Red Velvet - My k-blog

2015. július 27., hétfő

Red Velvet


Red Velvet (레드벨벳) az SM Entertainment lánycsapata, mely 2014-ben debütált, a "Happiness" nevű kislemezzel. A banda eredetileg négy taggal indult, akik IreneJoyWendy és Seulgi voltak. Harmadik visszatérésükkor csatlakozott a legfiatalabb tag, Yeri személyében. Hamarosan megjelent első kisalbumuk, az "Ice Cream Cake", ekkor már öt taggalA lányok népszerűsége fokozatosan nőtt, hét hónappal debütálásuk után pedig hazavihették első trófeájukat, melyet a Music Bank zenei műsorban nyertek "Ice Cream Cake" dalukkal. A 2015-ös év eleji díjátadókon számos díjat nyertek, ugyanezen év szeptemberében pedig megjelent első teljes hosszúságú albumuk, a "The Red". Legelső koncertjüket 2017 augusztusában tartották "Red Room" néven, első japán koncertjüket pedig 2018 márciusában, szintén ezen a néven.

➞ Nevük jelentése: Maga, a red velvet, azaz vörös bársony, egy tortafajta. A lányok nevében a vörös és bársony azonban az általuk képviselt kettős koncepciót jelenti. Az eleven és vidám koncepciók (pl. "Happiness", "Power Up") a vörösek, míg a lassabb vagy karizmatikusabb dalokban (pl. "Automatic", "Bad Boy") a bársonyos oldaluk mutatkozik meg. A rajongó név a Red Velvet Luv rövidítése. Ezen kívül franciául a rêve azt jelenti álom. A lányok azért választották ezt, hiszen a rajongók tették lehetővé, hogy álmuk valóra válhasson. A logójuk egyébként nem csupán az R és V betűket foglalja magába, de elfordítva egy 5-öst is kiolvashatunk belőle.

Debütálás dátuma2014. augusztus 04.
ÜgynökségSM Entertainment
Hivatalos rajongói névReVeluv (레베럽)ReVeluv-Baby (Japánban)
Japán nevükレッドベルベット
Japán kiadóAvex Trax
KiáltásHappiness! Hello, we are Red Velvet!

Alcsapat. Irene & Seulgi
SzólóWendy, Joy

HIVATALOS:
Hivatalos japán oldal
Hivatalos SM oldal
Instagram
YouTube
Fancafé
Twitter

(új logójuk, a régit megtekintheted ITT)

⊹⋅
⊹⋅

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése