f(x) - My k-blog

2015. július 10., péntek

f(x)

Dimension 4 – Docking Station koncert (2016)
Az ƒ(x) (에프엑스) az SM Ent. egyik lánybandája és egyben a SHINee testvéregyüttese. 2009 szeptemberében debütáltak a "La Cha Ta" című számukkal, akkor még öt taggal. Első nagyalbumuk, a "Pinocchio" 2011-ben jelent meg. Sokáig híresek voltak az electropop és dance-pop stílusukról, színességükről, a későbbiekben azonban már érettebb koncepciókkal tértek vissza, egyediségük azonban mindig meglepi a közönséget.
 A tagok az éneklésen kívül színészi és műsorvezetői munkákat is végeztek. Amber és Luna inkább az éneklésre, míg Victoria és Krystal a színészkedésre fókuszál szóló tevékenységeiket illetően.
 Közel 6 év várakozás után, sok-sok MeU örömére, a lányok 2016 januárjában megtartották első önálló koncertjüket "Dimension 4 Docking Station" néven. Ezt követően a lányok egyéni tevékenységeire fektetődött a hangsúly. A hosszú kihagyás után mint f(x) először 2019 augusztusában lépett fel újra Amber, Luna és Krystal a tokiói SMTOWN koncerten. Rengeteg rajongó fejezte ki örömét a közös fellépés hírének hallatán, azonban a csapat 10. évfordulóján érkezett a bejelentés, mely szerint Amber szerződése lejárt az SM Ent.-et és nem szeretné azt megújítani.

➞ Nevük jelentése"Az f(x) az egy matematikai szimbólum, ahol az eredmény attól függ, hogy mennyi a változó, azaz 'x'. Ez azt jelenti, hogy mi is képesek vagyunk változásokra" – mondta Krystal a 'Hello f(x)'-ben

Aktív évek20092019
Debütálás dátuma2009. szeptember 1.
Koreai ügynökségSM Entertainment
Japán ügynökségAvex Trax
Japán nevükエフエックス
Hivatalos rajongói névMeU (미유)
Hivatalos színPeriwinkle

SzólókAmberLunaVictoria; (Sulli)

Periwinkle óceán (2016)
⋅◇◇⋅

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése