Berry Good - My k-blog

2017. április 27., csütörtök

Berry Good


  A Berry Good (베리굿) 2014-ben debütált a "Love Letter" kislemezzel, mely a Click-B 2000-ben megjelent dalának feldolgozása volt. A lánycsapat eredetileg 5 taggal indult az Asia Bridge Ent. szárnyai alatt. 2015 elején lépett ki Subin, Iera és Nayeon, helyükre pedig Seoyul, Daye és Sehyung érkezett. 2016 végén bővült a csapat 6 tagúra, amikor Johyun is csatlakozott. A csapat igen közkedvelt, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy már két minialbumuk is megjelent a Makestar projekt keretében, sőt, 2017-ben is indítottak egyet, melynek eredménye egy vadonatúj kislemez lett. Zenéjük műfaját tekintve dance stílussal indítottak, később balladákat is énekeltek, azonban 2016-os "Don't Believe" dalukban már a lánycsapatokra nem annyira jellemző EDM hangzást próbálták ki.
  2021. május 12.-én jelentették be a feloszlásukat.

➞ Nevük jelentése: nevükben a berry nem a very átírása, hanem szó szerint a bogyós gyümölcsöt jelenti. Jelentésében mégis arra utal, hogy amit a lányok csinálnak nagyon jó, azaz gyümölcsöző.

Aktív évek2014-2021
Debütálás dátuma2014. május 22.
Ügynökség: JTG Entertainment
Hivatalos rajongói név: Very Berry (베리베리)
Kiáltásuk: Good Good, BERRY~ Good! Hello, we are Berry Good!

Szóló: Seoyul; Gowoon
Alcsapat: Berry Good Heart Heart

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése