NeonPunch - My k-blog

2018. július 4., szerda

NeonPunch

(Balról jobbra: Dohee, May, Iaan, Baekah és Dayeon)
NeonPunch (네온펀치) az A100 Ent. első lánycsapata, melyről először 2017 tavaszán tett említést az A100 Ent., az év második felében pedig a "MIXNINE" meghallgatásán ismerhette meg a lányokat a közönség, ám mire a NeonPunch debütált, némi változáson ment keresztül a csapat a tagokat illetően. Hivatalosan 2018 nyarán debütáltak a "MOONLIGHT" című kislemezzel, mely a future punk stílust képviseli. A csapat Kínában és Japánban is promótált már.
2020. augusztus 11.-én bejelentette az A100 Ent., hogy a csapatban már csak 3 tag maradt és így felbomlik a NeonPunch. Számos oka volt, ami miatt felbomlottak, de az ügynökség a világjárvány miatt nem tudta tovább fenntartani a csapatot. Dayeon, Baek Ah és Iaan újradebütáltak a XUM nevű csapatban augusztusban.

➞ Nevük jelentése: A neon a sötétségbe törő fényt, energiát jelenti, míg a punch (ütés) azt jelenti, hogy a lányok karakterei is épp olyan erőteljesen és üdék, igazi színfoltok.

Aktív évek: 2017-2020
Debütálás dátuma2018. június 27.
ÜgynökségA100 Entertainment
Hivatalos rajongói névNellight (넬라이트)
KiáltásukWatch out! NeonPunch! Hello, we are NeonPunch!


HIVATALOS:
A100 Ent. hivatalos oldal
Instagram
Facebook
YouTube
Twitter
Weibo



Diszkográfia

MOONLIGHT
(2018.06.27)

Tracklist:
MOONLIGHT
MOONLIGHT (KÍNAI VER.)
MOONLIGHT (INST.)

WATCH OUT
(2019.01.30)

Tracklist:
Intro (Watch Out)
Tic Toc (틱톡)
Like It
Goodbye
My Friends


MOONLIGHT
https://www.youtube.com/watch?v=qfDc0YdKR4E

MOONLIGHT (KÍNAI VER.)

Tic Toc
https://www.youtube.com/watch?v=8kYuagah3pk


➞ Dance Practice és táncos videók:
MOONLIGHT (performance video) (Day ver.)
MOONLIGHT (performance video) (Night ver.)
MOONLIGHT (dance practice)


Tagok

WATCH OUT albumfotó (2019)
 2017 októberében erősítette meg a A100 Ent., hogy a csapat 5 tagból fog állni, továbbá nevük is ekkor vált hivatalossá. Ekkoriban még Hajeong (a 4TEN ex-tagja) és A-Rang is tagok voltak, őket láthattuk a "MIXNINE"-ban is. 2017 novemberére Hajeong már nem volt tag. 2018 áprilisára vált világossá, hogy a csapat arculata megváltozott. Ekkor már a jelenlegi 5 tag alkotta a NeonPunch-ot. Eredetileg májusban debütáltak volna, ám ez végül a nyárra tolódott. Még a koreai debütálás előtt voltak fellépéseik Kínában, ezzel nagyobb közönséget nyerve.
 Egy interjúból megtudtuk, hogy a lányok mind érdekeltek egy sötétebb, karizmatikusabb oldalukat megmutató koncepcióban, továbbá szívesen szerepelnének a "Knowing Brothers", illetve "Running Man" műsorokban.
 2018 októberében vonult először pihenőre Terry egészségügyi problémák miatt, ám erre csak később derült fény. 2019 januárjában megerősítésre került, hogy Terry visszavonul a csapatból, helyére pedig egy új tag, Dohee kerül.

Dayeon (다연)
Születési névHwan Yeon Kyung (황연경)
Született1995.11.17
Szárm. hely: Dél-Korea
Pozíció: leader, fővokál
Alcsapat: XUM
Aktív évek: 2018–

Érdekességek:
∙ Van egy bátyja.
∙ Tanult taekwondózni.
∙ IU, a Red Velvet és a BLACKPINK a kedvenc előadói közé tartoznak.
∙ Tagja volt a "MIXNINE"-ban bemutatott felállásnak.
∙ Nem titkolja, hogy szereti, ha ő kapja az ad-lib (improvizált hajlítások) részeket.
∙ Saját elmondása szerint nagyon szeret poénkodni, így a csapatban is ő a variety felelős.
∙ Egy dal, amit szeret és rajongóinak is ajánlana, a "Trace" Yoon Jong Shintől.
∙ Ha élete végéig csak egyféle ételt ehetne, az a sertés hasaalja (pork belly) lenne.
∙ Elmondása szerint rossz a memóriája.


Dohee (도희)
Születési név
Született
Szárm. hely
Pozíció: vokál
Aktív évek: 2019–

Érdekességek:
∙ Tud gitáron játszani.


Baekah (백아)
Születési név: Kim Soo Ah (김수아)
Született: 1999.10.24
Szárm. hely: Dél-Korea
Pozíció: vezérvokál
Iskola: Korea Arts & Culture School
Alcsapat: XUM
Aktív évek: 2018–

Érdekességek:
∙ Tagja volt a "MIXNINE"-ban bemutatott felállásnak. A meghallgatáson egyedül ő jutott be és végül a 22. helyen végzett.
∙ Felnéz Lee Hyori-ra és a BLACKPINK-re is.
∙ Van egy öccse.
∙ Ő a csapatban a "reakció-királynő".
∙ Kiskora óta arról álmodott, hogy színpadra lépjen.
∙ Egy dal, amit szeret és rajongóinak is ajánlana, a "Come For You" Osshun Gumtól.
∙ Ha élete végéig csak egyféle ételt ehetne, az a bab lenne, ugyanis imádja a babot.
∙ Jó barátai Hyeseong, Bella (ELRIS), Rui (H.U.B) és Sori (CocoSori).
∙ Nem szeret vásárolni és a parfümök sem igazán érdeklik.


May (메이)
Születési név: Jeong Chae Young (정채영)
Született: 2001.07.27
Szárm. hely: Dél-Korea
Pozíció: vokál
Iskola: Hanlim Multi Art School
Aktív évek: 2018–

Érdekességek:
∙ Van egy nővére és egy bátyja.
∙ Tud gitározni.
∙ Szereti az R&B dalokat.
∙ Hobbija a film- és sorozatnézés.
∙ May és Iaan együtt a beagle maknae páros, azaz beszédesek, olykor hangosak is.
∙ Egyik példaképe Sunmi. Nagyon tetszenek neki arckifejezései és a természetes színpadi jelenléte.
∙ Egy dal, amit szeret és rajongóinak is ajánlana, a "To My Youth" a BOL4-tól.
∙ Ha élete végéig csak egyféle ételt ehetne, az a bibimbap lenne.
∙ Jó barátja Saetbyeol (Girls' Alert), akit középiskolában ismert meg.


Iaan (이안)
Születési név: Yoo Dong Joo (유동주)
Született: 2002.03.22
Szárm. hely: Dél-Korea
Pozíció: fő rapper, főtáncos, maknae
Iskola: Hanlim Multi Art School
Alcsapat: XUM
Aktív évek: 2018–

Érdekességek:
∙ Van egy bátyja.
∙ Tagja volt a "MIXNINE"-ban bemutatott felállásnak.
∙ Szeret filmeket és YouTube videókat nézni.
∙ Iaan és May együtt a beagle maknae páros, azaz beszédesek, olykor hangosak is.
∙ Egyik példaképe HyunA.
∙ Egy dal, amit szeret és rajongóinak is ajánlana, a "Stars" Rothy-tól.
∙ Terry elmondása szerint lassabban tanul, azonban nagyon figyelmesen, a részletekre odafigyelve. Szerinte ezért is érdemelte ki a dancing machine becenevet.
∙ Ha élete végéig csak egyféle ételt ehetne, az a csípős sült sertés lenne rizzsel.
∙ Jó barátja Lena (GWSN).
∙ Jól megy neki a fekvőtámaszozás.



EX-TAG:


Terry (테리)
Születési név: Han Da Som (한다솜)
Született: 1998.02.02
Szárm. hely: Dél-Korea
Pozícióvezérvokál
Aktív év: 2018

2019 januárjában vált hivatalossá, hogy egészségügyi problémák miatt otthagyja a csapatot. Még 2018 októberében vonult először hiátusra, ám az ügynökség ezt csak később árulta el.

Érdekességek:
∙ Van egy nővére.
∙ Nem indult a "MIXNINE" meghallgatásán.
∙ Ő ébred a legkorábban, így ügyel arra is, hogy senki se aludjon el reggel.
∙ Hobbijának nevezte meg a takarítást is.
∙ Felnéz Taeyeon-ra, illetve kedveli HyunA-t és Ariana Grande-t is.
∙ Egy dal, amit szeret és rajongóinak is ajánlana, az "A Weary Day" Yoon Jong Shintől.
∙ Ha élete végéig csak egyféle ételt ehetne, az a tteok (rizsből készül) lenne.
∙ Gyerekkoruk óta jó barátok Yujuval (GFriend).
∙ Elmondta, hogy nem igazán szereti a játékokat.



források: 1 2 3 4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése