Jessi - My k-blog

2015. augusztus 24., hétfő

Jessi


Jessi (제시) női rapper és énekes, illetve a Lucky J trió volt tagja. 2005-ben jelent meg első stúdióalbuma "Get Up" néven. Második szólóalbumát, mely a "The Rebirth" címet kapta 2006-ban adta ki. 5 évnyi hiátus után, 2014-ben a tért vissza a Lucky J banda tagjaként, majd valódi hírnevet 2015-ben az Unpretty Rapstar műsorban való részvételével szerezett. Jessi tehetséges rapper és énekes, illetve szókimondó, őszinte személy, mint ahogyan azt láthattuk az előbb említett műsorban is. 2018 októberében járt le exkluzív szerződése a YMC Ent.-tel, ám az ügynökség ezt követően is segítette menetrendjében, míg tárgyaltak a szerződése megújítását illetően. Jessi nem újította meg a szerződését, 2019 januárjában PSY saját ügynökséget alapított, ahová ő szerződött először.

Debütálás dátuma: 2005. december 01.
Ügynökség: P NATION
Hivatalos rajongói névJEBBIE (제비)

HIVATALOS:


⋅⋆★⋆⋅
⋅⋆★⋆⋅

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése