Híres koreaiak Dél-Koreán kívül - My k-blog

2019. január 29., kedd

Híres koreaiak Dél-Koreán kívül



Rengeteg kpopper van, akik amerikai zenét hallgatván manapság már csak fintorognak, szemüket forgatják, majd egy „a koreaiak jobbak!” felkiáltással szinte ott hagyják az illetőt. De mi van akkor, ha egy félig koreai, vagy éppen ténylegesen koreai nem tud Dél-Koreában érvényesülni? A dél-koreai rendszer valóban erős, a maximalizmus és a hatalmas elvárások uralják majdhogynem az egész hallyu-áradatot, nemhiába fordul néha elő az, hogy nyugaton több a választási lehetőség egy-pár fiatal számára.
Többüknek sikerült is megvalósítani az álmukat, hogy sikeressé váljanak. Most összegyűjtöttem nektek pár olyan hírességet, akik nem Dél-Koreában érvényesültek és mégis van bennük koreai vér.

Dami Im
Nos, azt hiszem, nem nagyon kell bemutatnom Dami Im nevezetű énekesnőt, hiszen aki követi az évente előforduló Eurovíziót, az tudja és tisztában van vele, hogy 2016-ban ő képviselte Ausztráliát, és dobogós második is lett a Sound of Silence című számmal. Dami Im teljes egészében dél-koreai, 1988-as születésű, és kilenc éves korában költözött ki családjával Ausztráliában.
Ha nem tévedek, időközben Dami Im vissza-visszatért szülőföldjére, és jelentkezett is tehetségkutatókba, azonban túl kevésnek bizonyult, és ez – a koreai mentalitásnak köszönhetően – nem tetszett a zsűrinek. Ezért is tért vissza Ausztráliába, s nem adta fel az álmát, hogy híres énekes legyen. Sikerült? Szerintem igen!




Karen O
Karen Lee Orzolek 1978-as születésű, és Busanban született. Csak édesanyja dél-koreai származású, mert apja lengyel. A 2000-es évtől igazán aktív, és nem csak egyedül, szólóban, hanem volt egy bandája is Yeah Yeah Yeahs néven – ami 2000-től 2014-ig volt működtetve. Ezenkívül Karen O még elérhető Native Korean Rock néven. Magánéletét tekintve összeházasodott Barnaby Clay rendezővel, 2015-ben született meg közös fiuk.




Arden Cho
Biztos vagyok benne, hogy Arden Chot is sokan ismeritek, hiszen nem csak énekesnő, hanem színésznő és néha-néha modellkedik és vloggerkedik is. 2004-től egészen máig is megtalálható a közösségi médiában. Leginkább Kira Yukimura, a Teen Wolfos szerepe miatt ismert, 2011 óta zenél és vannak saját számai. Eközben pedig előszeretettel készít covereket, youtube csatornáján pedig majdhogynem félmillió feliratkozóval rendelkezik.




Dumbfoundead
Dumbfoundead annyira igazándiból nem ismert, de mivel a koreai rajongók nem csak kpopot, hanem khiphopot is épp annyira magukénak érzik, ezért valamilyen szinten muszájnak érzem, hogy írjak valamennyit a rapperről. A fickót Jonathan Parknak, vagy Park Seongmannak hívják, rapper és színész is. És habár Los Angelesben él, valójában Buenos Airesben, Argentína városában született. 2005-től aktívkodik, Dumbfoundead név mellett még a következőképpen található meg: DFD; Dumb Parker. Dumbfoundead egyébként közreműködött néha Jay Parkkal, Kahival, Wax-szal, vagy éppen az Epik High-jal. De híres amerikai rapperekkel is volt, hogy kollaborált: például ASAP Ferggel.
Színészi karrierjét Joseph Kahn horror filmjében, a Detentionben kezdte.


Priscilla Ahn
Priscilla Ahn félig koreai, 2003 óta zenészként aktívkodik, de csak 2008-ban debütált. Sajnos az, hogy félig koreai, sok helyen nem írják, még wikipédián sem, azonban én mégis szeretném megemlíteni, hiszen őt is tehetségesnek és híresnek találom.
Édesapja katona volt, szülei akkor találkoztak, mikor édesapját Koreába irányították. Itt ismerkedtek meg. Priscillának van egy fiatalabb fiútestvére is, kilenc év van köztük. Szereti a koreai kajákat, legfőképpen a jjampongot.




JiHAE
Kim Jihae egy ugyancsak koreai énekes és dalszerző, ám ismételten nem Dél-Koreában. Habár Dél-Koreában született, élt Nigériában, Svédországban, legfőképpen pedig New Yorkban. 2007-től egészen máig szorgosan tevékenykedik itt. Az előadót az Atlantic Records és a London Records indította el a zeneszerző útján. Több kollaborációs munkája is van: részt vett  egy kisfilmben, több művészi videóban, és egy performance-videóban is.
JiHAE a rock egyik alműfaját, az indie-rockot képviseli, és, ami engem is meglepett: egyik videóklipjében még a híres-neves The Walking Dead Daryl Dixonja, alias Norman Reedus is megjelenik! 


Steven Yeun
Aki rendszeresen követi a hírportálokat, annak lehet, hogy nem ismeretlen a neve, függetlenül attól, hogy nézi-e a színész világhírű sorozatát, a The Walking Deadet. Persze Yeun Sangyeopnak nem a The Walking Dead az első szerepe, hiszen 2005-től aktívkodik, de Glenn Rhee-ként bizonyára sok mindenki ismeri. Steven teljes egészében dél-koreai, szülei egyszerű üzletemberek, akik később Kanadába költöztek. 2016-ban házasodott össze egyébként az úgy szint koreai Joana Pak fotográfussal, közös gyermekük is született.
Ha valaki nem bírja a zombikat, és ezért nem is követi a Walking Dead nevezetű sorozatot, vagy akár Steven Yeunt, azért érdemes megnézni azt a videót, amiben az amerikai állampolgárságú koreai egy konferencián össze-vissza beszél hol angolul, hol koreaiul. Iszonyat édes.
Egyébként őt biztos vagyok benne, hogy tényleg sokan ismeritek, hiszen van is a 2NE1-os Darával egy közös kisebb sorozata:




Cristopher Larkin
Christopher Larkin már kevesebb embernek lehet ismerős. Pedig nem szabad kihagyni színészi játékát, meg a sorozatot sem, hiszen ő vállalta el Monty Green szerepét a CW csatorna The 100 nevezetű szériájában. (Személyes megjegyzés: egyik legizgalmasabb sorozat, mindenképpen érdemes belekezdeni!) Christopher Larkin Daeguban született, ám mikor négy hónapos volt, adoptálták. A The Flamingo Risingban debütált – ez volt első főszerepe, ám leghíresebb szerepe talán az előbb említett. A sorozat 2014 óta aktív, itt is egy főbb szerepet játszik, sokszor felbukkan.




Lee Kihong
Talán nem olyan meglepő, hogy megemlítem, hiszen az egyik leghíresebb filmadaptációban is szerepet kapott: ez pedig az Az útvesztő” című film, ahol Minho szerepét játszhatta. Lee Kihong azonban csak félig koreai: hat évesen költözött szüleivel együtt Új-Zélandra, majd később, nyolc évesen Los Angelesbe mentek. Talán nem meglepő, de 2015-ben ő is megházasodott.




Sam Park
Sam Park egy kicsit kívül esik a felsorolt koreai hírességek közül. Sam Park ugyanis anyai ágról koreai, illetve apai ágról egyiptomi, és az utóbbival ellentétben, egyáltalán nem Egyiptomban, hanem Németországban tevékenykedik. Igen-igen, jól hallottátok! Németországban. Tulajdonképpen ez nekem is furcsa volt, de egyből ráklikkeltem az egyik zenei videójára: és meg kell mondanom, habár nem igazán értek a hiphophoz, de nem csinálja rosszul. (Mellesleg: a német hiphop az tud nagyon-nagyon-nagyon jó lenni!)
Az inspirációt a 2017-es, januári debütálásához a Soundcloudban találta meg.



Ha valaki még érdeklődik a koreai-amerikaiak után, akikre kíváncsiak lennétek, akkor Wikipédián találtak egy jóóó hosszú listát ezekről az emberekről, erre a linkre kattintva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése