Giriboy - My k-blog

2015. október 29., csütörtök

Giriboy


GIRIBOY (기리보이) a Just Music Ent. ügynökség szárnyai alatt debütált rapper. 2011-ben kezdte meg karrierjét "You Look So Good To Me" dalával, melyben Swings is közreműködött. Több kislemeze, mini- és nagyalbuma is megjelent, számos kollaborációban részt vett, illetve saját dalain kívül más eladóknak is dolgozik, mint zenei producer - pl. a MONSTA X "Rush" dalában is ő segédkezett. Az általános hip hop hangzástól eltérően ő nem használ olyan erős zenei alapokat, inkább az indie felé hajlik stílusa. Előadó és producer egyszerre és elárulta, hogy a jövőben szeretne kiadni egy produceri albumot is.

➞ Nevének jelentése: Neve a "길이 보여" kifejezésből ered, ami koreaiul azt jelenti "látni az utat"; azaz nem számít mit tesz, az előtte álló dolgok mindig fényesek és reménnyel teljesek lesznek számára.

Debütálás dátuma2011. november 18.
Koreai ügynökségJust Music Entertainment

HIVATALOS:


▲▲▲
▼▼▼

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése