MASC botrány 2018 - My k-blog

2020. május 21., csütörtök

MASC botrány 2018


Már tavasszal, a Japánban tartott KCON-kor is sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben a MASC-el, mikor már csak Woosoo, Heejae, Ireah és Moonbong vett részt az eseményen. A többi négy tag személyes okokra hivatkozva nem volt jelen. Az igazi bomba viszont csak júliusban robbant, amikor Chibin mindent kitálalt a színfalak mögött bújó eseményekről.

 2018. július 26-án Chibin egy Instagram posztban osztotta meg rajongóival, hogy csapaton belüli bántalmazás áldozata lett. Támadóját nem nevezte meg, végig hyungként hivatkozott rá, ám a rajongók egy sorából („Te vagy az egyetlen, akik kikövettem…”) arra spekuláltak, hogy az elkövető ACE lehet, miután ő az egyetlen olyan tag, akit a maknae nem követ Instagramon.

Chibin posztja: 
“Bűnt követtél el, és úgy látszik, most el akarsz futni. Úgy tűnik, hogy nem szándékozol bocsánatot kérni a sebhelyekért, amelyeket fizikálisan és mentálisan hagytál rajtam aznap, hyung. Te vagy az egyetlen, akit kikövettem, hyung, és azt kérded, miért? Mert kiráz a hideg attól, ha rágondolok, hogy úgy töltesz fel kommenteket, mintha semmi sem történt volna. Úgy gondolom, hogy olvasni fogod ezt - ha azt hiszed, hogy rendben vagyok, akkor tévedsz.  Minden alkalommal, mikor lefekszem, és lekapcsolom a lámpákat, az a nap jut eszembe; a sebhelyek, amiket a tükörben látok az arcomon, ne hidd, hogy semmissé váltak, vagy a múlthoz tartoznak. Sosem fogom elfelejteni azt a napot. A napot, mikor a vérem úgy csepegett, mint az eső, és sírva kuporogtam a padlón.„

A rákövetkező napon Chibin részleteket tárt fel az esetről, ám támadóját még mindig nem nevezte meg. Leírásai alapján idén márciusban az egyik csapattag annyira feldühödött rá egy kölcsönvett esernyő miatt, hogy kiabált és szitkozódott vele. Ezt követően az esernyőt eltörve egy téglafalon, a törött tárgyat fegyvernek használva ütötte meg őt az arcán és fején. Mikor a jelen levő tagok közbe akartak lépni, a támadó ellökte őket, s ütni, rúgni kezdte Chibint, kinek arca és feje vérezni kezdett.

Chibin posztja:
"Nem számítottam sok figyelemre az emberektől, sem segítségre a riporterektől. Köszönöm. Hogy őszinte legyek, nem tudtam, hogyan birkózzam meg a szituációval, melyben egy egyoldalú bántalmazás áldozata lettem, és választási lehetőségem sem volt. Nem tudtam mást csinálni, mint ülni és várni, mert ha feltárom az igazságot, az nem csak nekem, hanem sokaknak fájdalmat okozott volna. Talán azt gondoljátok „Szükséges ez?”, de a ’hyung’, akit támadóként ismertek, öt hónapja megszakította a kapcsolatot az ügynökséggel és velem az incidens után. Teljesen elnémult. A frusztrációm egyre csak nőtt és már nem tudtam nyugton ülni. Tudom, hogy nekem sem lesz jó, ha egy ilyen posztot írok, de úgy éreztem az idegességem egy része eltűnik egy kis időre, ha ily módon megosztom ezt. Most azért posztolok, mert azt hiszem, ideje megosztanom az eset teljes történetét. Csakis az igazságot fogom megosztani, ahogy azt az ügynökségemnek is jelentettem.
Ez történt: március 8-án közösen sétáltunk le a késő esti óránkra. Kinyitottam az ajtót, és az első emeletre mentem, anélkül, hogy tudtam volna, kint esik az eső. Az egyik tag felajánlott nekem egy esernyőt, ezért megkérdeztem: „Nem az enyém. Rendben van, ha kölcsönveszem?” A tag azt mondta: „Vidd le magaddal, és osztozz rajta a többiekkel”. Ezért ezt is akartam tenni, de a támadó hyung ezt mondta: „Jeon Chibin, elvetted az esernyőm?”, mire én: „Oh igen, azt hiszem ez a tiéd. Ha lejössz érte, odaadom, hyung!” De válaszul káromló szavakat használt, és azt üvöltötte: „Nem az lenne a normális, ha feljönnél, és azonnal visszaadnád az esernyőt, amikor a hyungod azt mondja neked?”
Ezt követően elmentünk az óránkra; az odavezető úton nevettem, és beszélgettem a másik hyungommal. Ő látta ezt, és rám szólt: „Ne beszélj. Ne is nevess. Nem akarlak látni.” Nagyon meglepődtem, és mivel én is ember vagyok, mérges lettem. Úgy éreztem, meg kell oldanunk a félreértéseinket ezért vártam az óra végéig, hogy ezt megtehessem.
Az óra után kellemetlenül éreztem magam az esernyő miatt, ezért odaadtam a másik hyungomnak, és inkább a kapucnimmal a fejemen sétáltam az esőben. A támadó hyung, aki előttem ment, kiabálni kezdett velem: „Miért nem használod az esernyőt?” Azt mondtam neki, hogy egy másik hyungnak adtam. A támadó hyung ekkor megint káromló szavakat használt, miközben ezt mondta: „Visszabeszélsz nekem?” Úgy éreztem, itt az ideje beszélni vele: „Meg akarom oldani a dolgokat veled, beszéljünk. Nem vettem el az esernyőd.” Majd ismét szitkozódott, illetve kiabált: „Mégis, nem kéne visszahoznod nekem, amikor azt mondom, huh?!” Nagyon hangosan ordított. Továbbra is mérgesnek tűnt és felhevült, ezért én is mindent kiadtam magamból, ami bántott; hogyan ütött még azután is, hogy azt mondtam neki, álljon le, hogyan ütött engem és egy másik tagot arcon és nyakon egy övvel, milyen cinikusan vádolt azzal, hogy bulizni megyek, miközben személyes okokból hazamentem, stb. Miközben ezt mondtam neki, fenyegetően nézett rám, káromkodott, és több alkalommal is felemelte a kezét, megpróbálva erőszakot alkalmazni ellenem.
Többször is elmondtam neki, hogy ne üssön többet, azt akartam mondani, hogy „Ne nyúlj hozzám!”, amikor egy téglafalhoz verte az esernyőt, és a megmaradt darabokkal kezdte el ütni a fejem és arcom többször is. A többi tag kicsavarta az esernyő maradékát a kezéből. Ellökte a tagokat és futni kezdett felém, majd rúgni és ütni engem. Önkívületi állapotban voltam, kiáltoztam és sírtam. Egy másik tag szétszedett minket, és azt javasolta, először menjünk valahová, ahol el tudnak látni engem. Később, a többi hyunggal elmentem a kórházba. Minden tag ott volt, kivéve a támadó hyungot, és egy hyungot, aki egyidős vele. Kicsit később az ügynökségünk alkalmazottai is eljöttek. Késő volt már, ezért azt mondták, hogy majd nappal kitaláljuk, mi legyen.
A szüleim felhívták a támadó hyungot, azt mondván neki, hogy legalább a kórházban jelenjen meg. A támadó hyung azt mondta, hogy „El fogok menni, ha Chibin megnyugszik”. A családunk hazament.”

A poszt itt hirtelen véget ért, ám Chibin biztosított minket afelől, hogy még folytatni fogja.
Július 28-án ACE elismerte, hogy ő volt Chibin bántalmazója, és teljes felelősséget vállal az üggyel kapcsolatban azzal, hogy elhagyja a csapatot és az ügynökséget. Egy hosszabb posztban koreaiul és angolul is bocsánatot kért az üggyel kapcsolatban, továbbá azt állította, hogy Chibin történetének egy része pusztán kitaláció. 

ACE posztja:
„Itt ACE. Először is, őszintén szeretnék bocsánatot kérni a rajongóinktól, a publikumtól és a tagjainktól a kritikakeltés miatt. Teljes szívemből szeretnék bocsánatot kérni a rajongóinktól, akik hittek bennem és támogattak engem. A tagoktól is szeretnék elnézést kérni, akik egészen eddig eljöttek velem. 
Eltekintve bármilyen szituációtól és az incidenskor érzett szándékaimtól, a helyzet eredményeképp szeretném elismerni, hogy hibáztam aznap. Habár, sosem törtem esernyőt téglafalon, hogy abból fegyvert csináljak, vagy zaklattam a tagokat, mikor ők megpróbáltak megakadályozni engem. Azt állítom, e vádak teljesen hamisak.
Továbbá azon vádak, miszerint 5 hónapra eltűntem minden elérhetőség és egy bocsánatkérés nélkül, szintén teljesen hamisak. Ezen inaktív időszak alatt teljes felelősséget vállaltam a tetteimért azzal, hogy elhagytam a csapatot, véget vetettem az ügynökséggel való szerződésemnek; ezalatt egy rendőrségi vizsgálat folyt ellenem.
Remélem, hogy a rajongók, akik támogatták a MASC-et, a MASC tagok és az emberek, akiket szeretek, nem sérültek, vagy képedtek el ezektől az egyoldalú vádaktól.
Teljes tudatában vagyok a tetteim éretlenségének. Még egyszer bocsánatot szeretnék kérni a tetteimért. Folytatni fogom a MASC támogatását. Azt szeretném kérni, hogy Ti is szeressétek és támogassátok tovább a MASC-et.”

ACE emellett SoundCloudra és Instagramra is posztolt egy dalt, minek dalszövege agresszívan vitatta Chibin posztját arról az estéről.
A dal, amihez találtok teljes angol dalszöveget is a linken: https://soundcloud.com/acesea/0728a

ACE dalszövegének részlete:
“Hónapokon át bujdostam. Minden szétesik. Azt hiszed, hogy ez jó móka neked? Egy igazán mély pontra estem... Ki akartam javítani a rosszat, amit tettem. Felajánlottam a kezem, amit te elfogadtál. És mégis itt vagy, s mindent újra felszítasz... Mindent megpróbáltam, amit csak tudtam. Elfutottam - nem. Összeszedtem a cuccaim és leléptem, mert ki nem állhatsz. Felelősséget akartam vállalni. Ha maradtam volna, csak még több bajt okoztam volna. De cikkekkel súlytasz, amik hazugságokkal telnek. Úgy beszélsz, mintha ez egy egyoldalú bántalmazás lett volna. Még én is elmondhatom, hogy emiatt egy szardarabnak tűnök. Ha hagyom neked, még rosszabb dolgokat írhatsz... Hívott a rendőrség. Azt mondták, hogy tudják mire megy ki az egész. Úgy tűnik a pénz motivál... Kiátkoztál. A tagoknak is el kell viselniük. Egyedül te ismered önmagad. Az ügynökség sem jobb...”

A dalban egy hangüzenet is el van rejtve, amit Chibin hagyott ACE-nek: “Látni sem akarlak. K*baszottul nem hazudok, a szart is kiverem belőled. Azonnal gyere ide, k*rva.”

Chibin ezt úgy magyarázta, hogy ez egy telefonbeszélgetés közben hangzott el, amikor mérges volt rá, amiért nem ment el hozzá bocsánatot kérni a kórházba.
Chibin azonnal válaszolt egy újabb Instagram poszttal, amiben tagadta ACE verzióját, és screenshotokat osztott meg üzenetekről, melyeket korábban kapott ACE-től. Azt is megmagyarázta, hogy az üzenetek azért ’Ismeretlen’ küldőtől származnak, mert a zaklatója 2 órája elhagyta a Kakaotalkot.

Március 19-ei üzenet:
“Chibin, jól vagy? Menj biztosra, hogy teljes ellátást kapsz és küldd el nekem a számlákat. Felhívtam az anyukádat, de nem válaszolt a hívásomra. Teljes felelősséget fogok vállalni. Elhagyom a csapatot, ne aggódj. Nem miattad van. Ne gondold így. A MASC jól lesz nélkülem is. Te viszont egy meghatározó tagja leszel. Még egyszer nagyon sajnálom. Ha valaha is meg tudsz bocsájtani nekem, újra látni szeretnélek mosollyal az arcodon.” 

Míg a március 11-ei üzenetben az állt, hogy ACE hiányolja Chibint, és annyira aggódik érte, hogy aludni sem tud.

Chibin posztja:
„Sosem kértem arra ACEt, hogy hagyja el a csapatot. ACE két órája kilépett a KakaoTalkból. Nem tudom, hogy mire gondolt, amikor azt a dalt írta, és mindenkit megtévesztett.  Én voltam az, aki kezet ajánlott neki egy kézfogásra (hogy kibéküljünk). Amikor az ügynökségünkkel vitattam meg a dolgokat, hogy kinek kéne maradnia és ki lépjen ki, azt mondtam, hogy maradni akarok. Az ügynökség azt kérte, hogy hozzuk el ACEt a megbeszélésre... Azt mondta, hogy meg akarja beszélni velem a dolgokat, de sosem jött el hozzám a kórházba.”

„Akkor ezt mondtam neki: ’Anyukám azt mondta, hogy a támadó még nehezebb időkön mehet keresztül, mint az áldozat. Hyung, megértem, hogy mit érezhettél.’”

Chibin így folytatta: „Azt írtad (a dalszövegedben), hogy ’Ha ez egy egyoldalú bántalmazás volt’… Minden, amit én ebben látok az az, hogy megpróbálod eltusolni a dolgokat, és védeni magad. Nem meglepő, hogy a legvégéig egy önző ember maradsz, aki csak magára gondol. Ahogy a posztom képeiből látod, a támadó volt az, aki azt mondta, elhagyja a csapatot, nem én.”
”Sosem vádoltam és káromoltam őt. Megleptem és emiatt fogott rám esernyőt? Én zaklattam először? Ezek mind hazugságok, és a tagok mind tudják az igazat, a leader és a barátom, Moonbong kivételével, akik nem voltak jelen az incidensnél. Azt hiszed, hogy a pénz miatt csinálom? Fogalmad sincs arról mi a fontos itt. Sosem kértél bocsánatot... Kiben fognak bízni az emberek? Neked, a támadónak, aki mindig fejen ütött engem és Moonbongot? Neked, aki mindig a csapat vitáinak központjában állt? Neked, aki miatt nem tudtunk mihez kezdeni, amikor az élő show előtt egy órával hirtelen elhagytad stúdiót; (neked, aki) olyan hangosan szitkozódott, hogy az összes énekes hallotta a várakozó szobában? Neked, aki lerészegedett és zokogás közepette felhívta az anyukámat? Az anyukám akkor megvédett téged, de a dolgok megváltoztak. Neked higgyünk, aki öt hónapra eltűnt egyetlen kis jel nélkül?”

Chibin hozzáfűzte: „Olyan gyorsan írtam ezt, hogy néhány dolgot talán kihagytam belőle. Annyira megrázott és meghökkentett a dolog, hogy túl sokszor elkalandoztam, miközben ezt a posztot írtam. Köszönöm, hogy figyelmesen olvastátok a posztom.”

Július 29-én az E-Daily exluzív riportja fedte fel, hogy ACE egy újabb rendes bocsánatkéréssel szeretne előjönni. 

ACE üzenete:
“Először is, az okoktól független, szeretnék őszintén bocsánatot kérni. Családként gondoltam Chibinre. És a csapat idősebb tagjaként, vezetni akartam őt. Vannak dolgok, amiket vitatni szeretnék, vagy megmagyarázni, de tudom, hogy először is egy tiszteletteljes bocsánatkérés járna Chibin irányába.”
“Egy debütált idol banda vagyunk és egy csapat. Ezért mindig is profi mentalitással akartam rendelkezni. Sajnos, voltak problémák a tagok közt, akik aránylag fiatalok. Voltak rossz napjaink. Újra és újra bocsánatot kérek. Tudom, hogy a tagok csak azt akarták tenni, ami a legjobb a csapatnak. Sajnálom, Chibin.”
“Néhány dolog, amit terjesztenek egyszerűen csak nem igaz, vagy túlreagált. Az ilyen hamis hírek rengeteg fájdalmat okoznak nekem is. Emiatt, nem lesz más választásom, mint jogi következményeket vonni ellenük, hogy megvédjem magam.”

Összességében ACE bocsánatot kért azért, mert nem tudott profi énekesként viselkedni, továbbá az összes dongsaengjétől a csapatban, akikkel olyan keményen dolgozott együtt a siker érdekében.

Chibin még aznap reagált ACE üzenetére. Egy Instagram posztban ACE riportjának screenshotjával posztolta ezt az üzenetet:
“Mit gondolsz, milyen volt az elmúlt öt hónapom? A fájdalmad? Nehéz lehet neked, nem? Neked kellett volna először felkeresned, ha sajnálkozni akarsz. Elmondhatnád, hogy mi olyan 'igaztalan'. Áruld el mi volt túlreagálva. Mindenkit még egyszer biztosítok arról, hogy amit benyújtottam a rendőrségi vallomásban, az mind igaz. Várom a hívásod, ACE.”

Míg a dráma folytatódik a két tag közt az ügynökségük, a J Planet Entertainment még azóta sem adott ki semmilyen hivatalos közleményt az esettel kapcsolatban, így a rajongók sem tudják még mi is történt egészen pontosan kettejük közt.

ACE interjúja után Chibin is nyilatkozott az esetről, ahol a saját szemszögéből mesélt az esetről. Első kérdései közt szerepelt, a "Hogy kezdődött mindez?", mire ezt a választ kaptuk:
“Ha az elejéről kéne kezdenem, akkor az ott lenne, mikor ACE visszatért a tartalékos erők kiképzéséről az év elején. Akkor nőtt a konfliktusok száma. Visszajött és olyan dolgokat mondott, mint 'Mérges vagyok.' és 'Ez annyira nehéz. Van valaki, akin levezethetném a feszültséget?'. Másnap esett az eső próbára menet. Ahogy a posztomban is emíltettem, megkért, hogy hozzak egy esernyőt és más hozott egyet. Habár, elkezdett szitkozódni velem, mondván 'Ha azt mondom, hogy hozd, nem kéne elhoznod?'”

Az eset az év elején történt, ezért azt is megkérdezték a maknaetől, hogy miért csak most került ki a posztja. Így magyarázta:
“Az incidenskor el akarták tusolni. Azt mondták, hogy habár nem vagyunk ismertek, ez az incidens a címlapokra kerülhetne. Az ügynökség azt modnta, hogy válasszak, felfedem és mindketten elhagyjuk a csapatot. Ebben a helyzetben, nem tudtam azt mondani, hogy 'Mivel én vagyok az áldozat, küldjétek el őt és engem is.' Nem volt választásom.”

Mikor azt kérdezték tőle, hogy végül miért posztolta ki az esetet, ezt válaszolta:
“Semmi sem oldódott meg utána. ACE átírta, hogy mi történt. Semmi sem változott. Feltötött egy mixtape-et gúnnyal, a bocsánatkérése is mentségnek tűnik, és valójában csak torzítja a történteket.” 

Azt is megtudtuk, hogy a tagokkal együtt rendezte el a poszt részleteit, figyelve arra, hogy ne reagáljon túl benne semmit. Mikor azt kérdezték, hogy mit vár az eset feltárásától, Chibin így reagált:
“Azt mondta, hogy be fog perelni. Nem félek a pertől. Túlmentem, amin túlmentem és én vagok az áldozat. Csak egy őszinte bocsánatkérést szerettem volna, de nem ismerte el, és most a szituációnak így kellett feltárulnia. Remélem, hogy az emberek nem felejtik el ezt az esetet és sokan fognak hallani róla.”

Hozzáfűzte:  “ACE töltött fel bocsánatkérést, de semmi igazság sem volt benne. Nem ismerte el az eset részleteit. Nehéz egy őszinte bocsánatkérést kapni, ezért még jobban bántva érzem magam.” 

A csapat jövőjével kapcsolatban ezt nyilatkozta: “Miután így alakultak a dolgok, valószínűleg nem tudom majd tovább folytatni a MASC-el. Igazságtalan. Remélem, hogy sokan fognak hallani erről.”

Az ügynökség július 30-án reagált az esetre egy fancafé poszt formájában. 
“Elsőként, őszintén szeretnénk bocsánatot kérni a rajongóktól, akik szerették és támogatták a MASC-et, amiért aggódnotok kellett a borzalmas hírek miatt. Igazán sajnáljuk, hogy nem előzhettük meg az esetet, erős felelősségtudtot érzünk irányába.
Márciustól egészen mostanáig alaposan átbeszéltük a helyzetet a MASC tagokkal, hogy megbizonyosodjuk róla - a nem érintett tagok nem tűnnek fel rossz fényben az eset miatt. Megvitattuk velük a jövőbeli teveiket, menetrendjük, mikor ez a sajnálatos eset napvilágra került. Későn értesítettünk titeket az esetről, mert féltünk, hogy negatívan érintené a tagokat és a MASC nevet, ezért is késett ennyit a nyilatkozatunk, amiért elnézést kérünk. ”

Az ügynökség Chibin és ACE jelenlegi helyzetére vonatkozóan ezt írta:
“A márciusi incindens óta ACE nem tagja a csapatnak. Ezt a döntést annak fényében hoztuk, hogy úgy gondoltuk képtelen folytatni a promóciókat és mert semmi mentség sincs a fizikai erőszakra. Chibin, aki eddig pihent, és kezeléseket kapott a mentális traumájára, a múlt hónapban eljött hozzánk és azt mondta, hogy nehéz lenne tovább folytatnia a MASC tagjaként. Jelenleg készül az egyetemi felvételire és karrierjét ezt követően színészként szeretné tovább folytatni.”
“Még egyszer szeretnénk elnézést kérni, amiért ennyi embernek aggodalmat okoztunk, és arra kérünk titeket, hogy támogassátok a többi MASC tagot, akik így könnyebben túljuthatnak a történteken. Leckeként fogjuk majd ezt fel, ami által egy olyan ügynökséggé válhatunk, akik még figyelmesebbek az előadóikkal. A legjobbat fogjuk kihozni magunkkal, hogy biztosítsuk az eset minél hamarabbi megoldását. Köszönjük.”

ACE és Chibin mellett 26 is elhagyta a bandát a történtek hatására, aki az Instagramon búcsúzott a rajongóktól. A csapat szünetelt, amíg az eset teljesen meg nem oldódott.

Források: 12345678

1 megjegyzés:

  1. Nem kellett volna plusz 4 tagot hozzá adni az eddig tökéletes bandához. Akkor biztos nem alakultak volna így a dolgok. Örültem amikor csatlakozott a 4 új srác, de akkor már tudtam, hogy ez nem ugyanaz a Masc mint volt.

    VálaszTörlés