SS501 - My k-blog

2017. augusztus 18., péntek

SS501


Az SS501 (더블에스오공일) egy öt tagból álló fiúcsapat, akik a DSP Media szárnyai alatt debütáltak 2005-ben a Warning című minialbumukkal. Legelső sikeres daluk a Never Again lett, elő albumukat, mely a S.T 01 Now címet viselte, 2006-ban jelentették meg. A fiúk debütálás előtt is tevékenykedtek már, Youngsaeng SM Entertainment gyakornok volt, Hyunjoong pedig egy nem debutált öt tagú fiúbanda tagja volt, akiknek zenét szerzett és dalokat is írt. 
2007-ben betörtek a japán piacra is, Kokoro nevű minialbumukkal. A single az Oricon listáján 5. helyen nyitott, másnapra már a 3. volt, így a srácok 2008-ban megnyerték a Japan Gold Disc Award Legjobb új előadónak járó díját.  Második japán albumuk, a Snow Prince megjelenése alatt jelentettélk be hivatalos színűket, a zöldet és a fanclubjuk nevét, mely a Triple S lett.  2008-ban megalakult első alcsapatuk, melyet hárman alkotnak, hisz a másik két tagnak akkoriban más elfoglaltságaik voltak. Jungmin külföldön volt aktív, míg Hyunjoong a Hana Yori Dango (Boys Over Flowers) koreai verziójának forgatása miatt nem volt jelen. Az alcsapat eredetileg a Triple S nevet használta volna, de mivel szerintük ők mind az öten egyek, végül ekkor szintén az SS501 nevet használták.

Jelenleg a csapat ötös felállása szüneten van, csak az alcsapat aktív, valamint mind az öt tag más kiadóknál van, de hivatalos feloszlásukról nem esett szó sosem.


➞ Nevük jelentése: A csapat neve a Superstar Singer Five (5) Members United As (0) One (1)  Forever rövidítése, melynek jelentése "öt szupersztár énekes együtt örökké".

Debütálás dátuma: 2005. június 8.
Japán debütálás dátuma: 2007. március
Koreai ügynökség: DSP Media
Japán kiadó: Pony Canyon
Japán nevük: ダブルエス ごーまるいち
Hivatalos rajongói névTriple S

Alcsapat:SS301
Szólók: Hyunjoong, Kyujong, Jungmin, Youngsaeng, Hyungjun

HIVATALOS:
Fancafe
Facebook

V-Live
~~
Diszkográfia
Videográfia

~~



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése