ATEEZ tagok - My k-blog

ATEEZ tagok


 A csapatot először a 2017-es "MIXNINE" műsorban láthattuk, ahol mind a nyolcan indultak. A meghallgatáson Hongjoong, Jongho, Mingi és Wooyoung jutottak be, végül egyikük sem vált a győztes csapat tagjává. Eredetileg kilencen lettek volna, hiszen Park Jinyoung is csatlakozott volna hozzájuk, de csak egy hónapig volt gyakornok.
 A debütálásuk előtt rengeteg előzetessel látták el a rajongókat, kiadtak a tagokkal egyenként is előzeteseket: HongjoongSeonghwaYunhoYeosangSanMingiWooyoung és Jongho.
 A tagok ebben a sorrendben csatlakoztak a KQ Ent.-hez: Hongjoong, Yunho, Mingi, San, Seonghwa, Yeosang, Jongho és Wooyoung.

Hongjoong 
(홍중)
Teljes név: Kim Hongjoong (김홍중)
Születési dátum: 1998.11.07
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: leader, vezérrapper, dalszerző
Magasság: 171 cm
Vértípus: B
Iskola: Dongan High School; Global Cyber University

Tények, érdekességek:
– Példaképe G-Dragon és Zico is.
– Azért szeretett volna idol lenni, hogy befolyással legyen másokra valamint ezzel szerettte volna kifejezni az energiáját.
– A KQ Ent. első gyakornoka volt, kb. 6 hónapig egyedül is volt.
– Egyszer megviccelte a tagokat azzal, hogy Dubaiba költözik és kilép. A tagokat sokkolta a bejelentés, Yunho még be is zárkózott, Mingit viszont meglepte, amikor megtudta, hogy ő lett volna a leader.
– Kicsi kezei vannak.
– Érdekli a divat és szívesen újítja fel saját ruhadarabjait, pl. cipőket vagy dzsekiket.
– Szereti a minyonokat, és van is minyonos mamusza.
 "Korean Big Minion"-nak is hívják. A nevet Mingi adta, mikor külföldön voltak, ezt kiabálta Hongjoong mögött, aki valóban hasonlóan öltözött fel, mint egy minyon. További becenevei a Hong leader és Mini Hongz.
– Részt vett a MIXNINE-ban, ahol végül 42. lett.
– Kedvenc étele a hús.
– Kedvenc virága a japán barackvirág.
– Szereti a filmeket, amik a fiatalságról szólnak.
– Ő a csapat bolondos apukája.
– Tud zongorázni.
– Debütálásuk után egy jó darabig mullet haja volt védjegye.
– Körülbelül negyven dalt komponált a csapatnak már debütálásuk előtt. A csapatnak ír számokat, szóló dalokat nem szokott.
– A "From" írásakor ellopták a laptopját, amin az összes hanganyag volt, így újra kellett kezdenie az egészet emlékezetből.
– Szeretne együtt utazni a tagokkal, hogy együtt legyenek és emlékeket gyűjtsenek.
– Úgy tanulja az angolt, hogy a Netflixen nézi az adott sorozatokat, filmeket. Ő beszél legtöbbet angolul a csapatban.
– Miközben iskolába járt, folyamatosan dolgozott.
– Hongjoong állítása szerint Wooyoung sokszor nem figyel rá.
– Gyakran nem megy haza a munkából és a stúdióban tölti idejét.
– Hobbijaiként a következőket sorolta fel: zenehallgatás, dalszerzés, ruhák, kiegészítők designolása, átalakítása.
– Számára sokatt jelentett, amikor zenei műsorokban előadták az "Aurora" című dalt is, mivel ez volt az első dal, amit ő írt és promótáltak is vele.
– A kisujján levő körmén gyakran láthattunk különböző színű körömlakkokat. A Polished Man kampány hatására festette, aminek célja a gyermekbántalmazásra irányuló figyelemfelkeltés és adománygyűjtés. Volt, hogy Hongjoong hatására más tagok is kifestették egy körmüket.
– Könnyen álomba merül napközben is bárhol, aminek oka elsősorban az, hogy éjjelente sokszor a stúdióban dolgozik.
– Az "Answer" előadásakor raprészében a levegőbe dobva megforgatja mikrofonját.
– Hongjoong és Yeosang felfigyeltek a 2019.01. 22.-ei VLIVE-ban egy magyar rajongóra, aki kérte, hogy üdvözöljék az itthoni fanokat. A fiúk eleget tettek a kérésének és mondták, hogy: "Hello, Hello Hungary Fans!". videó: itt (40:40-nél látható)
– Szerinte a Say My Name-ben lévő banditás ruhák igazán viccesek.
– A 2020-as ISAC során a 400 méteres váltófutásban és a 60 méteres gyorsfutásban vett reszt.
– Hongjoong és Seonghwa párosának a neve a Matz (맏즈; 맏 = elsőszülött, legidősebb).
– A "Maker" (pre-debut szám a KQ Fellaz időkből) "From", "Aurora" és "Sunrise" mellett a "Horizon"-t is ő írta, sőt, a "Horizont" alapja már az ATEEZ debütálása elkészült, csupán a szöveget módosította, hogy passzoljon az album koncepciójához.
– Korábban is érdekelte a modern táncolás, 2020 tavaszán vett először táncórákat.
– A Say My Name erában a haja 11 cm hosszúra nőtt meg.
– Egy rajongó készített egy számot ATEEZ mémekből, amit Hongjoong egy V Live során meg is nézett. (videó)
– Hongjoong csinálta az ANEWZ intro zenéjét.

Seonghwa 
(성화)

Teljes név: Park Seonghwa (박성화)
Születési dátum: 1998.04.03
Szárm. hely: Jinju, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Magasság: 178 cm
Vértípus: O
Iskola: Jinju Boys' Middle School; Myeongshin High School; Paekche Institute of The Arts

Tények, érdekességek:
– Seonghwa az, aki általában a közös lakásukat takarítja.
– Seonghwa a Rhythm Company-nál tanult táncolni.
– Hosszasan zuhanyozik.
– Eredetileg rapper lett volna a csapaton belül.
– Ő a legidősebb tag.
– Van egy bátyja.
– Példaképei Taemin (SHINee) és Kai (EXO).
– Kedvenc virága a bársonyvirág.
– Eredetileg a jinju-i satoori nyelvjárásban beszél.
– Kedvenc fogása a steak.
– Ausztráliában is élt egy ideig, ám hozzátette, hogy ennek ellenére nem beszél angolul.
– Nem annyira szereti a parfümöket.
– Szereti a Disney meséket, szinte az összeset látta.
– Sok lánycsapat koreográfiáját is ismeri.
– Gyakran nagyon szuggesztív arckifejezésekkel táncol a színpadon. Yeosang egyszer viccesen megjegyezte, hogy visszafoghatná magát néha. 
– A neve azt jelenti, hogy "csillag", illetve, hogy "válik valamivé". Tehát a neve annyit tesz, mint "csillaggá válik", "sztár lesz".
– Hobbijaiként a következőket sorolta fel: sorozatnézés, takarítás, figurák összeállítása, játékok a többiekkel.
– 2019-ben volt egy lábsérülése, így voltak fellépések, ahol csak ülni tudott.
– Ő a csapat anyukája.
– Jobbkezes.
– Gyakran becézik Marsnak, mert a neve visszafele: Hwaseong, ami Marsot jelent. Ezen kívül még az Angry Bird (határozott vonalú szemöldöke miatt) és Toothless (Így neveld a sárkányod) beceneveket kapta.
– Szereti az ASMR videókat.
– Szereti az epertortát.
– Egyik kedvenc nassolnivalója a jalapeno ízesítésű chips.
– Seonghwa szívesen csatlakozna be San és Wooyoung párosához, mint harmadik tag, de poénból mindig elutasítják, mivel ő egy évvel idősebb náluk.
– Seonghwa és Hongjoong párosának a neve a Matz (맏즈; 맏 = elsőszülött, legidősebb).
– San szerint Seonghwa nagyon "hot" a "Say My Name" klipben.
– A 2020-as ISAC során a 60 méteres gyorsfutásban vett részt.
– A 2020-as Twitter Blue Room interjúban elmondta, hogy van, hogy parfümként Febreze illatosítót használ.

Yunho 
(윤호)
Teljes név: Jeong Yunho (정윤호)
Születési dátum: 1999.03.23
Szárm. hely: Gwangju, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: főtáncos, vokál
Magasság: 184 cm 
Vértípus: A
Iskola: School of Performing Arts Seoul

Tények, érdekességek:
– Nem rajongója az olvasásnak. 
– Yunho és Mingi Seungri (BIGBANG) táncakadémiájára is járt, bár különbözö helyeken.
– 10:32-kor született.
– Példaképei Yunho (TVXQ) és Kai (EXO).
– A kedvenc nasija a burgonyaszirom.
– Yunho a csapatban az energiábomba, aki mindenkinek erőt ad.
– Volt egy olyan időszak, amikor Paul Kim-től gyakran hallgatta az "Every Day, Every Monet" című számot.
– Amikor Hongjoong azzal viccelte meg a csapatot, hogy Dubaiba költözik és kilép, Yunho bezárkózott bánatában.
– Yunho és San szobatársak.
– Becenevei a Yunhogizer (Yunho + energizer) és Golden Retriever.
– Szereti aktívan tölteni szabadideját, szívesen sportol vagy edz. Továbbá szívesen játszik.
– Szereti a Harry Potter filmeket, van is egy varázspálcája Japánból.
– Van egy öccse, akit Gunhónak hívnak.
– Szeretné meglátogatni egyszer az állatkertet, és az Universal Studios-t Los Angeles-ben.
– Beválogatták a Millenium Dance Studióba Wooyounggal együtt. (videó)
– Jó barátja Woojin (Stray Kids).
– Yunho anyukájának Mingi a kedvenc tagja.
– Szereti a Milkis italt.
– Nagyon szeret enni.
– Nem szereti a parfümöket, sokkal jobban preferálja a természetes illatot.
– San szerint ő a legpozitívabb tag.
– A 2020-as ISAC során a 400 méteres váltófutásban, fociban (kapusként) vett reszt, illetve birkózott. A birkózásban aranyat nyertek Wooyounggal és Yeosanggal.
– 2020 tavaszán, amikor a turnéjuk szöuli nyitóállomása után pihenőre vonultak, ő is kirándulni ment. Bár a tagok külön utaztak Gwangju felé, ugyanannál a megállónál állt meg, ahol Seonghwa és San is.
– Sok amerikai pop dalt hallgat.

Yeosang 
(여상)
Teljes név: Kang Yeosang (강여상)
Születési dátum: 1999.06.15
Szárm. hely: Pohang, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: visual, vokál, táncos
Magasság: 173 cm
VértípusA
Iskola: Incheon Shinjeong Middle School; Posco, Incheon High School

Tények, érdekességek:
– Korábban Big Hit gyakornok volt.
– Yeosang és Wooyoung szobatársak.
– Yeosangnak van egy nagyobb anyajegye a bal szeménél, inkább hasonlít egy foltra. Ez azonban a smink miatt nem igen látszódik.
– Jelentkezett a MIXNINE-ra, de nem jutott be a meghallgatáson.
– Néhány rajongó úgy gondolja, hogy Yeosang hasonlít JYJ-ből Jaejoongra.
– Jobbkezes. 
– Jó a koncentrálásban.
– Kellemes a hangja, viszont sokszor csendes. Van egy enyhe selypítése. Általában nincs sok sora, korábban kérte is Hongjoongot, hogy amíg nem válik magabiztosabbá, addig ne írjon rá túl sok részt a számokban.
– Szeret videójátékozni és drónokat reptetni.
– Az IB Music Academy-re járt.
– Becenevei a Paekpokreo (팩폭러 = 팩트 폭행), ami olyan személyt jelent, aki egyenesen kimondja a tényeket, ezzel sokkolóan hatva a másikra, illetve a Hehetmon (kép: Yeosang és az általa rajzolt Hehetmon).
– Gyakran félénk, nem kezdeményez könnyedén.
– A neve azt jelenti, hogy "egy hang rezonálása egy magas pontból".
– Szereti az édes ételeket. Kedvenc nasija a home run ball koreai édesség.
– Példaképe V (BTS) és Taeyong (NCT).
– Tanult kínaiul.
– Nem bírja megenni az osztrigát.
– Olvasta a "The ​Subtle Art of Not Giving a F*ck" című könyvet.
– A gördeszkázás csillapítja a haragját. Ha stresszes, akkor szeret csak játékokkal játszani és csirkét enni.
– Külsejét a rajongók gyakran hasonlítják egy hercegéhez.
– Szeret gitározni. Iskolás korában tagja is volt egy gitár klubnak.
– Kb. 2015 óta ismeri Wooyoungot.
– Neki van a legélesebb szemfoga. 
– Yeosang, amikor az volt a kérdés, hogy kivel van el leginkább, akkor a válasza Seonghwa volt.
– Hobbijaként a következőket választotta: gördeszkázás, drone reptetés és arcmaszkok használata.
– Az egyik VLive videójukban egy gyerekdalra táncolt, ami óriási sikert aratott a rajongók körében. (Ponytail tánc)
– Hongjoong és Yeosang felfigyeltek a 2019.01.22.-ei VLIVE-ban egy magyar rajongóra, aki kérte, hogy üdvözöljék az itthoni fanokat. A fiúk eleget tettek a kérésének, és mondták, hogy: "Hello, Hello Hungary Fans!". videó: itt, (40:40-nél látható)
– Wooyoung nagyon jól kijön Sannal, szinte lelki társakként viselkednek egymással. Yeosang egyszer kifejezte a maga és Wooyoung közti barátságukkal kapcsolatos aggodalmait, mivel úgy érezte, hogy kicsit eltávolodtak a korábbi időkhöz képest. Wooyoung azonnal igyekezte megerősíteni őt, hogy ennek ellenére nem feledkezett meg róla.
– A 2020-as ISAC során birkózott, sőt, ebben a számban aranyat nyertek Yunhoval és Wooyonggal.

San 
(산)
Teljes név: Choi San (최산)
Születési dátum: 1999.07.10
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál, táncos
Magasság: 175 cm
Vértípus: B
Iskola: Namhae Elementary School, Korean Arts High School 

Tények, érdekességek:
– Nagyon szereti a plüssöket, van is egy kollekciója belőlük. A kedvenc plüssét Shibernek hívják. (kép)
– San és Yunho szobatársak.
– Tanult japánt.
– Az ügynökséghez az EXO "Overdose" dalával került be.
– Amikor San felnőtt, a nagyszülei több időt töltöttek el vele, mint a szülei.
– Jelentkezett a MIXNINE-ra, de nem került be a meghallgatáson.
– A rajongók állítják, hogy hasonlít Ten-re (NCT).
– Az apukájának van egy taekwondo stúdiója.
– Jobbkezes.
– Kedvenc virága a rózsa.
– Kedvenc színe a lila.
– Olyan részmunkaidős állása is volt, ahol fokhagymát kellett szednie.
– Úgy szeret aludni, ha valamit átölelhet közben.
– Ő a hangulatcsináló a csapatban.
– Nagyon közel áll Wooyounghoz. Párosukat WooSan-nak hívják.
– Van egy nővére, illetve egy cicája (Byeol) is otthon.
– Ha reinkarnálódna, a cicájává szeretne válni, hogy meg tudja millyen érzés az amikor ennyire szeretik. 
– Kedvenc énekesei: Dean, Justin Bieber és Zion.T
– Jó a fütyülésben.
– Halkan szokott enni.
– Kedvenc nassolnivalója az "Oh Yes" édesség.
– Szeret tévézni és videójátékozni a tagokkal.
– Alapvetően szerény, nem a legmagabiztosabb személy.
– Jó barátja Woojin (AB6IX) és Yeonjun (TXT) is.
– Nem szereti a selyemhernyóból készült koreai street foodot.
– Amikor fekete hajában vörös melírcsíkok voltak, sokan a Santan becenevet adták neki. Nagyon karizmatikus és erős arckifejezései vannak a színpadon.
– Szeret könyveket olvasni, olvasta például a "What The Cat Taught Me At The Bottom of the Sorrow" címűt is.
– Egyik emlékezetes pillanata az volt, mikor a Malibu tengerpartján nézte a csillagokat.
– A San azt jelenti, hegy. San apja azért nevezte el így a fiát, mert azt akarta, hogy néhányak számára egy “nyugtató hegy” legyen, másoknak pedig egy hatalmas hegycsúcs, amit nem mernek megpróbálni elérni. Nővérének neve Haneul, amit eget jelent. A cicájukat Byeol-nak (csillag) nevezték. Szándékos a természetből eredő nevek használata.
– 2018-ban az egyik kedvenc száma Sik-K-től és Crush-tól a "Party" volt.
– Néhány szeményt tud imitálni, mint például Nault és a BOLBBALGAN4-ból Jiyoungot.
– Szerinte a "Say My Name"-ben az a legjobb rész, mikor Seonghwa saját magát látja, és lekapja az arcáról a maszkot.
– Becenevei a Sanjooki, Sani és Sanshine. Nem szereti, ha a teljes nevén hívják (Choi San).
– Hobbijaiként az alvást és sportolást nevezte meg.
– A tagok szerint ő a leghajlamosabb a késő esti nasizásra.
– Jól tud fütyülni.
– A 2020-as ISAC során a 400 méteres váltófutásban vett reszt. Bár elesett, azonnal felpattant és tovább futott.
– Hongjoong elmondása szerint San és Wooyoung azok, akik legkevésbé hallgatnak rá.
– Gyorsan tud dalszöveget megjegyezni.

Mingi 
(민기)
Teljes név: Song Mingi (송민기)
Születési dátum: 1999.08.09
Szárm. hely: Incheon, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fő rapper, táncos
Magasság: 183 cm
Vértípus: B

Tények, érdekességek:
– Rain és Jay Park a példaképei.
– Szeretne egyszer Jay Parkkal közös zenét.
– Azért akart idol lenni, mert érdeklődik a rap és a tánc iránt, és szeretne színpadon szerepelni.
– Mingi-nek derékproblémái vannak, ami miatt a "Wonderland" promóciókból javarészt kimaradt. Az év végi MAMA díjátadón lépett fel a kihagyása után először újra, ahol szinte berobbant, amikor az előadás közben kettétépte kabátját, ezzel felfedve felsőtestét.
– Gyakornokként volt, hogy a havi értékelés napja előtti estén írta meg a rapjét, amit be kellett mutatnia másnap.
– Van egy anyajegye bal arcán, azonban a smink miatt ez sokszor nem látszódik.
– Beceneve Minki.
– A deréksérülésén kívül többször viselt már szemkötöt begyulladt szeme miatt.
– Raprészeit gyakran a "fix on" szavakkal kezdi, így ez szinte védjegye. Ezt még debütálásuk előtt találta ki, a lényege nagyjából az, hogy "szegezzétek rám a figyelmeteket".
– Bár rendkívül magas és hangja is nagyon mély, egy nagyon aranyos személyiség és szereti, amikor az idősebb tagok figyelmet fordítanak rá. Bár sokszor ő is a hangosabb tagok közé tartozik, gyakran egészen félénk és szégyenlős.
– A 2019-es turnéjuk során San volt a szobatársa.
– Hobbijaiként a következőket sorolta fel: alvás, pihenés otthon, termálfürdőzés.
– Kedvenc előadói közé tartozik Post Malone, Leellamarz (koreai rapper), ASH ISLAND (koreai rapper) és a DAY6 is.
– Mingi és Yunho Seungri Dance Academy-jára jártak.
– Van aknéja az arcán.
– Közel áll a ONEUS tagokhoz, különösen Hwanwoonghoz.
– A MIXNINE-ban végül 62. lett. Nem sokkal Wooyoung után esett ki.
– Mingi és Jongho szobatársak.
– A "Horizon" előadásakor raprészében a levegőbe dobva megforgatja mikrofonját.
– Van egy bátyja.
– Jobbkezes.
– Kedvenc virága a Hibiszkusz. 
– Az angol Chelsea focicsapat rajongója.
– Jongho szerint Mingi is természetesen blöfföl.
– Az "Answer" album jacket fotózásán véletlenül eltörte az egyik kiegészítőt, amivel fotózták volna.
– Mingit választották ki annak a tagnak, aki leghamarabb eltántorodik céljaitól. Két gyakori fogadalma a "mától rendszeresen edzek" és "mától nem iszok kólát".
– Fél a bogaraktól. Alapvetően ő a leggyávább tag a csapatban. Ha horrofilmet néznek, akkor is látványosan ijed meg és a kísértetházakat sem bírja.
– Szeret álmodozni.
– A csirke a kedvenc étele. Ha csirkét eszik kólát iszik mellé legszívesebben, illetve a mustárós szószt preferálja mellé. A mentás-csokis a kedvenc fagyija, csak azt eszi. Egyik kedvenc gyümölcse a görögdinnye, de minden gyümölcsöt szeret. Halfélék közül az angolnát és rákot különösen szereti.
– Szereti az avokádót. Amikor iskolába járt, anyukája gyakran készített neki avokádós sült rizst.
– Ha élete végéig egy dolgot ehetne az a szójaszószos rák lenne.
– Szereti a szaunákat és számítógépes játékokat játszani.
– Nagyon lassan eszik.
– Szereti a nachos chipset.
– Korábban a Maroo ügynökségnél volt gyakornok.
– Szereti a rózsaszínt és a pasztell árnyalatokat.
– Piláteszezni szokott, számára ez a leginkább hozzá illő mozgásforma.
– Szereti a kávét, de csak olyankor iszik, ha nagyon fáradt vagy sok szereplésük van egy nap.
– A Mingkiway intro zenéjét ő csinálta.
– Úgy szeret animét nézni, amikor már minden része kijött.
– Szereti a focit, Chelsea szurkoló.
– Sok BIGBANG fellépést nézett régen és számára inspirálóak voltak.
– A "My Way" szövege az egyik kedvence, mivel a debütálás előtti nehézségeken való felülkerekedésre emlékezteti. A "Utopia"-t is nagyon szereti, arról a számtól a jövőbeli kalandok jutnak eszébe.

Wooyoung 
(우영)
Teljes név: Jeong Wooyoung (정우영)
Születési dátum: 1999.11.26
Szárm. hely: Goyang, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: főtáncos, vokál
Magasság: 173 cm
Vértípus: A
IskolaHanlim Multi Arts School

Tények, érdekességek:
– Big Hit gyakornok volt Yeosanggal, legjobb barátjával együtt. Miután Yeosang látta, hogy a BTS debütálása után nem fog tudni hamar debütálni, elhatározta, hogy új ügynökséget keres. Wooyoung úgy döntött, hogy a barátjával együtt szeretné folytatni, ezért ő is otthagyta a Big Hit-et.
– Példaképei Jimin (BTS) és Gikwang (HIGHLIGHT). Wooyoung egyébként hasonlít is Jiminre külsejét tekintve.
– Debütálás után felszedett egy keveset, ezért hamarosan diétába kezdett. Gyakran diétázik amiért sok kritikát kapott már külsejét illetően. 2020 tavaszára már nagyon lefogyott.
– Miután többször is fellépett iskolában, ezért is szeretett volna idol lenni, és csak reméli, hogy egyre nagyobbá válik.
– Középiskolában egy táncos klub tagja volt.
– Wooyoung és Yeosang szobatársak.
– Külsejét a corgi kutyáéhoz is hasonlították már.
– Yeosang elmondása szerint Wooyoung szeret minél kihívóbban öltözni és annyira kigombolni az ingjeit, amennyire csak lehet. (Noha állítása szerint ez nem így van.)
– Van egy bátyja és egy öccse. Bátyja 2018-ban a katonaságban szolgált.
– Meg tudja érinteni az orrát a nyelvével.
– A MIXNINE-ban végül 73. lett, még hamar kiesett.
– Az egyik kedvenc nasija a mézes-vajas chips.
– Jobbkezes.
– Szeret a sötétben énekelni.
– Kedvenc virága a napraforgó.
– Kedvenc étele a hús. A fagyik közül nagyon szereti a mentás-csokisat.
– A legtöbbször 2018-ban a BTS-től a "The Truth Untold"-ot hallgatta.
– Jó barátja Changbinnak (Stray Kids), Yeongtaek (Golden Child), illetve Yeonjun (TXT) is, akit még a Big Hit-nél ismert meg.
– Kedveli Penomecot, mint hip-hop előadó.
– Amikor a leggonoszabb tagot választották ki, Wooyoung is magára szavazott. Sokszor ugratja a többieket.
– Kedvenc tantárgya a koreai történelem volt, illetve szereti a koreai történelemhez kapcsolódó filmeket is. Szereti azt az érzést, hogy ezekkel is tanulhat.
– Bár nem járt sokat noraebangba, kedvenc száma, amit szívesen énekelt, Jong Shinyoontól a "Like It".
– Hobbijaiként a következőket sorolta fel: órák gyűjtése, játékok, figurák összeállítása.
– Szereti a Harry Potter filmeket.
– Nem szereti az uborkát.
– Jó a szaglása. A friss és édes illatokat kedveli leginkább.
– Olvasta a "The Temperature of Language" című könyvet.
– Szerinte Hongjoong egy nagyon angyali vezető.
– Ő a felelős a szexi táncmozdulatokért a csapatban.
– Sokszor nagyon hangos.
– Wooyoung és San magukat WooSan-nak nevezik.
– Nagyon jól kijönnek Sannal, szinte lelki társakként viselkednek egymással. Yeosang egyszer kifejezte a maga és Wooyoung közti barátságukkal kapcsolatos aggodalmait, mivel úgy érezte, hogy kicsit eltávolodtak a korábbi időkhöz képest. Wooyoung azonnal igyekezte megerősíteni őt, hogy ennek ellenére nem feledkezett meg róla.
– A 2020-as ISAC során a 400 méteres váltófutásban vett reszt, illetve birkózott. A birkózásban aranyat nyertek Yunhoval és Yeosanggal.
– Hongjoong elmondása szerint Wooyoung és San azok, akik legkevésbé hallgatnak rá.

Jongho 
(종호)
Teljes név: Choi Jongho (최종호)
Születési dátum: 2000.10.12
Szárm. hely: Szöul, Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fővokál, maknae
Magasság: 176 cm
Vértípus: O
Iskola: Noil Middle School, Surak High School

Tények, érdekességek:
– Versenyző volt a MIXNINE-ban. Végül 43. lett.
– Eredetileg sportolónak készült, amit végül az éneklésért adott fel. Ezért is annyira izmos és erős.
– Ha nem az ATEEZ tagjaként debütált volna, színészi ambícióira fókuszált volna.
– Alsóközépiskolás korában, kb. 14 éves kora körül vált gyakornokká. A TOP Media-nál is volt gyakornok.
– Mivel korán vált gyakornokká, több idolt megismert, mint például Hyunjin (Stray Kids), Daehwi (AB6IX), Byeonggon (CIX), Bomin (Golden Child), Yechan (1THE9), Byeongchan (VICTON) és Wooseok (UP10TION). Továbbá Changjo-t (Teen Top) is ismeri, aki tanácsokkal látta őt el.
– Példaképe a BTS-ből Jungkook.
– Fiatal kora óta szeretett énekelni, ezért szeretett volna idollá válni.
– Jóba van a MIXNINE-ból Choi Jiseonnal.
– Becenevei az alma és Him-Jongho (힘; him = erő).
– Szerinte jellemző rá, hogy dad joke-okat süt el.
– Hobbijai közé sorolta a biliárdot és az autós-versenyzős játékokat is.
– A tagok szerint ő a leginkább hajlamos a blöffölésre. Jongho szerint Mingi is ugyanilyen.
– A középiskolát 2019-ben végezte el.
– Szeret hallgatni balladákat.
– Van egy öccse.
– Egyik kedvenc énekese Bruno Mars.
– A csapatban egyedül ő balkezes.
– Jongho és Mingi szobatársak.
– Kedvenc énekese Bruno Mars.
– Jongho szeret edzeni és focizni.
– Nagyon szereti a jeges americano kávét.
– Kedves virága a fátyolvirág.
– Szereti a Chanel parfümöket.
– Kedvenc tantárgyai közé tartozott a kémia és biológia.
– Alapvetően nem szereti sem az aegyot, sem a skinshipet.
– Sokszor látszódik, hogy felelősségteljes és érett a viselkedése. Bár a csapatban ő a legfiatalabb, a családon belül ő a báty.
– Nem szeret egyedül enni, inkább vár addig, hogy valakivel együtt ehessen.
– Szét tud törni egy almát két kézzel miközben énekel. Ez már a védjegyévé vált.
– Kedvenc édessége a Cou'que Dasse. A fagyik közül szereti a csokis, mandulás, kávés ízeket.
– Tud gitározni és dobolni, illetve zongorázni és hegedűn játszani is tanult.
– Ugyanarra a zeneakadémiára járt, mint Sanha (ASTRO).
– A 2019-es ISAC-on a 60 méteres gyorsfutásban vett részt. A 2020-as ISAC során focizott. Élvezte, amikor hallotta, ahogyan a nevét kiabálva szurkolnak neki, mert ez a régebbi időkre emlékeztette, amikor aktívan sportolt.
– 2020 elején kivették bölcsességfogát. A műtét után szájmaszkot viselve ugyanúgy részt vett a soron következő fansign találkozón.
– 2020 februárjának végén, miután pihenőre vonultak turnéjuk szöuli nyitókoncertje után, balesetet szenvedett, utasként. Az egyik lába sérült meg komolyabban, a  törés miatt gipszelték. Eredetileg így is részt vett volna a turné állomásain és ülve énekelt volna, viszont a koronajárvány kitörése miatt elhalasztották a turnét.
– Arra a kérdésre, hogy inkább a '98-as tagokkal vagy '99-es tagokkal szeretne egyidős lenni az volt a válasza, hogy inkább ő szeretne lenni  a '97-es, azaz legidősebb.


források: 1 2 3 4

1 megjegyzés: