwoo)
 A PRISTIN (프리스틴) 2016-ban alakult a Pledis Ent. alatt, mely így a Seventeen testvércsapatává vált. Pledis Girlz néven több projektben is részt vettek, 2016 júniusában pedig már egy pre-debut kislemezük, a "We" is megjelent, amiben Nayoung és Kyulkyung az I.O.I promóciók miatt nem vettek részt. Sokan felfigyeltek rájuk, hiszen sok-sok énekes és táncos feldolgozásuk került feltöltésre a Pledis YouTube csatornájára. Első koncertsorozatukra 2016. május 14. és szeptember 10. között került sor, melyet Pledis Girlz néven tartottak. 2017. január 6-án megtartották utolsó debütálás előtti koncertjüket "BYE & HI" néven, ahol a Pledis Girlz névtől megválva, bejelentették hivatalos, debütáló nevüket is. A 2017-es MAMA-n a PRISTIN elnyerte a Legjobb új női előadónak járó díjat. Nayoung és Kyulkyung az I.O.I projekt csapat tagjai is voltak. A PRISTIN volt egyébként az első olyan lánycsapat, akik debütáló fellépése élő közvetítés során került vetítésre.
 2017 októberében Kyla hiátusra vonult. A csapat ettől kezdve 9 taggal promótált. 2018-ban debütált az első alcsapat, a PRISTIN V, ám az öttagú formációt is sok kritika érte. A hosszú csend és inaktivitás után a Pledis Ent. 2019 májusának végén jelentette be, hogy a csapat felbomlik, miután Kyulkyung, Yehana és Sungyeon kivételével minden tag felbontotta a szerződését az ügynökséggel.

➞ Nevük jelentése: nevük a "prismatic" - ragyogó és tiszta - és "elastin" - hibátlan erő - szavakból tevődik össze. (Létezik azonban egy olyan angol szó is, hogy "pristine", ami azt is jelenti, hogy valaki vagy valami "új és nagyon jó állapotban" van.) A rajongói név, "HIgh" (= magas) azt jelenti, hogy szeretnék, ha a rajongóik mindig mellettük állnának és velük együtt a csúcsra törnének.

Aktív évek20172019
Debütálás dátuma2017. március 21.
Ügynökség: Pledis Entertainment
Hivatalos rajongói név: HIgh (하이)
Kiáltásuk: Sound out, we are PRISTIN! Hello, we are PRISTIN!

Alcsapat: PRISTIN V
Szóló: KyulkyungKyla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése