Argon - My k-blog

2019. március 12., kedd

Argon


Az Argon (아르곤) az MSH Ent. első csapata, akik 2019 március 11-én debütáltak 'MASTERKEY' c. kislemezükkel. A tagok egy ideig személyes instagram profilokat használtak a rajongókkal való kommunikációra, de 2018. november 29-én bejelentették hogy ezentúl csak a csapat hivatalos profiljaikon keresztül fognak kommunikálni. Debütálásuk egy közösségi finanszírozásos projekt keretén belül valósult meg. A csapat  koreai debütálását követően 2019 áprilisában Japánban is megtartotta első fellépését, amit egy három hónapos japán promóciós időszak követett. 2019-ben a Beyond Ent. szervezésében egy hatalmas Európa és Afrika turnét jelentett be a csapat, melyet először elhalasztottak, majd sajnos le kellett mondaniuk az érdeklődés hiánya és a csapat ügynökségével való együttdolgozás közben felmerült nehézségek végett.

Nevük jelentése: az Argon az Art Go On rövidítéséből jön.


Debütálás dátuma2019. március 11.
ÜgynökségMSH Entertainment
Hivatalos rajongói névA-Rang
Kiáltás: Art Go On! Hello, we are Argon!


HIVATALOS:

Diszkográfia


Masterkey
(2019.03.11.)

Tracklist:
ARGON
MASTERKEY
지구와 달
MASTERKEY (inst.)


GO FORWARD : Wide Dream
(2019.10.02)

Tracklist:
Second Story (Intro)
Give me dat
Stranger
Times up
제자리

Give me dat (Inst.)

MASTER KEY
https://youtu.be/CkT5pb5OQwk


MASTER KEY (Performance ver.)
https://www.youtube.com/watch?v=0vMEM7m-o-8

Give Me Dat
https://www.youtube.com/watch?v=8zjpvGHU4H4

Give Me Dat (Performance ver.)
https://www.youtube.com/watch?v=vhXCcWM5KjE


Dance practice videók:

Tagok



Kain (카인)
Teljes név: Bang Jun Ho (방준호)
Pozíció: leader, rapper, fő táncos
Születési dátum: 1997.03.25
Nemzetiség: koreai
Magasság: 178 cm
Súly: 60 kg
Vértípus: 


Érdekességek:
→ 2018. november 19-én mutatták be, mint az első tagot.
→ A BTS háttértáncosa volt a Wings turné alatt.
→ Ért a koreografáláshoz. A Master Key koreográfiájában is ő segédkezett.
→ Szeret rap szövegeket írni.
→ Tudja utánozni Mad Clown hangját.


HaNeul (하늘)
Teljes név: Lee Haneul (이하늘)
Pozíció: vokalista, rapper
Születési dátum: 1996.06.03
Nemzetiség: koreai
Magasság: 176 cm
Súly: 58 kg
Vértípus: 


Érdekességek:
→ 2018. november 20-án mutatták be a csapat tagját.
→ Szeret állatos videókat nézni.
→ Van egy macskája, aminek neve Lee Yuko.
→ Hobbijai közé tartozik a rap és a zeneszerzés.
→ Eredetileg csak vokalista lett volna, de mivel rappelni is tud, így mindkét pozíciót betölti a csapattban.
→ Tud kézen állva sétálni.

Roel (로엘)
Teljes név: Kim Sunho (김선호)
Pozíció: vezető vokalista
Születési dátum: 1997.02.13
Nemzetiség: koreai
Magasság: 175 cm
Súly: 58 kg
Vértípus: 


Érdekességek:
→ 2018. november 21-én mutatták be mint a csapat tagját.
→ Hobbijai közé tartozik a takarítás és a filmnézés.
→ Általános iskolában tagja volt a rádiós klubbnak, ahol az évek során műsorvezetővé vált.

Yeoun (여운)
Teljes név: Lee Kyeong Bin (이경빈)
Pozíció: vezető vokalista
Születési dátum: 1997.09.03
Nemzetiség: koreai
Magasság: 183 cm
Súly: 60 kg
Vértípus: 


Érdekességek:
→ 2018. november 22-én került bemutatásra.
→ Tud gitározni.
Rain 'Rainism' című dala inspirálta arra, hogy énekessé váljon.
→ Ötödikes korában előadott az osztályának egy kirándulás keretén belül.
→ Ping pong királynak is hívták középiskolás korában.
→ Szeret meokbang asmr videókat imitálni.


Gon (곤)
Teljes név: Kim Sung Joong (김성중)
Pozíció: fővokalista
Születési dátum: 1998.11.13
Nemzetiség: koreai
Magasság: 181 cm
Súly: 60 kg
Vértípus: 


Érdekességek:
→ 2018. november 23-án került bemutatásra. Ő volt a hatodik, egyben utolsó tag aki felkerült a hivatalos profilokra.
→ Tud zongorázni.
→ Jó a labdás sportokban.
→ 4.danos taekwondoban.
→ Gyerekként sok trot dalt énekelt a felnőtteknek.

Jaeun (재운)
Teljes név: Han Jae Eun (한재은)
Pozíció: főrapper, maknae
Születési dátum: 1999.09.28
Nemzetiség: koreai
Magasság: 185 cm
Súly: 62 kg
Vértípus: A


Érdekességek:
→ Az INX tagja volt Win néven.
→ 2018. november 22-én került bemutatásra.
→ Egyik hobbija a fotózás.
→ Ő volt az osztályelnök ötödikes korában a Sangsan Általános Iskolában.
→ Tud dalszövegeket írni.
→ Van egy Harry Potter tetkó az egyik karján.
 2 hónapig Új-Zélandon tanult, amikor középiskolás volt.
 Már fiatalon is igen magasnak számított, ezért egyszer egy helyi baseball csapat felkereste őt, hogy esetleg érdekelt-e a játékban. Azelőtt sosem baseballozott és nem tartotta magát túl sportosnak sem, így elutasította az ajánlatot.

forrás: kpopinfo114, kprofiles, INX profil

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése