Év végi összegzés
A 2017-es év rengeteg meglepetést, felfedezett tehetséget, fülbemászó dalt, fantasztikus előadást, botrányt és természetesen számtalan újonnan debütált előadót! Az alábbi listában debütálási dátumok szerint összegyűjtöttük azon új előadókat, akikhez profilt is készítettünk az oldalon. Ebből adódóan a lista nem teljes, sőt, igen távol áll a teljességtől, mi azonban igyekeztünk lépést tartani a rengeteg új előadóval az év során, hogy ezáltal Ti is könnyedén tájékozódni tudjatok a zenei kavalkádban! (◠▿◠)
A "Produce 101" második évadának véget értével több projekt is indult, melyben az egykori versenyzők vettek részt. Ezekről itt olvashattok.
Extra – szóló debütálások:
Több kiemelkedő előadó is debütált szólóban. Az alábbiakban néhány előadó nevét olvashatjátok, azt, hogy melyik ügynökség alatt történt a debütálása, illetve, hogy melyik idol csapat vagy duó tagja, ha először annak tagjaként debütált. Az alábbi lista tartalmaz olyan neveket is, melyekhez nem készült profil és csupán egy rövid áttekintő, szintén nem teljes lista.
Noha Soyou (bővebben) egyéni munkái nem 2017-ben kezdődtek, mégis külön említést érdemel, hiszen a SISTAR felbomlása után indult be szólókarrierje teljes mértékben. Továbbá, ebben az évben a BTOB (bővebben) egy remek projektbe kezdett, amin belül minden tag kiadott egy szóló kislemezt.
Bobby (iKON; YG Ent.) ➜ bővebben
I (WM Ent.)
Iris (Astory Ent.)
Kim Sohee (Music Works)
Lucy (KQ Ent.)
Miso (Girls Girls; H Brothers Ent.)
Yuseol (New Plan Ent.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése