My k-blog

2017. január 18., szerda

VARSITY

18:02 0
VARSITY
(Balról jobbra: Dawon, Riho, Seungbo, Kid, Manny, Xiweol, Anthony, Yunho, Xin, Damon, Jaebin és Junwoo)
 A VARSITY (바시티) a Korea's Global K Cernter és a "Challengers Alliance" c. kínai variety show cége által formálódott. A csapatot 7 koreai és 5 kínai tag alkotja. A banda nemzetköziségét bizonyítja, hogy az egyes tagok beszélik a koreai, kínai, angol, arab és francia nyelveket. A fiúk 2017 januárjában debütáltak a "Round One" c. single albumukkal, minek címadó dala a "U R My Only One". Első visszatérésük tavasszal tartották a "Hole In One" c. single albumukkal.
 2018 második felére, a fancafén került bejelentésre, hogy a csapatot kettőbe bontották, a terv pedig az volt, hogy a 7 koreai tag és az 5 kínai tag különálló csapatokban fognak tovább promótálni. A srácok SNS oldalaira ettől fogva a 7 koreai tagról kerültek fel képek és videók, egészen 2018 decemberéig. Hivatalos oldalaik azóta inaktívak és az ügynökségtől sem érkezett semmilyen megerősítés, hogy a VARSITY még fennáll-e. Az összes kínai tag kilépett, Dawon 2019-től fogva már a YG KPLUS-hoz csatlakozott, Riho pedig újra debütált az N.Tic nevű fiúcsapatban, így a rajongók gyanúja erős, hogy a VARSITY időközben csendben felbomlott, ügynökségük pedig ezt nem tette közzé.

Aktív évek20172018
Debütálás dátuma2017. január 3.
ÜgynökségKorea's Global K Center
Hivatalos rajongói névUNION (유니온)
Hivatalos színekNiagara, Silver Glitter Amethyst Orchid (KÉP)
KiáltásukBring it on! VARSITY! Hello, we are VARSITY!


HIVATALOS:




Diszkográfia

ROUND ONE
(2017.01.05)

Tracklist:
VARSITY
U R MY ONLY ONE
U R MY ONLY ONE (INST.)


Hole In One
(2017.04.28)

Tracklist:
Hole In One


U & I, Date
(2017.10.12)

Tracklist:
VARSITY
U R MY ONLY ONE
Can You Come Out Now? (지금 나올래?)
Fly
Rollin
Hole In One


Flos Clarissimus
(2018.07.09)

Tracklist:
FLOWER
FLOWER (INST.)


https://www.youtube.com/watch?v=jjBcR16DhG4


Hole In One
https://www.youtube.com/watch?v=NRF63lS1PEY

Hole In One (CHOREOGRAPHY VER.)
https://www.youtube.com/watch?v=eDKXOxX1TnU

https://www.youtube.com/watch?v=xzQPIe0HNJ4

https://www.youtube.com/watch?v=zxHP2wcVd-k&feature=youtu.be



➞ Dance Practice videók:

Tagok

Junwoo (준우)
Teljes név: Jin Jun Woo (진준우)
Született: 1995.12.02
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: leader, vokál, rapper
Magasság: 182 cm
Súly: 65 kg

Tények, érdekességek:
➞ Eredetileg egy hip-hop előadó akart lenni. Azután kezdte el tisztelni az idolokat, miután maga is trainee lett, s végül ezt az utat választotta.
➞ 2016-ben végezte el a főiskolát.
➞ Először Bullet (블릿) volt a művészneve, ám 2018-ban saját nevét kezdte el használni.

Kid (키드)
Teljes név: Kim Jun Ho (김준호)
Született: 1995.10.26
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Magasság: 177 cm
Vértípus: A
Súly: 58 kg

Tények, érdekességek:
➞ Ő volt a leghosszabb ideig trainee, ami 6 évet jelent.
➞ Eredetileg a New World tagjaként debütált volna, de feloszlottak.
➞ Indult a YG Ent. "MIXNINE" versenyében.

Damon (데이먼)
Koreai név: Chu Bu Han (추부한)
Született: 1996.07.02
Szárm. hely: Kína
Nemzetiség: kínai
Pozíció: táncos
Magasság: 181 cm
Súly: 63 kg

Tények, érdekességek:
➞ Profi táncos, több táncos csapat tagja is volt.

Xiweol (시월)
Teljes név: Kang Min Seok (강민석)
Született1996.10.21
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: fővokál
Magasság: 173 cm
Súly: 55 kg

Tények, érdekességek:
➞ Az A To Z tagja volt, Xen néven.
➞ Gitáron és zongorán is tud játszani.

Xin (씬)
Koreai név: Wang Xin Wi (왕씬위)
Született1996.11.10
Szárm. hely: Kína
Nemzetiség: kínai
Pozíció: vokál
Magasság: 177 cm
Súly: 58 kg

Tények, érdekességek:
➞ A koreai zene rajongója volt, így amint lehetősége adódott,  Dél-Koreába költözött, hogy gyakornok lehessen, majd idolként debütálhasson.

Jaebin (재빈)
Koreai név: Deung Bin (등빈)
Született1997.02.13
Szárm. hely: Kína
Nemzetiség: kínai
Pozíció: vokál
Magasság: 180 cm
Súly: 62 kg

Tények, érdekességek:
➞ Ő a csapat fordítója.
➞ Beszéli a koreai, és kínai nyelveket.
➞ A Hyukoh rajongója.
➞ A Konkuk University nyelviskolában tanult, Dél-Koreában, miközben gyakornok volt, majd követve az álmát idolként debütált.

Seungbo (승보)
Teljes név: Jung Seung Bo (정승보)
Született: 1997.11.01
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Magasság: 178 cm
Súly: 58 kg

Tények, érdekességek:
➞ 10 éves korától Dubai városában élt, így folyékonyan beszéli az arab, angol és francia nyelveket.
➞ Nagy álma volt, hogy idol lehessen, de nem volt lehetősége meghallgatásokra járni. A 2016-os KCON-on fordítóként dolgozott, így került az ügynökségéhez, és végül debütált a fiúkkal.
➞ Indult a YG Ent. "MIXNINE" versenyében.

Riho (리호)
Teljes név: Jin Seung Wook (진승욱)
Született: 1998.03.01
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Magasság: 180 cm
Súly: 59 kg

Tények, érdekességek:
➞ Az A To Z és DK Crew tagja volt.
➞ Gyermekszínész volt.
➞ Feltűnt a KBS2 "The Clinic for Married Couples: Love and War" drámájában.
➞ A VARSITY felbomlása után az N.Tic tagjaként folytatta.

Anthony (엔써니)
Született: 1998.12.03
Szárm. hely: Los Angeles, Egyesült Államok
Nemzetiség: amerikai-kínai
Pozíció: vokál
Magasság: 180 cm
Súly: 57 kg

Tények, érdekességek:
➞ Tud zongorán játszani.
➞ Beszéli a kínai és angol nyelveket.
➞ Los Angelesben választották be a céghez.

Yunho (윤호)
Teljes név: Jang Yun Ho (장윤호)
Született: 2000.04.15
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: táncos
Magasság: 176 cm
Vértípus: AB
Súly: 57 kg

Tények, érdekességek:
➞ Szereti a street és urban koreográfiákat.
➞ Őt tartják a legkevésbé divatos tagnak.
➞ Ért a lánycsapat-koreográfiákhoz.

Dawon (다원)
Teljes név: Jo Da Won (조다원)
Született: 2000.05.12
Szárm. hely: Dél-Korea
Nemzetiség: koreai
Pozíció: vokál
Magasság: 183 cm
Vértípus: A
Súly: 69 kg

Tények, érdekességek:
➞ Kedvenc énekese DEAN.
➞ Magát a csapat Beagle kutyusának tartja.

Manny (만니)
Koreai név: Seo Dong Chun (서동춘)
Született: 2001.11.17
Szárm. hely
Nemzetiség: kínai
Pozíció: rapper, maknae
Magasság: 168 cm
Vértípus: B
Súly: 64 kg
Instagram

Tények, érdekességek:
➞ Gyermekkorától fogva aktív zenei és színészeti téren is.
➞ Ő az első muszlim vallású idol.
➞ Indult a YG Ent. "MIXNINE" versenyében.






források: 1 2 3 4

2017. január 17., kedd

Dreamcatcher Company

19:45 0
Dreamcatcher Company

A Happy Face Entertainmentet (해피페이스 엔터테인먼트) 2008-ban alapította meg az E-Tribe produceri duó, mely nevéhez például a "Gee" is köthető. A Happy Face Ent. leányvállalata a HF Music Company, ahová például a "K-Pop Star 5" egykori versenyzője, Lee Si Eun tartozik, de ismertebbé vált a neve, miután több HF Music Company gyakornok is indult a "Produce 101" második évadában. A Happy Face Ent.-hez tartozott egykor Kiggen, Sanchez és Ben. Nevüket 2019-ben változtatták meg Dreamcatcher Company-re, ezzel támogatva előadójukat.
Leányvállalataik: D1CE Entertainment, HF Music Company

Hivatalos: Facebook; YouTube; Twitter





Az ügynökség alatt felbomlott csapatok

Bebe Mignon

MINX

2017. január 14., szombat

Dreamcatcher

15:35 0
Dreamcatcher

Dreamcatcher (드림캐쳐) egy hét tagból álló lánycsapat, mely 2017 januárjában debütált a Happy Face Ent. (2019-ben Dreamcatcher Company-re változott nevük) alatt. A lányokat korábbról is ismerhettük, ugyanis Gahyeon és Handong kivételével, 2014 és 2016 között MINX néven voltak aktívak. A csapat 2016-ban felbomlott, ám az ügynökség meg szerette volna tartani a tehetséges lányokat. 2017-ben két új taggal debütáltak újra, egy szokatlan és teljesen új koncepció keretében. Debütáló minialbumuk címe "Nightmare", melynek címadó dala a pop-rock stílusú "Chase Me". 2018 februárjában elindultak az európai "Fly High" turnéjukra, első szöuli koncertjüket pedig 2018. március 10-én tartották meg, melynek neve "Welcome To The Dream World" volt, illetve ekkor hirdették ki a hivatalos fanclub nevet is.

➞ Nevük jelentése: a "dreamcatcher" álomfogót jelent az angol nyelvben. A rajongói név az angol "in" (angol prepozíció; valamiben) és latin "somnia" (álmok; esz.: somnium) keveréke. Ez tehát azt jelenti, hogy "álmokban", illetve egybeolvasva az "insomnia" szóként is köthető a csapathoz, hiszen így álmatlanságot jelent.

Debütálás dátuma2017. január 13.
Ügynökség: Dreamcatcher Company
Hivatalos rajongói név: InSomnia (인썸니아)
Japán nevük: ドリームキャッチャー
Kiáltásuk: I dream of you~ Hello, we are Dream Catcher!

Szóló: Siyeon, Handong



2017. január 13., péntek

Weightlifting Fairy Kim Bok Joo

16:03 0
Weightlifting Fairy Kim Bok Joo

Eredeti név: 역도요정 김복주
Műfaj: romantikus, komédia, sport, coming-of-age (felnőtté válás)
Rendező: Oh Hyun-Jong
Író: Yang Hee-Seung
TV csatorna, ami vetítette: MBC
Részek száma: 16
Vetítés dátuma: 2016.11.16.-2017.01.11
Vetítés ideje: szerdán és csütörtökön 22:00-kor
Dorama nyelve: koreai
Ország: Dél-Korea

TÖRTÉNET:
 Kim Bok Joo ígéretes tehetségnek bizonyul, méghozzá nem is akármilyen sportágban, Bok Joo ugyanis egy fiatal női súlyemelő. Édesapja egy kis csirke éttermet üzemeltet, nagybácsikája pedig színészi ambícióit próbálja beváltani. Bok Joo egy talpraesett diák, aki nem szereti az igazságtalanságot. Az iskolában Bok Joo a súlyemelő csapat tagja, azonban ottani barátnői és ő egyáltalán nem népszerűek a fiúk körében. További kellemetlenség, hogy a lány súlyemelő és ritmikus gimnasztika csapat sem kedvelik egymást.
 A 21 éves Jung Joon Hyung egy úszó, akit többször is diszkvalifikációval büntettek, mert a jelzés előtt ugrott a medencébe. Független személyiség, akit nagybácsikája és nagynénje nevelt fel, unokatestvére, Jung Jae Yi mellett.
 Egy nap a kampuszban Bok Joo Joon Hyung-nak ütközik biciklijével. A fiúnak valamiért ismerősnek tűnik a lány arca. Miután továbbhalad Bok Joo észreveszi a földön a zsebkendőt, amit Joon Hyung hagyott el. Mivel ez a kendő fontos a fiú számára azonnal kutatni kezd utána. Bok Joo otthon kimossa és kivasalja a kendőt, majd az iskola uszodába viszi, hogy visszaadhassa tulajdonosának, azonban amikor Joon Hyung meglátja, hogy a lány kimosta a kendőt dühbe gurul. Bok Joo véletlenül a medencébe zuhan, s amikor Joon Hyung utánaugrik és kimenti rájön, hogy miért volt olyan ismerős számára a lány: amikor mindketten gyerekek voltak Bok Joo megmentette Joon Hyung-ot, mielőtt a földre zuhant volna.
 Ez a váratlan találkozás lesz kettejük kapcsolatának kezdete, egy bizonyos értelemben pedig folytatása is.

2017. január 10., kedd

TST

19:24 0
TST

A TST (일급비밀) (korábbi nevükön: TopSecret) egy öt tagból álló fiúcsapat a JSL Company alatt. Három fiú is tagja volt a NOM (No Other Man) nevezetű csapatnak, akik 2016-ban oszlottak fel, ezzel egy napon jelentette be az ügynökség a 7STONE megalakulását. A NOM stílusának és imidzsének megváltoztatása helyett az ügynökség inkább újradebütáltatta a 3 tagot egy új csapatban. Később változtatták meg az alakulat nevét TopSecret-re. Több debütálás előtti fellépésük is volt Ázsia-szerte, de elsősorban Japánban és a Fülöp-szigeteken. 2017 januárjának első napján tartották meg az első hivatalos fellépésük az SBS Inkigayo-ján belül, majd három napra rá megjelentették debütáló kislemezük, a "Time's Up"-ot, minek címadó dala a "She" – ehhez MV is készült. 
2018 júniusában Kyeongha elhagyta a csapatot, miután egy 2014-ben történt zaklatási ügyben bűnösnek találták, amiért felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ain és K jelenleg a hadseregben szolgál, míg Wooyoung egészségi okok  miatt vonult hiátusra. 2020 júniusában hatalmas tragédia érta a csapatot, amikor Yohan váratlanul elhunyt.

Debütálás dátuma2017. január 4.
ÜgynökségJSL Company
Hivatalos rajongói név: Hana (하나)
KiáltásukShh! Hello, we are TST!
Kínai nevük一級秘密

HIVATALOS:



2017. január 9., hétfő

CUBE Entertainment

18:39 0
CUBE Entertainment

A CUBE Entertainment-et (큐브 엔터테인먼트) Hong Seung Sung, a JYP Ent. korábbi elnöke, alapította 2006-ban. Az ügynökséghez tartozott egykor Rain (2013–2015), az M4M (2013–2015), G.NA (2010–2016), Roh Jihoon (20112017), HyunA (2009–2018) és E'Dawn (Pentagon) (2016–2018) is. A legismertebb azonban a BEAST, melynek tagjai szerződéseik lejártával saját ügynökséget alapítottak és HIGHLIGHT néven folytatták tovább tevékenységeiket, Hyunseung nélkül. 2017-ben szerződött a CUBE Ent-hez Jo Kwon. Az ügynökséghez tartozó előadók kollektív neve a United Cube.

HivatalosFőoldalFacebookYouTubeTwitter

BTOB
Jang Hyun Seung

Jeon Soyeon
http://ourblogaboutkorea.blogspot.hu/2018/03/jeon-soyeon.html

Jo Kwon


Kim Kiri


OG School Project (a CUBE Ent. és Starship Ent. projektcsapata)

Az ügynökség alatt felbomlott csapatok

4MINUTE
http://ourblogaboutkorea.blogspot.hu/p/4minute_19.html

2017. január 8., vasárnap

Pszichológus véleménye a kpop rajongókról - avagy milyen is a tökéletes parasztvakítás?

11:42 0
Pszichológus véleménye a kpop rajongókról - avagy milyen is a tökéletes parasztvakítás?
„Ne becsüld le azokat a gyerekeket, akik koreai hírességekért rajonganak, hiszen a szívük tisztább, mint bárki másé. Bátran szeretik kedvenceiket, próbálják áthidalni a nyelvi és kulturális különbségeket. Ők a béke jelképei: nem különböztetik meg az embereket hovatartozásuk miatt, különböző országokból vannak barátaik, akiknek ugyanaz az érdekeltségük. Sokkal szenvedélyesebbek, mint bárki más. Nem árulják el azt, akit szeretnek. Kitartóak nem adják fel egykönnyen. Erősebbek, mint bárki más, mert miközben szeretik ezeket a koreai csillagokat, olyan kudarcokat is megtapasztalnak, mint soha az életben. Mind érzékeny lelket, akiket akár egy dal is meg tud siratni. Nagyon jó a memóriájuk, hiszen könnyen emlékeznek hosszú dalszövegekre is, még akkor is, ha az koreaiul van és nem értik. A legtöbbjük koordinációs képessége is nagyon jó. Nagyrészük vidám, életre való, nem magába forduló gyerek. Az akaratuk is nagyon erős, képesek hatalmas utakat megtenni csak azért, hogy vegyenek valamit, ami összefüggésben van kedvencükkel. Röviden: ezek a gyerekek nagyon különböznek a többiektől és csak azok érthetik meg igazán őket, akiknek hasonló érdekeltségük van, mint nekik.”

Előre közlöm, hogy a „cikkről” való véleményem erősen szubjektív, és nem akarok senkit se megbántani vele. Csak egy kicsit bosszant, hogy minden egyes kpopper naiv módon és nagy büszkén vallja magáénak, mintha valóban annyira igaz lenne minden sora.

Pedig egyáltalán nincs így.




Emlékszem, mikor 2013-ban (vagy talán már 2012-ben) meg lett osztva ez a kis „izé”, nekem is tetszett. Akkor én tizenöt éves lehettem, és kicsit másképpen néztem a világra, mint most, tizennyolc és fél éves fejjel. Én is minden egyes sorát imádtam, olyannyira, hogy a meghatottságtól bőgni kezdtem, mert egyszerűen ettől éreztem magamat különlegesnek. Pedig ez egyáltalán nincs így.

Most már csak röhögni tudok ezzel az elvakult „pszichológus”-véleménnyel. Nem lenne vele bajom, ha valóban tényeket közölne. De ez nem az. Ezt parasztvakításnak nevezik.

Első, amit kiemelnék: „ne becsüld le a kpoppereket”. Röviden-tömören erről lenne szó. Nem az, hogy elfogadom az elítélést, mert nem, de elviselni még elviselem. Régebben elvártam, hogy ne buzizzák le őket, a kedvenceimet, de én is ugyanúgy elmondtam egy amcsi előadóra, hogy „szar”. Rengeteg kpopper elmondása szerint is „nem hallgatunk amerikai zenét, mert az szar”. Miről is beszélünk? Manapság a kpopperek nem is beszélnek olyan emberekkel, akik nem kpopot hallgatnak? Akik lebuzizzák az előadókat, mert a kpopper provokálja őket, és erőszakoskodik, hogy hallgassa meg a BTS-t, meg ezt, meg azt?

Nem várhatod el mástól, hogy szeresse a kpopot. Nem erre terveztek minket, embereket.

Emlékszem, régebben, mikor ilyen-olyan Music Channeles szavazások voltak, akkor is ment a kpopperektől az, hogy „Justin Bieber, fúj; One Direction, fúj”. Ha mi így viselkedünk azokkal, akik nem szeretik azt, amit mi – mit várjunk tőlük, ha mi így kezeljük a helyzetet? 

Egyébként tipp, ha az ember el akarja kerülni a buzizást: ne provokáljad a másikat! Ne írogasd az iskolában a táblára, hogy „Jungkook”, meg ne hangoztasd 7/24, hogy te kiket szeretsz. Inkább avasd be abba, hogy hogyan és miből is áll a koreai popipar – mert akkor talán, de csak talán egy kicsit más szemmel fog rájuk nézni.



Szenvedélyesebbek? Extrovertáltabbak? Kitartóak? Érzékeny lelkek? Jó memóriájuk van?  Ezt így mind? Ezt senki sem gondolhatta komolyan. Még szerintem írjuk ide azt is, hogy tökéletesek. Mert körülbelül ezt sugallja a cikk írója. Ismerek olyan kpoppert, aki fél megnyílni; aki nem szenvedélyes; aki nem kitartó; aki nem, vagy nagyon nehezen sírja el magát. Ismerek olyan kpoppert is, akinél otthon családi problémák vannak, és aki maga is szenved valamiben. Nem, nem csak kpop szám tud felvidítani valakit. Persze kapaszkodni lehet, felnézni valakire és tisztelni valakit lehet, hiszen nem egy idol/csapat ment meg kpoppert, vagy motivál. De kétlem, hogy csak kpop tudna felvidítani.

Ráadásul a magyar kpop közösséget egyáltalán nem mondanám hű-de-összetartónak. Sőt, így alle zusammen, a világon sem. Itt is ugyanúgy hátba tudják támadni a másikat, egyik kpopper barát a másik kpopper barátot. Egyik fandom megy neki a másiknak, léteznek anti-fanok, akik képesek megkeseríteni a másik fandom tagjait.

A kpopperek csak annyiban különböznek a többi embertől, hogy koreai zenét hallgatnak. Ez nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra elfogadóbbak, nyíltabbak és vidámabbak lesznek. Nem, nem különlegesebbek másoknál, mert ha akarjuk, ha nem, minden ember a maga módján különleges, minden ember tökéletlen, nincsen egyforma, ugyanolyan ember. Az ember eltapossa az embert. Az ember szereti az embert. Az ember: ember marad a végsőkig.

Nem, a kpopperek nem jobb emberek. Nincsen olyan, hogy „jó” és „rossz”. Az ember az ember marad, akkor is, ha kpopot, akkor is, ha punkot, vagy amerikai popot hallgat. (Nem tudom, hogy hallottatok-e Dr. Philip Zimbardo kutatásairól, a Lucifer-hatásról, de ő ezt az elvet vallja: bármelyik ember gonosszá tud válni egy szituáció által.)



Sajnos ezzel a cikkel nem tudok nagyon egyetérteni. Nincs miben. Ez a cikk egyébként szólhatna ugyanúgy a rockerekről, meg a punkokról. A lényegen nem változtat, mindenhogyan falsch. Ez a cikk csak azért jó, hogy elhitesse velünk, mi másabbak, meg különcebbek, meg jobbak vagyunk a többitől, akik nem kpopot hallgatnak. Nem másért.

Ismételten: undorító parasztvakításról van szó, amit valószínűleg nem is pszichológus írt.

Mielőtt félreértés esne: vannak kivételek. Mindig vannak. Csak egyszerűen ez az egész önfényezés nem fair másokkal szemben. Nem azt mondom, hogy ne legyünk büszkék, mert legyünk: mi egy olyan szubkultúrához tartozunk, amit nem mindenki ismer, amiben sokan nincsenek bent. De ez csak egy szubkultúra. Ezenkívül még rengeteg szubkultusz van, aminek meg elképzelhető, hogy mi nem vagyunk tagja. Gondoljunk erre az egészre úgy, mint az univerzumra: ugyanis az univerzumban is többezer galaxis van, tudtommal.

Köszönöm szépen annak, aki elolvasta ezt a cikket.

2017. január 7., szombat

Madame Antoine

16:50 0
Madame Antoine

Eredeti név: 마담 앙트완
Műfaj: romantikus, pszichológiai, dráma
Rendező: Kim Yun-Cheol
Író: Hong Jin-Ah
TV csatorna, ami vetítette: JTBC
Részek száma: 16
Vetítés dátuma: 2016. január 22. - március 12.
Vetítés ideje: péntek&szombat 20:30
Dorama nyelve: koreai
Ország: Dél-Korea

TÖRTÉNET:
 Ko Hye Rim egy híres jósnő. Hírnevének eléréséhez Madame Antoine-ként lett ismert, mert képes kapcsolatba lépni Marie Antoinette-el, ami természetesen egy hazugság. Kiváló megfigyelőképességeinek és eszének hála képes belelátni az emberekbe, és ez alapján útmutatást nyújtani. Legnagyobb álma, hogy végre rátaláljon a filmekből ismert romantikus szerelemre.
  Choi Soo Hyun egy sikeres pszichiáter, akinek a fő kutatási területe a nők szerelme. Kutatásai során célja, hogy bebizonyítsa a nők szerelme hamis, csupán a hormonok játéka miatt érezhetnek szerelmet egy férfi iránt. Soo Hyun épp Hye Rim kávézója felett nyitja meg pszichológiai központját, minek neve egyezik a kávézóval - Madame Antoine. Hye Rim mielőtt észrevenné Soo Hyun tesztalanyává válik, s ezzel egy időben állást is kap a központban.
  Vajon mi lesz a kísérlet vége? Tényleg nem létezik igaz szerelem? Változhat-e Soo Hyun látáspontja?

MAGYAR FELIART:
 A doramát bettina_samai fordította. ITT érhetitek el az oldalát, ahol megtalálhatóak az online nézéshez, ill. a letöltéshez tartozó linkek.

2017. január 4., szerda

The Legend of The Blue Sea

20:07 0
The Legend of The Blue Sea

Eredeti név: 푸른 바다의 전설
Műfaj: romantikus, komédia, fantasy
Rendező: Jin Hyeok
Író: Park Ji-Eun
TV csatorna, ami vetítette: SBS
Részek száma: 20
Vetítés dátuma: 2016.11.16.-2017.01.25
Vetítés ideje: szerdán és csütörtökön 22:00-kor
Dorama nyelve: koreai
Ország: Dél-Korea

TÖRTÉNET:
 Valamikor, 1598 augusztusában az újdonsült kormányzó, Dam Ryung, egy fogadóban száll meg estére. A fogadó tulajdonosa, Mr. Yang egy elfogott sellőt mutat neki, akinek a neve Shim Chung. Később azon az estén Dam Ryung szabadon engedi a sellőt az óceánba, ám mielőtt elúszna, kezét Dam Ryung felé tartja, amit ő meg is fog.
 Napjainkban Joonjae egy jó beszédű szélhámos, akinek képességei olyanok, mint egy varázslóé. Munkatársai Nam Doo és Tae Oh. Soron következő üzletükhöz Joonjae egy ügyésznek adja ki magát, így nagy összeghez jutva egy vagyonos gyanúsítottól. Ezt követően Joonjae az óceánhoz utazik és egy üdülőben száll meg. A szálak akkor fonódnak össze, amikor Shim Chung-ot a dagály vize az óceánpartra veti az üdülő közelében.

MAGYAR FELIART:
 A doramához Perszephone83 készített magyar fordítást. ITT elérhetitek indavideó profilját, ahol online is megnézhetitek a részeket.