TVXQ! - My k-blog

2015. október 3., szombat

TVXQ!


TVXQ! (동방신기) egy duó, amely eredetileg egy 5 tagból álló csapatként debütált az SM Ent. szárnyai alatt, 2003 decemberében. Az eredeti felállásban a bandatagok Jaejoong, Yoochun, Junsu, Yunho és Changmin voltak, ám a hírhedt 2009-es per után, egy évvel később Jaejoong, Yoochun és Junsu kiváltak a csapatból és mint JYJ folytatták tovább karrierjüket, váratlanul hátrahagyva így, Yunho és Changmin párosát.
Egy év szünet és töprengés után Lee Soo-man, a CEO, felajánlotta a fiúknak, hogy duóként kezdjék újra, akik ezt megfogadva 2011. január 5-én debütáltak "Keep Your Head Down" dalukkal. A csapat kettészakadása után a TVXQ egyébként sem lappangó karrierje szárnyakat bontott, új producerekkel dolgozva és új stílusú zenéket előadva pedig Dél-Korea, talán legjelentősebb férfi előadóivá kinőve magukat. Sok értelemben tartják őket példaértékűnek. 2012-ben bebizonyították, hogy ketten is megállják helyüket az iparban, hiszen a Tokyo Dome színpadára léphettek, azóta pedig több alkalommal is koncerteztek ott. Úgy is emlegetik őket, mint "Ázsia csillagai" vagy a "K-pop királyai", hiszen számos rekordot állítottak fel, sikerük és hírnevük pedig töretlen.

➞ Nevük jelentése: "동방신기" = "Rising Gods of the East", azaz a "a Kelet feltörekvő istenei". Noha a TVXQ a kínai nevük rövidítése, a mai napig ezt használják nemzetközileg a fiúk és rajongók egyaránt.

Debütálás dátuma2004. január 14.
Koreai ügynökségSM Entertainment
Japán kiadóAvex Trax
Koreai nevük동방신기 (DBSK)
Japán nevük東方神起 (THSK)
Kínai nevük东方神起 (TVfXQ)
Hivatalos rajongói névCassiopeia (카시오페아)
Japán rajongói névBig East
Hivatalos színPearl Red

SzólókChangminYunho

Az öttagú csapat munkásságaITT
A kivált tagok csapataJYJ

➞ RAJONGÓI NÉV JELENTÉSE: A CASSIOPEIA CSILLAGKÉP 5 PONTBÓL ÁLL. EZ AZ ELNEVEZÉS MÉG AZ ÖTTAGÚ BANDA KORSZAKÁBAN KELETKEZETT CHANGMIN JAVASLATÁRA, RÖVIDÍTETT FORMÁBAN A CASSIE NEVET IS HASZNÁLJÁK A FANOK.


HIVATALOS:
A vörös Cassiopeia óceán részlete, Tokyo Dome
⋅⋆⋆⋅

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése