WINNER - My k-blog

2015. július 7., kedd

WINNER


 A WINNER (위너) 2014-ben debütált "2014 S/S" albumával a YG Ent. szárnyai alatt. Nevük jelentése győztes, hiszen ők nyerték meg a YG túlélő programát - 'Who Is the Next: WIN' - melyben két csapat versengett a debütálásért. Saját szerzésű dalaikkal kitűntek a legtöbb, napjainkban tevékenykedő csapat közül. Albumuk mindkét címadója ballada volt, de ennek ellenére is nagy sikert arattak dalaik és kiérdemelték a monster rookie'címet. A csapat kezdetben öt tagot számlált, akik közül hárman egyénileg is jelentettek meg dalokat. Yang Hyunsuk szerint a WINNER igazi ereje abban rejlik, hogy képesek saját maguk által jó és élvezhető zenét szerezni. 2014-ben megnyerték a MelOn Music Awards Bonsang és Legjobb új előadó díjakat, utóbbit azonban további négy díjátadón is megnyerték, többek között a Golden Disk Awards-on is.
 2016 novemberétől kezdve a WINNER négy taggal folytatta, amikor egyik főénekesük, Nam Taehyun szerződését egészségügyi okok miatt a YG Ent. felbontotta. A tagok később őszintén megnyíltak a történtekről és elárulták, hogy rendkívül hiányzik nekik a legfiatalabb tag és nagyon bánják, hogy nem tudtak neki segíteni a nehéz időkben. Taehyun a South Club frontembereként folytatta karrierjét. A csapat karrierje ennek ellenére is szépen ívelt felfelé, hiszen a 2017-es "Fate Number For" és "Our Twenty For" kislemezek dalai slágerekké váltak, illetve a csapat a közönség szeretetét is elnyerte.

Debütálás dátuma2014. augusztus 17.
Koreai ügynökségYG Entertainment
Hivatalos rajongói névInner Circle (이너 서클)
Hivatalos színNebula Blue
Japán ügynökségYGEX
Japán nevükウィナー
KiáltásGuess who's back? We are WINNER!

SzólókSeungyoonMino; Jinu
AlformációMOBB (BOBBY & MINO)


HIVATALOS:
V App csatorna
Instagram
Facebook
YG profil
YouTube
Fancafé
Twitter
Weibo

Nebula óceán a WWIC koncerten
⋅⋆
Tagok
Diszkográfia
Videográfia
Ki kicsoda?
⋅⋆

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése