MASC tagok - My k-blog

MASC tagok

a csapat debütáló felállása (2016)
Érdekességek a csapatról:
⋅ A MERS vírus kitörésének környékén jutottak el a csapat nevének megválasztásáig. Azért a MASC, azaz maszk lett a nevük, mert szeretnék, ha a zenéjük távol tartaná a bajokat az emberektől, csak mint az egészségügyi maszkok tették.
⋅ Nevük eredetileg MASK lett volna, el is kezdtek teasereket gyártani és közölni debütálásuk előtt pár hónappal, de végül új névvel folytatták, amikhez új előzetesek is készültek.
⋅ Eredetileg a címadó daluk az "I Can't Breathe" lett volna.

'Do It' promóciók (2017)
A csapat eredetileg 4 taggal (Woosoo, 26, A.C.E, és Heejae) debütált 2016-ban. 2017-ben 4 új tagot (Doeun, Ireah, Moonbong, és Chibin) mutatott be ügynökségük, mellyel egy teljesen új koncepciót is kapott a csapat. 2018-ban látott napvilágot egy zaklatásos ügy a csapaton belül. Chibin Instagramján keresztül fedte fel a tényt, miszerint bántalmazás áldozata lett, s bántalmazója a csapaton belül található meg. A posztjában nem nevezte meg a bántalmazót, hyungként hivatkozott rá, ill. az egyetlen tagként, akit kikövetett a közösségi oldalon. A rajongók ebből jöttek rá, hogy a kérdéses tag a csapat egyik rappere, A.C.E. A.C.E elismerte a vádakat, ill. bocsánatot kért Chibintől, a csapattól és rajongóitól egy Instagram poszt formájában. A.C.E elhagyta a csapatot és az ügynökséget is.  Chibin egy interjúban ezt követően azt nyilatkozta, hogy képtelen a csapatban folytatni, így ő is kilépett. 26 egy Instagram posztban közölte rajongóikkal, hogy ő is elhagyja a csapatot. (Bővebben ITT) Doeun távozása csak a 2019-es visszatérésükkor derült ki.

A csapat felállásai:
2016 ~ Woosoo, 26, A.C.E, Heejae
2017 ~ Woosoo, 26, A.C.E, Doeun, Ireah, Heejae, Moonbong, Chibin
2018 ~ Woosoo, Doeun, Ireah, Heejae, Moonbong
2019 ~ Woosoo, Ireah, Heejae, Moonbong
2020 ~ Woosoo, LEE:ON (Ireah), Heejae

2019-es felállás

Woosoo 
(우수)

Teljes név: Woo Young Soo (우영수)
Születési dátum: 1989.09.05
Szárm. hely: Busan, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: leader, fővokál
Magasság: 176 cm
Súly: 60 kg
Vértípus: B
Aktív időszak: 2016 augusztusa – 2020 októbere
Instagram
Twitter
Youtube

Érdekességek:

➔ A 2012-ben debütált E7 fiúcsapat volt tagja.
➔ Debütáló minialbumukra 2 dalt is írt, producerelt.
➔ Szerepelt az SK Telekom Cloudberry egyik reklámjában. ITT
➔ A Golden Hind dalszerzői csapat tagja.
➔ Különféle harcművészeti ágak kombinációját tanulta középiskolában.
➔ Középiskolában kezdett énekelni, akkoriban népszerű volt a diákok körében és rock zenét énekelt. Szerinte "romlott" a hangja miután elkezdett mutálni.
➔ Egyszer megnyert egy kisebb tollaslabda-bajnokságot Japánban.
➔ Kedveli az R&B stílust.
➔ Közel áll hozzá U-Kwon (Block B).
➔ Van egy bátyja, aki 1 évvel idősebb nála.
➔ Neki volt a legtöbb ruhája a bandában.
➔ Van egy Tori nevű kutyája.
➔ Kedveli a focit, kedvenc csapatai közé tartozik a Real Madrid és a Liverpool.
➔ Gyakran streamel twitchen.
➔ Már teljesítette a kötelező katonai szolgálatát.
➔ Írt dalokat az INFINITE-nek és a SPECTRUM-nak is.
➔ Woosoo, 26, A.C.E és Heejae is feltűnt a The Miracle c. dráma 4.részében.
➔ 2020. június 30.-án debütált szólistaként "The Rain" című dalával.

LEE:ON
Teljes név: Lee Jong Hee (이종희)
Született: 1994.03.25
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Mottó: 'Ha megváltozik az álláspontod, a világ is meg fog változni.'
Aktív időszak: 2017 szeptembere – 2020 októbere
Instagram

Érdekességek:
➔ Szeret főzni, és dalszövegeket írni.
➔ Imádja a sushi-t, általában semmit sem maga után a tányéron.
 Korábban az Ireah (이레) művésznevet használta.


Heejae 
(희재)

Teljes név: Yoo Hee Jae (유희재)
Született: 1995.02.22
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vezérvokál
Iskola: Kaywon Arts High School; Seoul Institute of The Arts
Aktív időszak: 2016 augusztusa – 2020 októbere
Instagram
Twitter

Érdekességek:
➔ Jók a színészi képességei, eredetileg ezen a pályán is szeretett volna elhelyezkedni. Középiskolában és az egyetemen is a színészetet választotta.
➔ Fiatalon kicsit túlsúlyos volt. Középiskolás kora óta 20 kilót adott le, mely a szigorú diéta és kemény edzésterv eredménye.
➔ Több musicalben is szerepelt, ezért tiszta a kiejtése.
➔ Woosoo, 26, A.C.E és Heejae is feltűnt a The Miracle c. dráma 4.részében.

EX-TAGOK

Moonbong 
(문봉)

Teljes név: Song Moon Bong (송문봉)
Született: 1998.07.08
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Mottó: 'Semmit se bánj meg!'
Aktív időszak: 2017 szeptembere – 2020
Instagram

Érdekességek:
➔ Szeret filmeket nézni és vásárolni.
➔ Imádja a húst, a bordaszeletet, a spagettit és a csirkét.
➔ Chibin mellett elvileg őt is bántalmazta A.C.E.



A.C.E (에이스)
Teljes név: Kim Dae Sung (김대성)
Született: 1990.05.11
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő rapper, vokál
IskolaGwanak High School; Dankook University
Aktív időszak: 2016 augusztusa – 2018 júliusa
SoundCloud
Instagram
Twitter


2018-ban hagyta el a csapatot, miután kiderült, hogy többször is bántalmazta Chibint. A Do It utáni 5 hónapos inaktívság alatt elhagyta a csapatot, az ügynökséget, továbbá egy rendőrségi nyomozást is lefolytattak ellene. Az esetről bővebben ITT olvashatsz.

Érdekességek:
➔ A Rassay Sunz tagja is, mely egy hip-hop csapat. Kb. 2010-11 körül alakult.
➔ Korábban a Star Kim Entertainment színésze volt.
➔ Az A.C.E nevet a 'One Piece' anime karaktere ihlette, akit szintén Ace-nek hívnak.
➔ Gödröcskék vannak az orcáján.
➔ Woosoo, 26, A.C.E és Heejae is feltűnt a The Miracle c. dráma 4.részében.


Chibin (치빈)
Teljes név: Jeon Chi Bin (전치빈)
Született: 1998.01.14
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál, rapper, maknae
Iskola: Hanlim Multi Art School
Mottó: 'Légy hű az érzéseidhez!'
Aktív időszak: 2017 szeptembere – 2018 júliusa
Instagram

2018-ban fedte fel egy Instagram poszt formájában, hogy csapaton belüli bántalmazás áldozata lett. A bántalmazója A.C.E volt, aki miatt kórházba is került. Egy interjúban nyilatkozta le azt, hogy az eset után képtelen a csapat tagja maradni. Az ügynökség ezt egy fancafé posztban erősítette meg, ahol azt is megtudhattok, hogy megpróbál bejutni egyetemre, ill. a későbbiekben színészként szeretne visszatérni  szórakoztatóiparba. Az esetről bővebben ITT olvashattok.

Érdekességek:
➔ Nagyon jól tud zongorázni, és jól tud futni.
➔ Szeret filmeket nézni, és néha esténként az utcákon bolyongani a fényeken bámulva.
➔ Szereti a csirkét, a pizzát és a sült krumplit.

26 (이륙)
Teljes név: Kim Ji Hoon (김지훈)
Született: 1990.02.22
Nemzetiség: koreai
Pozíció: rap, tánc
Magasság: 176 cm
Vértípus: B
Iskola: Bansong Middle School; Seoul Institute of the Arts
Aktív időszak: 2016 augusztusa – 2018 júliusa

A zaklatásos botrány után 26 egy Instagram posztban közölte rajongóikkal, hogy ő is elhagyja a csapatot. Később kiderült, hogy egy évekre visszanyúló kapcsolatban van/volt egyik rajongójával.

Érdekességek:
➔ Nevét "Yi-Ryuk"-nak kell ejteni. Az '이륙' koreaiul azt is jelenti, hogy felszállás, amit 26 a siker felé való felemelkedéssel azonosított.
➔ Korábban utcai táncos volt, majd koreográfusként dolgozott.
➔ Rendezést tanult a Seoul Institute of the Arts-ban.
➔ Indie filmeket, reklámokat és web-drámákat is rendezett, de klipeket is köthetünk a nevéhez, csak mint a Veloce lánycsapat klipjét.
➔ Középiskolában atléta volt.
➔ Hivatásos sportmasszőr.
➔ Ő rendezte az összes MASC teasert.
➔ A.C.E szerint ő a csapatban a divat-terrorista.
➔ Woosoo, 26, A.C.E és Heejae is feltűnt a The Miracle c. dráma 4.részében.

Doeun (도은)
Teljes név: Kim Do Eun (김도은)
Született: 1993.06.04
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Mottó: 'Légy őszinte, és ne talpnyaló!'
Aktív időszak: 2017 szeptembere–2018/9?
Instagram

Érdekességek:
➔ Szeret rajzolni, zongorázni és focizni.
➔ Jó a taekwondo-ban és jól beszél japánul.
➔ Szereti a csirkemellet, a tojást, a kenyeret és az előételeket.






források:       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése