M.I.B - My k-blog

2015. október 25., vasárnap

M.I.B

(Balról jobbra: SIMS, Young Cream, 5ZIC és Kangnam)
Az M.I.B (엠아이비) egy 4 tagból álló fiúcsapat, akik 2011-ben debütáltak "G.D.M" dalukkal a Jungle Ent. szárnyai alatt. Ők voltak az első banda, akik spin-off promóciókkal indították karrierjüket, ahol a tagok külön-külön mutatkoztak be. A debütáló albumukba, amelynek producere maga Tiger JK volt, kb. 1.9 millió dollárt fektettek, ami így, az egyik legdrágább debütáló albumnak számít a történelemben. A banda stílusa főként hip-hop, dance- és electropop, időnkénti elektronikus R&B hangzással.

2014-es nagyalbumuk megjelenése után a csapatnak már nem volt több közös lemeze. A tagok főként egyénileg tevékenykedtek, ám leginkább Kangnam volt az, akit a közönség ismert. Többször is felmerültek a pletykák, hogy Kangnam esetleg elhagyja a csapatot és kérdéses volt a csapat jövője is. 2017. január 4-én vált hivatalossá, hogy a kvartett felbomlik, 5ZIC, Young Cream és SIMS pedig nem újítják meg szerződéseiket. Az ügynökség egy képviselője azt mondta, hogy a tagok zenei stílusa túlságosan különböző volt. 2017 nyarán Kangnam is új ügynökséget keresett és az RD Ent.-tel kötött szerződést, 2018-ban pedig csatlakozott Tae Jin Ah saját ügynökségéhez, a Jin Ah Entertainment-hez, 2019-ben pedig átszerződött a Dmost Entertainment-hez.

➞ Nevük jelentéseaz M.I.B a "Most Incredible Busters" rövidítése, ami azt jelenti = "leghihetetlenebb fiúk".

Aktív évek20112017
Debütálás dátuma2011. október 25.
ÜgynökségJungle Entertainment
Hivatalos rajongói névBusterz

Hivatalos szólóKangnamYoung Cream, SIMS
Nem hivatalos szólók5ZIC

HIVATALOS:



▲▲▲
▼▼▼

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése