S.I.S - My k-blog

2018. július 18., szerda

S.I.S


  A S.I.S (에스아이에스) egy 5 (4 aktív) tagból álló lánycsapat, mely 2017-ben került bemutatásra, illetve ebben az évben is debütált. Debütáló klipjükben Kwon Hyunbin (JBJ) szerepelt. A 2017-es "The Unit" versenyben az egész csapat indult, ám egyik tagja sem jutott be a győztes csapatba. A csapat 2018 júniusában kezdte meg promócióit Japánban. 2019 júliusában egy hivatalos közleményt adott ki az XX Ent., melyből megtudtuk, hogy J.Sun kilép, Dal pedig hiátusra vonul, azaz a csapat 4 taggal folytatja tevékenységeit.
  Körülbelül 2021 márciusában oszolhattak fel mindenféle bejelentése nélkül.

➞ Nevük jelentése: Nevük a Serendipity In Stars rövidítése. A serendipity, szerendipitás jelentheti az értékes dolgok találására való képességet, vagy akár egy véletlenszerű felfedezést is. Az in stars pedig azt jelenti, hogy a csillagokban. Nevük egyben a sister rövidítése is.

Aktív évek2017-2021
Debütálás dátuma2017. augusztus 25.
Koreai ügynökségXX Entertainment
Japán ügynökségJSL Japan
Japán nevükエスアイエス
Hivatalos rajongói névMILY (밀리)
KiáltásukSerendipity~ in stars! Hello, we are SIS, S.I.S!



HIVATALOS:
V Live csatorna
Japán Twitter
Instagram
Facebook
YouTube
Fancafé
Twitter



Diszkográfia

I've Got A Feeling
(2017.08.25)

Tracklist:
I've Got A Feeling (느낌이 와)
Ah Ya! (아야!)
My Space (나의 우주)
I've Got A Feeling (INST.)


Sweet Day #3 Good Dream
(G.O & DAL)
(2018.02.23)

Tracklist:
Good Dream (좋은 꿈)
Good Dream (INST.)

SAY YES
(2018.09.20)

Tracklist:
SAY YES (응)
Crush (짝사랑)
Pink Flowers (분홍꽃)
SAY YES (INST.)


I've Got A Feeling
https://www.youtube.com/watch?v=gurmHg06jHI

Good Dream (G.O & Dal)
https://www.youtube.com/watch?v=SI_c0OIrApQ

SAY YES
https://www.youtube.com/watch?v=wUABnraw9Ds


➞ Dance Practice videók:
I've Got A Feeling


Tagok

Balról jobbra: Minzy, Dal, Anne, Gaeul, J.Sun (ex-tag) és Sebin


Minzy (민지)
Születési név: Choi Min Ji (최민지)
Született: 1997.02.02
Szárm. hely: Gwangju, Dél-Korea
Pozíció: fő rapper, vezértáncos
Magasság: 164 cm
Vértípus: A
IskolaSchool of Performing Arts Seoul; Sejong University

Érdekességek:
∙ Van egy öccse.
∙ Több nemzetközi táncversenyt is megnyert.
∙ Általános iskolában kezdett táncolni. A Popping az egyik erőssége.
∙ Az elsők között került be a művészeti középiskolába, ahol szintén táncra szakosodott.

Gaeul (가을)
Születési név: Choi Moon Joo (최문주)
Született: 1998.08.12
Szárm. hely: Szöul, Dél-Korea
Pozíció: vokál
Magasság167 cm
Vértípus: A
IskolaYale Girls' Middle School; Ga Jae Wool High School

Érdekességek:
∙ Van egy öccse.
∙ Tud zongorázni.
∙ Művészneve azt jelenti, ősz.
∙ A 39. helyen végzett a "The Unit"-ban.
∙ Általános iskolában szinte mindig osztályelső volt. Alsó-középiskolában megszerette a sportokat és abban volt kiemelkedő a teljesítménye. Középiskolában sokat javultak a jegyei, ezért elismerést kapott.

Anne (앤)
Születési név: Kim Seung Yeon (김승연)
Született: 2000.05.03
Szárm. hely: Gyeongsan, Dél-Korea
Pozíció: főtáncos, vokál
Magasság: 160 cm
Vértípus: O
Iskola: Jangsan Middle School; Kyungsan Girls High School; Hongik University

Érdekességek:
∙ Van egy bátyja.
∙ A 22. helyen végzett a "The Unit"-ban.
∙ A 2018-as Ice Bucket Challenge során Haein (LABOUM) hívta őt ki. Anne Somyit (DIA), Eunbyeolt (LipBubble) és Jiwont (Good Day) jelölte.
∙ A UNB "Black Heart" albumának showcase előadásán egyike volt a háttértáncosoknak Jungha (BEATWIN), Hangyul (IM) és Jueun (DIA) mellett.
∙ Iskolás korában atletizált.
∙ Fiatal kora óta táncol. Hastáncot is tanult, amiben versenyt is nyert.

Sebin (세빈)
Születési név: Lee Se Bin (이세빈)
Született: 2001.07.02
Szárm. hely: Dél-Korea
Pozíció: vokál, maknae
Magasság: 160 cm
Vértípus: B
IskolaBuwon Girls' Middle School; Hanlim Multi Art School

Érdekességek:
∙ Van egy húga.
∙ Az 55. helyen végzett a "The Unit"-ban.
∙ Beceneve a Beagle, amit beszédessége után kapott.
∙ Gyakran beszél álmában.
∙ Keresztény.
∙ 6. osztályos korában az iskola egyik bemondója volt.
∙ Az Incheon Office of Education egyik zenei csapatának tagja volt.



INAKTÍV TAG:

Dal (달)
Születési név: Kim A Hyeon (김아현)
Született: 1996.05.28
Szárm. hely: Szöul, Dél-Korea
Pozíció: fővokál
Magasság164 cm
Vértípus: A
IskolaHanlim Multi Art School
Aktív évek: 2017–2019

2019. július 12-én egy hivatalos közleményből megtudtuk, hogy Dal hiátusra vonul, így a csapat nélküle folytatja a promóciókat.

Érdekességek:
∙ Van egy bátyja.
∙ Művészneve azt jelenti, hold.
∙ Általános iskolában a sulirádiónál volt tevékeny.
∙ A Hanlimban zenére, énekre szakosodott.
∙ Nagyon szereti Park Hyo Shin "Breath" című számát. Sokszor gyakorolt középiskolás korában Park Ki Young "Because of You" számával.
∙ Közreműködött MJ "Then We (그때의 우리)" című számában RDHD mellett, ami 2018 február 28-án jelent meg.

EX-TAG:

J.Sun (지해)
Születési név: Kim Ji Hye (김지혜)
Született: 1995.08.10
Szárm. hely: Dél-Gyeongsang, Dél-Korea
Pozíció: leader, vokál
Magasság: 170 cm
Vértípus: A
IskolaKyungwoon Junior High School; Sunhwa Arts School; Ewha Womans University
Aktív évek: 2017–2019

2019. július 12-én egy hivatalos közleményből megtudtuk, hogy szerződése lejárt, ezt pedig nem újította meg annak érdekében, hogy tanulmányaira tudjon koncentrálni. Jihae köszönetett mondott az ügynökségnek és támogatását fejezte ki a S.I.S iránt is. Hozzátette, hogy ha valaha újra énekesi pályára szeretne lépni, visszatérne az XX Ent.-hez.

Érdekességek:
∙ Van egy nővére és egy öccse.
∙ Szokott naplót írni.
∙ A bemutató teaser fotóján J.Sun volt művésznevének átirata, noha Hangeul szerint Jihae.
∙ Balettozni is tanult.
∙ Az egyetemen táncra szakosodott.
∙ Alsó-középiskolás korában kapott egy díjat Gimhae polgármesterétől, később, középiskolás korában pedig a Gwangjin (Szöul egyik kerülete) élén álló polgármester jutalmazta munkáját egy díjjal.
∙ Korábban modellezéssel is foglalkozott. Egy verseny során vízrakétát épített, amivel legyőzte az összes másik fiú résztvevőt.
∙ Sokat mosolyog.

források: 1 2

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése