Koreai filmtörténet - My k-blog

2015. november 14., szombat

Koreai filmtörténet

A koreai filmtörténet szorosan összekapcsolódik a koreai színházzal, hiszek közvetlenül abból fejlődött ki. Fokozatosan háttérbe szorította a színjátszást, de ezen kívül került a japánok kezére, egy évtizedes ragyogást követően az éhezés szélére szorult az egész filmipar, hogy aztán a ’80-as évektől kezdve egy egyre színesebb és ismertebb feltörekvő világot adhasson az embereknek. Most kiemeltük a koreai film filmtörténet jelentősebb fordulópontjait Koreában híres rendezőkkel és egészen a tavalyi évig a legkomolyabb rekordokkal.


1908 - Megalakult az elő nyugati típusú színház Szöulban, a Vongaksza. Hatására drámaiskola jött létre.

1919 - Bemutatták az első koreai filmet Igazságos Bosszú címmel. Ez egy úgynevezett kinodráma volt, a filmet színpadi előadással kötötték ekkor még össze.


1923 - Bemutatták az első koreai játékfilmet Yun BaekNam (윤백남) rendezésében. A film címe Eskü a Hold alatt (angolul: Plighted love under the moon).
Yun BaekNam

1926 - A japán elnyomás ellen tiltakoztak az Arirang (아리랑) című filmmel, melynek írója, rendezője és szereplője is egy személyben Na WoonGyu (나운규). Elsöprő közönségsiker volt.

Na WoonGyu 

Na WoonGyu Imjaeobtneun naleutbae című filmjében, mint szereplő 

1930-35 - A koreai filmművészet teljesen a japánok irányítása alá került. A filmek soviniszta propaganda szóvöcskeként szolgáltak.

’50-es évek - A koreai filmipar egy évtizedes ragyogása.

1956 - Országszerte sikeres filmet debütáltattak a mozikban a madame freedomot, mely a modern nagyvárosi életet mutatta be a filmvásznon keresztül

1960 - Kim KiYoung (김기영) által rendezett The housemaid került bemutatásra, ami máig a legjobb koreai filmek közt van számon tartva.

Kim KiYoung 


The Housemaid

1962 - Létrehozták a Grand Bell Awardot, ahol az év legjobb filmjeit díjazzák. 

Íme a Grand Bell Award kategóriái:
Best Film
Best Actor
Best Actress
Best New Actor
Best New Actress
Best Supporting Actor
Best Supporting Actress
Best Director
Best New Director
Best Screenplay - Original
Best Screenplay - Adapted
Best Cinematography
Best Editing
Best Art Direction
Best Lighting
Best Costume Design
Best Music
Best Visual Effects
Best Sound Effects
Technical Award
Best Planning
Special Jury Prize
Best Short Film
Lifetime Achievement Award for the Advancement of Cinema



1973 - Megalapították a Korean Motion Picture Promotion Corporationt, Rövidítva KMPPC.

1984 - Reformot hajtottak végre a filmtörvényeken, így végre szabad utat kaptak a független filmrendezők és producerek is. Egyúttal enyhült a filmekre vonatkozó cenzúra is.

1988 - Hollywood betört Koreába. Ebben az évben épült meg az országban az első hollywoodi stúdió.

1992 - Az óriásvállalatok (koreaiul: chaebolok) is részesedést vállaltak a filmiparban. Ezt követően a politikai hatások helyett már a gazdasági érdekek érvényesültek a filmiparban.

1993 - Im KwonTaek (임권택) rendezésében a Seopyeonje (서편제) box office rekordot döntött az évben.


Seopyeonje 

Im KwonTaek

1999 - Megnyílt a blockbusterek előtt az út Korában hála Kang JeGyu (강제규) által rendezett Shiri (쉬리) című filmnek.

Kang JeGyu

Shiri

2001 - Ez volt az első év Koreában, hogy a hazai filmek bevétele meghaladta a külföldön gyártott filmek összbevételét. Még ugyanebben az évben a külföldiek is igen nagy érdeklődést kezdtek mutatni a koreai filmek iránt. Park ChanWook (박찬욱) rendezésében megszületett az első koreai film a JSA (angolul: Joint Security Area hangul: 공동경비구역) mely egyben volt anyagi és szakmai siker.



Park ChanWook



JSA


2004 - 10 milliós nézettséget ért el Kang WooSuk (강우석) által rendezett Silmido (실미도) és Kang JeGyu (강제규) rendezésében megszülető Taegukgi: The Brotherhood of War (태극기 휘날리며). Emellett Park ChanWook (박찬욱) rendezésű Old Boy megnyerte elsőként a Cannes-i filmfesztivál grand prix díját.

Silmido

Kang WooSuk

Taegukgi

Old Boy


2005 - A Cannes-i filmfesztiválon indult Kim Gidok (김기덕) rendezésében Az íj (활).

2006 - A The host (괴물) Bong JoonHo (봉준호) rendezésében újabb nézettségi rekordot döntött: 13 millióan látták.


Bong JoonHo

The Host


2009 - Yang IkJoon (양익준) alkotása, a Breathless (똥파리) több nemzetközi díjat is megnyert.

Yang IkJoon




2012 - Kim Gidok (김기덕) alkotása, a Pieta (피에타) elnyerte a velencei filmfesztivál fődíját, az aranyoroszlánt.
Kim Kiduk

2014 - Alig három hónap alatt több mint 17 millióan nézték meg a The Admiral: Roaring Currents (hangul: 명량, Mjongnjang) című filmet. 

Admiral

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése