Jo Kwon - My k-blog

2016. június 22., szerda

Jo Kwon


Jo Kwon (조권), korábban Sacre Bleu-ként ismert, a JYP Ent. alatt futó énekes. 7 évig volt trainee debütálása előtt. JYP beválasztotta a '99% Challenge Project'-be, a Wonder Girls korábbi tagjával, Sunye-vel együtt. 2008-ban feltűnt az Mnet 'Hot Blood' címet viselő műsorában. A program betekintést nyújtott 13 trainee mentális és fizikális edzésébe, a fiúk később vagy egy 4 tagú ballada csapat, a 2AM részesei, vagy egy 7 tagú tánc csapat, a 2PM részesei lehettek. Kiesések sora után Jo Kwont végül a 2AM-be választották be, a banda vezetőjeként. 2008-ban debütáltak a "This Song" c. számukkal.
Szóló karrierjéhez a 'We Got Married'-ben való szereplése jelentette az ugrókövet.  Ga In-nal kötött virtuális házassága nem csak a műsor keretein belül élvezett népszerűséget, de a zeneiparra is kihatott: 2009 decemberében megjelent közös daluk, a "We Fell in Love" számos zenei ranglista élére került. 
Első önálló single-je 2010 júniusában jelent meg, "The Day I Confessed" címmel. Első hivatalos albuma, az "I'm Da One" 2012 júniusában került publikálásra, amihez már MV is készült.
Második albuma, a "Crosswalk" 2016 februárjában került a nyilvánosság elé, a címadó dalhoz készült klipben az EXO tag, Suho, működött közre. 2017-ben hagyta ott a JYP Ent.-et szerződésének lejártával, majd a CUBE Ent.-hez szerződtetett.

Szóló debütálás időpontja2012. június 25.
ÜgynökségCUBE Entertainment

↫❈
↫❈

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése