X1 - My k-blog

2020. május 28., csütörtök

X1


   Az X1 (엑스원) egy 11 tagból álló projektcsapat, melyet a "Produce X 101" ("Produce 101" negyedik évada) 11 finalistája alkotott. A 11 tagot 101, különféle ügynökségtől érkező gyakornok közül választhatta ki a közönség szavazás útján, ugyanúgy, mint a korábbi évadokban is. A csapat szerződése szerint debütálásától számított 5 évig promotál, majd felbomlik. Az 5 év az eddigi leghosszabb szerződés, amit egy győztes csapattal kötöttek, hiszen először 1, utána 1,5, majd 2,5 évre kötötték. Továbbá az X1 esetében csak az első 2,5 évben nem engedi a szerződés, hogy a tagok a csapaton kívül, eredeti ügynökségeik alatt promotáljanak. 2,5 év leteltével, a hátralévő időben lehetnek egyéni tevékenységeik párhuzamosan az X1 promóciókkal. Ez az első évad győzteseinek (I.O.I) megengedett volt, azonban a második évad győzteseinek (Wanna One) nem, így az X1 szerződése nem csupán hosszabb, de ennek kompenzálásaképpen rugalmasabbnak is ígérkezik.
   2019. augusztus 27-én debütáltak az "Emergency: Quantum Leap" című albumukkal, aminek címadó dalával a "Flash"-sel nagy sikereket értek el. Öt nappal debütálásuk után már meg is kapták az első díjukat a "The Show" című műsorban, és még tízszer nyertek, így a promóció ideje alatt összesen 11 díjat zsebeltek be.
   2019. november 05-én lecsukták Ahn Joon Youngot, a "Produce 101" műsor producerét, aki bevallotta, hogy mind a 11 tag még a műsor befejezése előtt ki lett választva. A producer ezzel a vallomásával negatívan hatott a banda imázsára, ami miatt több nyilvános fellépés törölve lett. 2019. december 30-án a CJ ENM bejelentette, hogy a tagok és az ügynökségek megbeszéléseket folytatnak a banda jövőjével kapcsolatban.
   2020. január 06-án a CJ ENM, a Swing Entertainment, illetve a tagok egyéni ügynökségei ülést tartottak a csapat jövőjével kapcsolatban. Négyen arra szavaztak, hogy folytassák, Négyen arra, hogy ne és egy ügynökség szavazata tisztázatlan volt, így azt nem vették figyelembe. Ezek alapján arra a döntésre jutottak, hogy az lesz a legjobb, ha a bandát feloszlatják. A CJ ENM azt javasolta, hogy egy, akkora már felvett téli dalt még adjanak ki búcsúzó dalként, de a felvetés két-három tag ügynöksége által el lett utasítva. Egy pár ügynökség még egy utolsó videót sem hagyott felvenni a bandának, amiben együtt lettek volna. Így a banda öt évre tervezett karriere egy csúfos majd' fél éves pályafutásba fulladt.
 
➞ Nevük jelentése: egy rajongó ajánlotta ezt a nevet a hivatalos X1 oldalon keresztül és a CJ ENM választotta ki. A műsor főcímdalából a "X1-MA"-ból jön. Az X1 11-et jelent a római számok alapján, illetve a 10 tagot is jelöli + azt az 1-et, akinek X lett rangja.

Aktív időszak: 2019-2020
Debütálás dátuma: 2019. augusztus 27.
Ügynökség: Swing Entertainment
Hivatalos rajongói név: One It
Hivatalos színek: ButterflyEthereal BlueSunshine és Galaxy Blue [link]
Kiáltásuk: Fly high X1! Anyeonghaseyo X1-imida!

HIVATALOS:



Tagok
Diszkográfia
Videográfia



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése