Wanna One diszkográfia - My k-blog

Wanna One diszkográfia


 Az első évad sikerét látva, a második évadban még több egyedi dal került előadásra, melyek mind megjelentek. A srácok debütálása a "Wanna One Premier Show-Con" keretein belül történt a Gocheok Sky Dome-ban. A nagy sikerű koncerttel egybekötött rajongói találkozót azonban a promóciók tetézték. A "Burn It Up" és "Energetic" közül a rajongók az utóbbit szavazták meg promótáló debütáló dalnak. Az "Energetic" promóciók során a fiúk sorra nyerték a zenei műsorban a díjakat, méltán kiérdemelve a monster rookie címet. Az "Energetic" 15 trófeát kapott és három műsorban lett tripla koronás. A repackage album promótálására szolgáló "Beautiful" dal 8 alkalommal győzött. A számtalan zenei műsor mellett Dél-Koreai legnevesebb díjátadóin több Az év új előadója díjat, Legjobb új előadó díjat, sőt az Mnet Asian Music Awards-on még az Év férfi előadója díjat is megnyerték.
 A rengeteg reklámfelkérés, szereplés és modellkedés mellett a srácok jó ügyért folyó kampányokban is részt vesznek, így például a 2018-as UNESCO kampányban is részt vettek, mely az oktatásban nem részesülő lányokat támogatja.


Produce 101 dalok

PICK ME
(2017.03.09)

Tracklist:
PICK ME (나야 나)

PICK ME (Piano Ver.)
(2017.05.06)

Tracklist:
PICK ME (나야 나) (Piano Ver.)

35 Boys 5 Concepts
(2017.06.03)

Tracklist:
Show Time
I Know You Know
Open Up (열어줘)
Oh Little Girl
NEVER

FINAL
(2017.06.17)

Tracklist:
Hands On Me
Super Hot
Always (이 자리에)


Wanna One albumok

1X1=1 (TO BE ONE)
(2017.08.08)

Tracklist:
To Be One (INTRO.)
Burn It Up (활활)
Energetic (에너제틱)
Wanna Be (My Baby)
Always (ACOUSTIC VER.)
Pick Me (WANNA ONE VER.)
NEVER (WANNA ONE VER.)


1X1=1 (TO BE ONE) -Japan Edition-
(2017.09.27)

Tracklist:
To Be One (INTRO.)
Burn It Up (활활)
Energetic (에너제틱)
Wanna Be (My Baby)
Always (ACOUSTIC VER.)
Pick Me (WANNA ONE VER.)
NEVER (WANNA ONE VER.)

1-1=0 (NOTHING WITHOUT YOU)
`1X1=1 (TO BE ONE)` REPACKAGE
(2017.11.13)

Tracklist:
Nothing Without You (INTRO.)
Beautiful
I Want To Have You (갖고 싶어)
Twilight
Burn It Up (PREQUEL REMIX)
Energetic (PREQUEL REMIX)
Wanna Be (My Baby)
Energetic (에너제틱)
Burn It Up (활활)
To Be One (OUTRO.)
Wanna Be (My Baby) (PREMIER SHOW-CON LIVE VER.)

1-1=0 (NOTHING WITHOUT YOU) -Japan Edition-
`1X1=1 (TO BE ONE)` REPACKAGE
(2017.12.13)

Tracklist:
Nothing Without You (INTRO.)
Beautiful
I Want To Have You (갖고 싶어)
Twilight
Burn It Up (PREQUEL REMIX)
Energetic (PREQUEL REMIX)
Wanna Be (My Baby)
Energetic (에너제틱)
Burn It Up (활활)
To Be One (OUTRO.)
Wanna Be (My Baby) (PREMIER SHOW-CON LIVE VER.)


I PROMISE YOU (I.P.U.)
(KÜLÖNLEGES KIADÁS)
(2018.03.05)

Tracklist:
I PROMISE YOU (약속해요) (I.P.U.)

0+1=1 (I PROMISE YOU)
(2018.03.20)

Tracklist:
GOLD
I PROMISE YOU (약속해요) (I.P.U.)
BOOMERANG (부메랑)
WE ARE
Day by Day (보여)
Your Name (너의 이름을)
I PROMISE YOU (PROMISE VER.)


1÷x=1 (UNDIVIDED)
(2018.06.04)

Tracklist:
Light (켜줘)
Kangaroo (캥거루) (Triple Position)
Forever+1 (영원+1) (Lean On Me)
Sandglass (모래시계) (The Heal)
11 (No.1)

1¹¹=1 (POWER OF DESTINY)
(2018.11.19)

Tracklist:
Destiny (Intro.)
Spring Breeze (봄바람)
Home (집)
Flowerbomb (불꽃놀이)
One Love (묻고싶다)
Deeper
Hide and Seek (술래)
Awake!
The 12th Star (12번째 별)
Pine Tree (소나무)
Beautiful (Part II)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése