VAV - My k-blog

2015. november 20., péntek

VAV


 A VAV (브이에이브이) egy jelenleg 7 tagú dél-koreai fiúcsapat. A csapatot koreai és kínai tagok alkotják: ACEBaronJacobSt.Van, Ayno, Lou és Ziu.
Hivatalosan 2015 októberében
 debütáltak "Under The Moonlight" c. minialbumukkal, s az első hivatalos fellépésük az MBC Music Core színpadán történt meg november 7-én. Első visszatérésükre 2016 májusában került sor a "Brotherhood" címet viselő minialbumukkal.

A fiúknak már rookie korukban is megadatott a lehetőség, hogy egy ismert web komikussal dolgozzanak együtt a webtoonjukon - 'Under the Moonlight' címen. Sőt, már a debütálásuk előtt elkezdték megjelentetni az 'Under the Moonlight' részeit, melyeket a Weibo oldalukon is közölték, ezzel további figyelmet keltve.
 2016 júniusában Xiao  családi okokból kifolyólag külön folytatta útját. Decemberben Zehan elhagyta a csapatot, hogy színészi pályájára koncentrálhasson. 2017 januárjának a végén Gyeoul is a távozás mellett döntött, hogy több energiát fektethessen bele a saját zenéjébe és karrierjébe.
 2017 februárjában 3 új taggal tért vissza a csapat egy single albummal, megy "VENUS" címet viseli. Az új felállás ezt követően májusban tudott bizonyítani a "Flower (You)" című single lemezzel, amelyhez felvették a sokak által szeretett flower boy koncepciót.

➞ Nevük jelentése: a VAV a "Very Awesome Voice" rövidítése


Debütálás dátuma2015. október 31.
ÜgynökségA-TEAM Entertainment
Rajongók neve: Vampz (뱀프)

Szóló: Jacob, Ayno

HIVATALOS:
Hivatalos oldal
Instagram
Facebook
YouTube
Fancafé
Tumblr
Twitter (staff)
Twitter (tagok)
Weibo


Videográfia
Ki kicsoda?


1 megjegyzés: