Target - My k-blog

2018. április 25., szerda

Target


 A Target (타겟) egy hét tagból álló fiúbanda a JSL Company alatt. Első kislemezük 2014-ben jelent meg 'Please Love Me' címmel a TNS Ent. alatt, ekkor még nyolc taggal. K.EEN 2014 novemberében jelentette be a fancaféjukon keresztül, hogy egészségügyi okok miatt elhagyja a csapatot, s így hét fiú maradt a debütáló felállásban. 2015-ben egy reality show, a Must See Target keretein belül volt lehetőségünk közelebb kerülni a tagokhoz, ám a TNS Ent.-től való kiválás után ezek privát videókká váltak.
 2017 áprilisában jelent meg második pre-kislemezül, a 'BLOCK', melynek címadó dalához, a 'Tempest'-hez nem sokkal később egy fanchantot tanító videót is láthattunk. 2017 decemberében Japánban debütáltak a JSL Company alatt a 'Heart to Heart' c. kislemezükkel, amit egybekötöttek a 'ZEST' nevet viselő első japán turnéjukkal is.
 Hivatalos koreai debütálásuknak a 2018 januárjában megjelentetett 'Alive' c. minialbumot tekintjük. Első visszatérésükre 2018 nyarán került sor az 'Is It True' kislemezzel.

Hivatalos debütálás dátuma2018. január 24.
Japán debütálás dátuma2017. december 20.
Japán nevükターゲット
ÜgynökségJSL Company
Japán ügynökségJSL Japan
Hivatalos rajongói névWONNIE (워니)*
KiáltásukShot Target! Hello, we are Target!

*Rajongói nevük eredetileg TA-JO volt, ám a rajongók kérésére megváltoztatták WONNIE-ra.


HIVATALOS:

Videográfia



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése