Wonder Girls - My k-blog

2015. október 26., hétfő

Wonder Girls

(Balról jobbra: Yenny, Sunmi, Lim és Yubin)
Wonder Girls (원더걸스) a JYP Ent. ikonikus lánycsapata volt, mely 2007-ben debütált az "Irony" című dallal. Koreai promócióik mellett a lányok már Kína, Japán, de leginkább az Egyesült Államok piacára is berobbantak. A banda fülbemászó, retro hangzású dalokat énekel, melyekhez sokban hozzájárulnak a tagok mind komponálás, mind szövegírás terén. A kezdeti öt tag Sunye, Yeeun, Sunmi, HyunA és Sohee voltak, majd a felállás váltakozása után Yeeun, Yubin, Sunmi és Hyerim alkották a csapatot, amikor a csapat a 2012-től kezdődő, 3 éven át tartó hiátusa után 2015 augusztusában visszatért a "Reboot" című nagyalbummal. Ennek különlegességét az adta, hogy a lányok hangszeres bandaként tértek vissza. Nevükhöz olyan slágerek köthetők, mint a "Tell Me", "Nobody", "So Hot" vagy "Be My Baby". 2016-ban került sor utolsó visszatérésükre, egy reaggie-pop lemezzel. Egy újabb csend után 2017 január 26-án a JYP Ent. megerősítette, hogy a Wonder Girls felbomlik. A lányok egy utolsó lemezzel búcsúztak el rajongóiktól, mely februárban jelent meg "Draw Me" címmel. Egy búcsúvideó is felkerült YouTube-ra "Thank You For Being So Wonderfulcímmel. A tagok közül Yubin és Hyerim maradtak a JYP Ent.-nél, Yenny az Amoeba Culture-höz, Sunmi pedig a MakeUs Ent.-hez szerződött.

Aktív évek: 20072017
Debütálás dátuma: 2007. február 13.
Koreai ügynökségJYP Entertainment
Japán kiadóDefSTAR Records Inc.
Hivatalos rajongói név: Wonderful (원더풀)
Hivatalos szín: Pearl Burgundy
Japán nevük: ワンダーガールズ
Kínai nevük: 奇迹女孩

Szólók: SunmiHA:TFELTYubin

HIVATALOS:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése