MYNAME - My k-blog

2015. november 7., szombat

MYNAME

(Balról jobbra: Gunwoo, Chaejin, JunQ, Seyong és Insoo)
MYNAME (마이네임) egy dél-koreai fiúbanda a H2 Media alatt. A híres Fly To The Sky tagja, Hwanhee, válogatta össze őket, ezért Hwanhee's Boys néven is emlegették a csapatot, egészen addig, amíg ki nem derült a hivatalos nevük. A csapat jelenleg 5 tagot foglal magában, név szerint Gunwoo, Insoo, Seyong, JunQ és Chaejin. Hivatalosan 2011 októberében debütáltak "Message" című kislemezükkel, ami megegyezik Hwanhee seregbe vonulásának időpontjával, így a mentoruk nem láthatta őket a debütálásuk pillanatában.
Debütálásuk előtt egy nappal már meg is kapták az első műsorukat "Ta-Dah It's MYNAME" névvel, melynek első epizódja október 25-én volt látható az MTV tv-csatornán.
2012 nyarán Japánban is debütáltak a "Message" japán változatával. Több koreai minialbumuk és japán nagyalbumuk is megjelent, 2012 decemberében pedig megtartották első japán koncertjeiket, amik 5.000 fős tömeget vonzottak. Hamarosan pedig sor került első koreai koncertjükre is 2013 elején, 2014-ben pedig már turnéra indultak.

➞ Nevük jelentéseA csapat neve arra utal, hogy felelősséget vállalnak mindenért, amit a saját nevükkel látnak el.

Debütálás dátuma2011. október 27.
Hivatalos rajongói névMy Girl és My Boys
Koreai ügynökségH2 Media Entertainment
Japán ügynökségIrving Entertainment
Japán nevükマイネーム

HIVATALOS:


⋄●⋄⋅
Tagok
Diszkográfia
Videográfia
⋄●⋄⋅

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése