SF9 - My k-blog

2016. november 20., vasárnap

SF9


 Az SF9 (에스에프나인) a "Fanfare" című dallal debütált 2016 októberében az FNC Ent. alatt.  A fiúkat 2015 decemberében láthattuk először az Incheoni reptéren Japánba menet, ahol felléptek az FNC Kingdom koncerten, ám ekkor még 11-en voltak. Még ebben a hónapban jelentette meg ügynökségük  a 9 tag előzetes képeit  az Neoz School trainee program keretein belül. 2016 májusában indult el a túlélő show-juk, "d.o.b" (Dance or Band) címmel, ahol NEOZ Dance névvel versenyeztek. A showban legyőzték a NEOZ Band-et (ma HONEYST), ezzel elnyerve a debütálás jogát.
 Októberben került sor a debütálásra "Feeling Sensation" c. albumukkal, hamarosan pedig kínai debütáló lemezük is megjelent. Koreai debütálásukat a "So Beautiful" c. single, majd 2 minialbum, a "Breaking Sensation" és "Burning Sensation" követte. 2017 áprilisában tartották meg az első showcase előadásuk Tokióban, majd június elején megjelentették első japán nyelvű single lemezüket, a "Fanfare"-t, ami a Japánban való debütálásukat is magába foglalta.

➞ Nevük jelentése: nevük a "Sensational Feeling 9" rövidítéséből jön, minek jelentése 9 szenzációs érzés.
➞ Rajongói nevük jelentéseFUTURE ACCOMPANY NEXT TOGETHER AFFECT SF9 YOU

Debütálás dátuma2016. október 05.
ÜgynökségFNC Entertainment
Japán kiadóWarner Music Japan
Hivatalos rajongói névFantasy (판타지)
Hivatalos színFantasia Hologram (KÉP)
Japán nevükエスエフナイン
KiáltásukTo Be Sensation! Hello, we are SF9!

HIVATALOS:

◂◆◊
Videográfia
◂◆◊

3 megjegyzés:

  1. Bátorkodom szólni hogy a képnél a nevek fel vannak cserélve. A sorrend a felső sorban balról jobbra: Zuho, Taeyang, Dawon, Hwiyoung, Jaeyoon. Alsó sorban balról jobbra: Youngbin, Rowon, Chani, Inseong.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Igazoltad az érzésem, mi szerint nem, nem sikerült felismernem őket kép alapján ><

      Már javítottam is!

      Törlés
  2. helloka tudnál csinálni egy ki kicsodát?!?! az sokat segít a megtanulásukban

    VálaszTörlés