MBLAQ - My k-blog

2015. október 31., szombat

MBLAQ


(Balról jobbra: Seungho, G.O és Mir) (kép forrása)
Az MBLAQ (엠블랙) az egyik leghíresebb dél-koreai fiúbanda, melyet Rain alkotott meg a J.Tune Camp szárnyai alatt. A csapat jelenlegi tagjai: SeunhoG.O és Mir. 2014. december 16-án Thunder és Lee Joon elhagyták a bandát.
A csapat első nyilvános „szereplése” a 2009. szeptember 21-én a Nylon magazin fotózásán volt, első zenei megjelenésük pedig Rain "Legend of Rainism" címet viselő koncertjén történt. 2009. október 12-én megjelent "Oh Yeah" daluk, ezzel egy időben pedig első mini albumuk is megjelent "Just BLAQ" címmel. A csapat azonnal a figyelem középpontjába került, "Oh Yeah" című daluk pedig minden hazai lejátszási lista csúcsára tört. Azonban ők sem úszták meg az elődjeikhez való összehasonlításokat, mivel debütálásuk után nem sokkal már úgy emlegették őket, mint a következő DBSKNem sokkal hazai debütálásuk után december elején már Japánban voltak, hogy fellépjenek Rain rajongói találkozóján, a kint létükről pedig készült egy dokumentum film is.

➞ Nevük jelentése: az MBLAQ a "Music Boys Live in Absolute Quality" (= zenész fiúk, akik teljes minőségben élnek) rövidítése.

Aktív évek20092015
Debütálás dátuma2009. október 15.
Koreai ügynökségJ.Tune Camp
Japán ügynökségIVY Camp
Japán nevükエムブラック
Hivatalos rajongói névA+
Hivatalos színPearl Chocolate

AlformációG.O&Mir
SzólókG.O; (Thunder)

HIVATALOS:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése