4Minute - My k-blog

2016. február 20., szombat

4Minute

(Balról jobbra: Gayoon, Jiyoon, HyunA, Jihyun és Sohyun)
4MINUTE (포미닛) v. 4M egy 5 tagból álló lánybanda volt, ami 2009-ben debütált a 'Hot Issue' kislemezzel. Egy évvel később debütáltak 'Muzik' daluk japán változatával a szigetországban. A lányok főként dance-pop stílusú dalokat énekelnek, megjelenésük pedig mindig magabiztos és szexi. Debütálásukkor egy új színt vittek a popipar palettájára, ezért is emelkedett ki nevük a lánycsapatok hosszas listájáról. 2009-ben megnyerték a 'Newcomers Award'-ot, a továbbiakban pedig több 'Bonsang' díjjal is gazdagodtak.
A tagok közül HyunA sikeres és aktív szólókarriert futott be ill. tagja az általa és Hyunseung által alkotott Trouble Maker duónak is.

A csapat hetedik és egyben utolsó mini albuma az "Act. 7" volt. 7 év után, 2016. június 13-án érkezett a bejelentés, mely szerint a lányok szerződései lejártak és úgy döntöttek, hogy eljött az idő, hogy más területeken folytassák. Közülük egyedül HyunA újította meg szerződését, aki egyébként szólistaként is aktív. A felbomlást követően számtalan pletyka és feltételezés kapott szárnyra, ezeket azonban eloszlatta Jiyoon, amikor felszólalt szóló debütálása előtt. Elmondta, hogy a tagok közti kapcsolat még szorosabbá vált és továbbra is tartják a kapcsolatot, tanácsokkal látják el egymást.

A felbomlás után HyunA a CUBE Ent. szólóelőadójaként, Gayoon a BS Company színésznőjeként folytatta, Jiyoon pedig a JS E&M-hez szerződtetett, ahol szóló előadóként debütált újra. Jihyun az Artist Company, míg Sohyun a 935 Ent. színésznőjeként folytatta.

Aktív évek: 20092016
Debütálás dátuma: 2009. június 15.
Koreai ügynökségCUBE Entertainment
Japán kiadóUniversal Music Japan
Hivatalos rajongói név: 4NIA (포니아)
Hivatalos szín: gyöngyház lila
Japán nevük: フォーミニッツ

Alformációk: 2YOONTrouble Maker
Szóló: HyunAJiyoon

HIVATALOS:


⋅⋆❁⋆⋅
⋅⋆❁⋆⋅

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése