2AM - My k-blog

2016. június 18., szombat

2AM


2AM (투에이엠) egy négy tagú fiúcsapat a JYP Ent. alatt. A fiúk - az eredetileg 11 tagból álló - One Day nevű bandából váltak ki, mint lassabb, ballada vagy éppen R&B dalokkal foglalkozó előadók. (A One Day többi tagja alkotja a mai 2PM formációt.) 2008-ban debütáltak a BigHit Ent. alatt, a KBS Music Bank színpadán a "This Song" címet viselő dalukkal. Az első mutizen díjukat (music+netizen - az az előadó nyeri, akire a legtöbb szavazat érkezik az Inkigayo oldalán) 2010-ben nyerték a "Can't Let You Go Even If I Die" című számukkal. Ez évben koncertnyitó bandaként részt vettek a velük egy ügynökségnél lévő 'Wonder Girls - Wonder Girls Word Tour'-ján, majd fellépőként megjelentek a 'Made in Wonder Girls' keretein belül. Első teljes hosszúságú albumuk októberben jelent meg "Saint o'Clock" névvel. Koreai sikereik után 2011 végén Japánban is debütáltak, a "Never Let You Go: Shindemo Hanasanai" cimű single-jükkel, ami szintén nagy népszerűségnek örvendett.
2014-ben a BigHit Entertainment és a JYP Entertainment szétválását követően JokwonSeulong és Jinwoon is átigazolt a JYP Ent.-hez, de Changmin maradt a kiadójánál a HOMME duóban való részvétele miatt. Ezt követően jelent meg utolsó albumuk, mely a "The Talk" nevet viseli, címadó dala az "Over The Destiny" - JYP sokat segített az album elkészítésében, a címadó dalt Cho Kyumin írta a fiúknak.
2015 márciusában Jinwoon és Seulong szerződése is lejárt, új ügynökségekkel írtak alá. Changmin októberben hagyta ott az ügynökséget. Jokwon 2017-ben hagyta ott a JYP Ent.-et szerződésének lejártával, majd a CUBE Ent.-hez szerződtetett. Changmin 2018-ban nem újította meg szerződését a Big Hit Ent.-el, helyette létrehozta saját egyszemélyes ügynökségét, ami alatt szólókarrierbe kezdett.
Ennek ellenére Seulong és Jokwon is azt nyilatkozta, hogy a 2AM nem oszlott fel, csak szünetet tartanak.

Debütálás időpontja: 2008. július 11.
Koreai ügynökség: JYP Entertainment
Japán ügynökség: Sony Music Company
Hivatalos fandom név: I AM (아이엠)
Hivatalos fandom mottó: "Az AM miatt létezem.“
Beceneveik: AM, Reggel (Morning)
Hivatalos szín: Metallic Gray (Metálszürke)

SzólókJokwonSeulongJinwoon; Changmin

HIVATALOS:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése