Song Jieun - My k-blog

2018. január 28., vasárnap

Song Jieun


Song Ji Eun (송지은) énekesnő és színésznő, aki a Secret lánycsapat tagjaként vált először ismertté. Már 2007-ben közreműködött OST albumokon. 2009-ben, két hónappal a csapat debütálása után megjelent első egyéni kislemeze, a "Yesterday", mely egy duettet tartalmazott, illetve a dal azon változatát, amit Jieun egyedül énekel. Ekkor debütált hivatalosan szóló előadóként. Azóta számos dala megjelent, de japán nyelvű albumot is adott ki. 2011-ben megjelent "Going Crazy" dala, melyben Bang Yongguk is közreműködött igen nagy sikernek örvendett, ami biztos alapokat fektetett le szólókarrierjének. Jieun ezen kívül színészkedik is.

Egyéni debütálás dátuma2009. december 18.
Koreai ügynökségTS Entertainment (2009–2018); One Soul E&M (2020-)
Japán kiadóUniversal D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése