Produce 101 2. évad – Mi mindent kaptunk tőle? - My k-blog

2017. november 4., szombat

Produce 101 2. évad – Mi mindent kaptunk tőle?



 Noha a verseny zárultával egy "győztes" csapat debütált, a Wanna One, számos másik gyakornok debütált végre, vagy jelentett meg új dalt valamilyen formában. Egy idő után rájöttem, hogy ez a sok gyakornok, kollaboráció, ügynökség már lassan követhetetlenné vált egy olyan rajongónak, mint jómagam is, aki nem követi a versenyzőket napról napra.
 Megpróbáltam egy összeállítást készíteni, hogy jobban ki tudjatok igazodni, akár csak egy áttekintésre vagytok kíváncsiak, vagy ti is hasonlóképpen elvesztetek a sok-sok projektben, mint én. Alul egy időrendi sorrendbe állított lista látható, amiben igyekeztem minél több olyan csapatot, előadót, zenei megjelenést gyűjteni, melyek a versenyzőkhöz köthetők. Amennyiben bármit hiányolsz a listáról, nyugodtan írj nekünk, hogy minél bővebb és pontosabb listát készíthessünk együtt! ^^

(Megj.: A listán nincsenek feltüntetve a betétdalok.)
Rina



HNB  2017.06.26

A HF Music Company gyakornokainak lemeze egy köszönetmondás volt a rajongóik felé. Park Woodam, Woo Jinyoung, Jeong Woncheol és Jo Yonggeun énekelték a dalt.

I'm Your Light

Tracklist:
I'm Your Light (빛이 될게)
I'm Your Light (INST.)


Taewoo, Kim Chan, Hyunmin, Jaewoo – 2017.07.14

A Kim Taewoo (NARDA Ent.), Kim Chan, Byun Hyunmin (K-Tigers), Choi Jaewoo (RBW Ent.) által énekelt dal egy köszönetmondás és ajándék is egyben rajongóik számára. Hyunmin ezt követően a RAINZ tagjaként is debütált.

Gift

Tracklist:
Gift (선물)
Gift (INST.)


Longguo & Shihyun  2017.07.31

A Choon Ent. két gyakornoka egy csodálatos kislemezzel lepte meg a rajongókat. Longguo végül a JBJ tagjává vált, azonban Shihyun még egészen a verseny elején kilépett, mert egészségügyi problémái miatt nem tudta folytatni.

the.the.the

Tracklist:
Stay Here
the.the.the
Love Taste
Wonderland


the.the.the

the.the.the (PERFORMANCE VER.)


Ju Won Tak  2017.08.01

Mielőtt a 2ABLE Company gyakornoka, Wontak, debütált volna a RAINZ tagjaként, megjelent egy kislemeze, melyben az A.De lánycsapat egyik tagja is közreműködött.

Baby Goodnight

Tracklist:
Baby Goodnight (Ft. SUYEON (A.DE))
Baby Goodnight (INST.)


Baby Goodnight
https://www.youtube.com/watch?v=kf32I3tAnek


Samuel – 2017.08.02



A Pledis Ent. és 1PUNCH után Samuel a Brave Ent. szárnyai alatt debütált újra hivatalosan, ezúttal, mint szólóelőadó. (Bővebben)


Wanna One  2017.08.07



A 11 tagból álló győztes csapatnak időre volt szüksége a debütálás előkészítéséhez, azonban a srácok rendkívül hamar felvették debütáló dalaikat és augusztus elején berobbantak a zeneiparba, óriási sikernek örvendve. (Bővebben)


Jeong Sewoon  2017.08.31



Szerencsére a Starship Ent. dalos pacsirtája sem tűnt el, annak ellenére, hogy mindössze egy helyezésen múlt, hogy a Wanna One tagjaként debütálhatott volna. Augusztus végére a fiatal énekes szólistaként debütált. (Bővebben)


MXM  2017.09.06



A Brand New Music Ent. gyakornokai sikeresen helytálltak a versenyben, hiszen Daehwi és Woojin a Wanna One tagjaivá váltak, azonban Donghyun és Youngmin tehetsége is számos rajongó szívét elnyerte. Az MXM először július 27-én adott ki egy digitális kislemezt, debütálásukra és promócióikra pedig szeptemberben került sor. (Bővebben)


RAINZ – 2017.10.12



Volt hét gyakornok, akik szintén közel nőttek a rajongók szívéhez, ezáltal pedig megalakulhatott a RAINZ, melynek szerződése egy évre szól. (Bővebben)


JBJ  2017.10.18



A FAVE Ent. és CJ E&M Corporation menedzselése alá került az a csapat, melyet szintén a rajongók álmodtak meg. A JBJ tagjai között szoros kapcsolat alakult ki a verseny alatt, így nem is kérdéses, hogy a rajongók miért szerettek bele ebbe a felállásba. (Bővebben)


Ahn Hyungseop & Lee Euiwoong  2017.11.02

A Yuehua Ent. két eredményesen szereplő gyakornoka novemberben lepte meg a rajongókat egy kislemezzel. Hyungseop a 16., míg Euiwoong a 23. helyen végzett.

The Moment of Memory

Tracklist:
It Will Be Good (좋겠다)
I Like U (좋아해 소녀)
It Will Be Good (INST.)
I Like U (INST.)


It Will Be Good
https://www.youtube.com/watch?v=KKFXJYKctR8


The Boyz (Ju Haknyeon)  2017.12.06

http://ourblogaboutkorea.blogspot.hu/p/the-boyz.html

Ju Haknyeon nevét is sokan megjegyezték a verseny alatt, a rajongók legnagyobb örömére pedig a csapat, aminek tagja, 2017 végén debütált is. A Cre.ker Ent. fiúcsapata tagadhatatlanul nagy népszerűségnek örvendett már debütálása előtt, amihez nagyban hozzájárult Ju Haknyeon sikere a versenyben. (Bővebben)


Jang Moonbok & Seong Hyunwoo  2017.12.08

Miután Seong Hyunwoo otthagyta a Major 9-t megnyíltak előtte a lehetőség. Jang Moonbok korábban is az ONO Ent. gyakornoka volt, miután pedig Hyunwoo is csatlakozott, a baráti páros kiadta közös lemezét.

Don't Be Afraid

Tracklist:
Don't Be Afraid (겁먹지마)
Don't Be Afraid (INST.)


Don't Be Afraid
https://www.youtube.com/watch?v=xer0eKW3cB8



 Extra

⋅ NU'EST tagok, mint NU'EST W kezdtek újra promótálni Minhyun nélkül, szép sikereket elérve. A csapat ezután nyert először zenei műsorban a "Where You At" számmal.
⋅ A verseny legfiatalabb gyakornoka, Lee Woojin visszatért a Media Line-hoz tartozó TheEastLight csapathoz, akikkel júliusban új albumot adtak ki "six senses" címmel.
⋅ Az FNC Ent. gyakornoka, Yoo Hwiseung2017 júniusában csatlakozott az N.Flying bandához, mely a "THE REAL : N.Flying" albummal tért vissza, ekkor már öt taggal.
⋅ Yoo Seonho, a CUBE Ent. gyakornoka nem debütált egyéni albummal, azonban továbbra is a rivaldafényben maradt, hiszen a verseny után részt vett magazin fotózásokon, voltak kisebb megjelenései, illetve 2017. október 27-én megtartotta első fanmeetingjét. (Twitter oldal)
⋅ A Major 9 (The Vibe Lable) gyakornoka, Kim Taedong szerződésének felbontását kérelmezte. Taedong az ügynöksége miatt nem tudott csatlakozni a JBJ-hez. Szintén a Major 9 neve alatt indult a versenyben Seong Hyunwoo, aki 2017 novemberének elején hagyta ott az ügynökséget és csatlakozott az ONO Ent.-hez.
⋅ Kim Chanyul és Choi Hadon visszatértek a JJCC-hez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése