GWSN - My k-blog

2018. szeptember 16., vasárnap

GWSN


GWSN (공원소녀) a Kiwi Pop első lánycsapata, melyet 2018 nyarán mutatott be először ügynöksége, Seokyoung azonban már ismerős lehet, mint a "Produce 101" első szériájának versenyzője. A lányok debütálásuk előtt busking előadások által ismerkedtek a közönséggel, debütáló showcase fellépésükre pedig szeptember 05-én került sor. A csapatot koreai, japán és kínai tagok alkotják. A csapat egyébként már debütálása előtt modellt állhatott a The Star magazinnak.

➞ Nevük jelentéseLányok a parkban, melyben a 공원 (gongwon) azt jelenti, park, a 소녀 (sonyeo) pedig azt, hogy lányok.

Debütálás dátuma2018. szeptember 05.
Ügynökség: The Wave Music
Hivatalos rajongói névGroo (그루)
Hivatalos színekvilágosrózsaszín, -sárga, -zöld és -kék (KÉP)
KiáltásukWaiting for you! Hello, we are GWSN!
Japán nevük公園少女
Kínai nevük公园少女

HIVATALOS:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése